Elköltöztem!

Új helyre költöztem!

Őszintén remélem, továbbra is benéztek hozzám.

A folytatás itt található!

Viszontlátásra!

Karácsonyra elkészül

Olyan ötletre bukkantam, ami karácsonyi ajándékként is kedves lehet. Hátha valamelyikőtök kedvet kap az elkészítéséhez:

Rozmaringos hajöblítő

A hajöblítőt az utolsó öblítésnél a fejbőrbe kell masszírozni, így hajunk lágyesésű, kellemes tapintású lesz.

Hozzávalók:
2 maréknyi friss rozmaringszár
2 műanyag kupakú üveg
600 ml ecet
600 ml víz
edény (nem alumínium)
kávészűrő filter
tölcsér
díszes üvegedények
címkék

Ekészítés:
1. Mossuk meg a rozmaring szárait hideg vízzel, majd miután leráztuk róla a vizet, megfelelő hosszúságúra összetörve, helyezzük őket a befőttesüvegekbe.
Az ecetet és a vizet öntsük az edénybe, és forraljuk fel. Két percig állni hagyjuk, majd ráöntjük a rozmaringra. Helyezzük az üvegeket ablak közelébe. Időnként fölrázva két hétig pihentetjük.
Ezután a tölcsér és a kávészűrő filter segítségével szűrjük meg a folyadékot a díszes üvegedényekbe. Ragasszuk fel a címként és írjuk rá az üveg tartalmát és a használati utasítást.

Babits Mihály: Jónás imája (elmondja: Latinovits Zoltán)

Radnóti Miklós: Csak csont és bőr és fájdalom

1.
Látjátok, annyi szenvedés után most
pihen e hűvös, barna test.
Csak csont és bőr és fájdalom.
S akár a megtépett, kidőlt fatörzs
évgyűrűit mutatja,
bevallja ő is gyötrött éveit.
Csak csont és bőr e test.
De most a nemzeté is
csak csont és bőr és fájdalom. Íme,
Balázs, kihez könyörgött, vedd karodba!
Ó, requiem aeternam dona ei... Domine!

2.
Szavak jöjjetek köré,
ti fájdalom tajtékai!
ti mind, a gyásztól tompa értelem
homályán bukdosó szavak,
maradjatok velem:
gyászold omló göröngy,
sírj rá a sírra most!
jöjj, könnyű testű fátyol
ó, takard be,

s akit már régen elhagyott a hang, -
gyászold meg őt, te konduló harang,
lebegő lélek és gömbölyű gyöngy,
s gyászolj megint
te csilla szó, te csillag,
te lassú pillantású szó, hold,
s ti többiek! ti mind!

3.
Tudtuk már rég, minden hiába, rák
marcangol és szemedben ott ragyog
egy messzi és örök dolgokból font világ,
s hogy oly időtlen vagy te, mint a csillagok.

Tudtuk, hogy meghalsz, tudtuk s mégis oly
árván maradtunk most a Művel itt.
Nagysága példa. És magasság.
És szédület. Szívet dobogtató.

4.
Ki nézi most tollat fogó kezünket,
ha betegen, fáradtan is, de mégis...
ki lesz az élő Mérték most nekünk?
Hogy összetörte már a fájdalom,
nézd, ezt a költeményt is.
Mit szólnál hozzá? - lám az eljövő
költőnek is, ki félve lép még
most már a Mű a mérték.

S nem érti árvaságunk,
ha bólintunk: halott már...
nem ismert téged, ágyadnál nem ült,
s nem ült az asztalodnál.

Nem tudja majd, mi fáj...
s nem kérdi és nem kérdik tőle sem, -
mint egymástól mi, - évek óta már,
mint jelszót, hogy: "ki járt kint nála?
Ki tudja mondd, hogy van Babits Mihály?"

5.
Halott keze nem fogja már a tollat,
béhunyt szeme nem lát több éjszakát.

Örök világosság, kibomló égi láng
röppen felé a földi füstön át.

(Babits Mihály emlékére)

127 éve született Babits Mihály

Babits Mihály a magyar irodalom egyik legsokoldalúbb jelensége. Költő, műfordító, regény-és esszéíró. A húszas évek második felétől a Nyugatnak a szerkesztője, és mint a Baumgarten-alapítvány kurátora az irodalmi közélet szervezője is.

Zsoltár férfihangra

- Consolatio mystica -

Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?

A csillagok örök forgása néked forog

és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog

a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs

Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,

hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,

aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,

hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét

szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,

hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!

És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,

hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott

annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,

eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,

sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,

mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen

császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,

amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt

a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,

mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb

részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod

tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,

és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd

ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt

az adamant rudakat.

“Az Úr a csend barátja. A fák, a virágok, a fű csendben nőnek. Nézzetek a csillagokra, a Holdra, a Napra – milyen hangtalanul járják útjukat.” (Teréz anya)