Nagyasszonyunk ünnepe

Szent István király, amikor elmerülve a gondban, hogy kire maradjon halála után az ország, a nép s az egyház vezetése, istápolása, Szűz Mária oltalmába ajánlotta önmagát és királyságát.


E természetfeletti kapcsolatot Mária és hazánk népe között a Szent István halálát követő belvillongások sem tudták elhomályosítani, és Szent László, a lovagkirály uralkodása idején új virágzásba borult. Tatárral, törökkel szemben egyaránt Jézus és Mária nevét kiáltva védte életét, hitét és övéit a középkor magyarja, mikor pedig az 1683. szeptember 12-i, a Bécs melletti Kahlenbergben lezajlott csatában visszaszorították a török szultán seregeit, megkezdődhetett a magyarországi török uralom fölszámolása.

1693-ban I. Lipót király a török alóli fölszabadulás emlékére, hálája jeléül megismételte az ország Szent István-i fölajánlását a Nagyasszonynak. Az egyházi élet újjászervezésében ismét nagy szerepet játszott a ,,mindörökké áldott Nagyasszonyunk''.

XIII. Leó pápa 1896-ban, a magyar millennium alkalmával az akkori esztergomi prímásérsek, Vaszary Kolos bíboros kérésére mint külön ünnepet engedélyezte Magyarország részére Nagyasszonyunk ünnepét.

Dr. Papp Lajos: A szellem él

Dr. Papp Lajos szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem tanára, valamint PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinika igazgatója. Széchenyi- és Magyar Örökség, Prima Primissima - , Pro Cultura- díjjal ismerték el.

Alább nagyszerű előadásának kómáról szóló részét teszem közzé:

"Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a vezető professzor - aki egyébként jó barátom és nagy tapasztalatú ember - azt mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a műtétet. A professzor hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja - aki engem egyébként jól ismert és tisztelt - felhívott, és részletesen elmondta az esetet. A hölgy az eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez a fiatal orvos hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben.
Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél volt. Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen. Mindennek ellenére az élet levegője ott vibrált a beteg körül. Én csak egyet kérdeztem tőle:
- hisz-e abban, hogy életben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy megoperálom. Ez nem egy racionális döntés volt, hanem inkább egy intuíció. A műtét után nem tért eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül feküdt. Lélegeztetőgép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják kómának. Én ennek ellenére mindennap többször is odamentem a beteghez, megfogtam a kezét, megsimogattam a fejét. És mivel nem akartam, hogy a többi kollégám megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam ezeket a mondatokat:
"Ugye megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse meg: van esélye. Nem szabad föladnia."
A beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a körülményekhez képest gyógyultan távozott. Ami a döbbenetes, az most következik. A beteg azt mondta nekem, hogy köszöni a mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a fülébe. Utólag leellenőriztem, valóban akkor voltam ott, amikor ő mondta. Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez az orvos az ágya végénél, és akkor őt ott halottnak nyilvánították.
Azt mondta a hölgy: "Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne temessenek el, mert nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam velük szemben védekezni."
Ez a nő mindent elmondott. Azt mondta:
"Alig vártam, hogy maga odajöjjön hozzám, és beszéljen az életről."
A beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy a szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló, hogy a szemével nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem valami mással, amiről mi nem tudunk. Persze az, hogy valamiről mi pillanatnyilag nem tudunk - vagy nem tud még az orvostudomány -, nem azt jelenti, hogy az nincs is.

Az biztos, hogy ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lévő beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt. De számos más esetben is a betegek beszámolnak a műtét alatti élményeikről, pedig elvileg semmilyen élményük nem lehetne. A nagyobb szívműtéteknél megállítjuk a beteg szívét, és gép pótolja a keringést és a szívműködést. Megállítani a szívet nagyon könnyű, beindítani már nem annyira. Miután megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra mindig egy katartikus pillanat.
Sokszor a betegek a szív újraindításának élményéről pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes, mert arról az időszakról,amelyről ő beszámol - nevezetesen a szív újraindításának élményéről - abban az állapotban ő a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem érezhet semmit, de nem is élhet."

A szeretet eredménye

életmentő ölelés

Egyhetes ikreket inkubátorba kellett tenni, és úgy volt, hogy csak az egyik marad életben. A kórház nővére szembeszállt a szabályokkal, és a babákat közös inkubátorba helyezte. Miután betette őket, az egészségesebb baba átvetette karját testvérén, és átölelve tartotta. Erre a kisebbik szívverése stabilizálódott, és testhőmérséklete is normálisra emelkedett. (Esti Judit interjúja nyomán)

Ne felejtsük el megölelni, akiket szeretünk!

440 éve született Pázmány Péter

Panaszi Pázmány Péter (Nagyvárad, 1570. október 4. – Pozsony, 1637. március 19.) esztergomi érsek, bíboros, író.


A SZERETETÉRT

Úristen, ki annyira szeretél minket, hogy egyetlenegy Fiadat értünk adnád, az ő nyavalyái, fáradsági, kínszenvedési által minket, háládatlan és pártos szolgáidat megváltottál. Ezért a te véghetetlen szerelmedért kérlek, gerjeszd fel szívemben ama tüzet, melyet szent Fiad a világra hozott. Írd és oltsd bé lelkembe új parancsolatodat, melyben azt hagyád, hogy téged mindenekfelett, felebarátinkat, mint magunkat és azon egy élő testnek tagjait, szeressük, nemcsak szóval és nyelvvel, hanem valósággal és cselekedettel.

Adjad, Uram Isten, hogy nemcsak jóakaróimat, de teéretted, ellenségimet is szeressem, és a te szent Fiad példáját követvén, imádkozzam tiszta szűvel gonoszakaróimért. Végy ki, Uram, énbelőlem minden gyűlölséget, irigységet és felebarátom ellen való nehézséget, hogy a tekéletességnek kötele, az igaz szeretet lakozzék bennem: és miképpen te megbocsátod vétkeinket, úgy mi is igazán megbocsássunk ellenünk vétetteknek.

Téged pedig, Uram, oly állhatatos és buzgó szűvel szeresselek, hogy sem élet sem halál, sem szegénység sem gazdagság, sem öröm sem háborúság el ne szakasszon szerelmedtűl. Ki nem szeretne téged, Uram, aki minden szépségnek, vigasságnak, gazdagságnak, gyönyörűségnek elfogyhatatlan kútfeje vagy? Csak kicsiny árnyéka a te szépségednek minden világi szépség; csak asztalodnak apró morzsaléki evilági állatok jóvolta, melyben sok fogyatkozások vannak, és meg nem elégíthetik lelkemet. Azért térülj a te nyugodalmadhoz, oh én lelkem, és csak azt szeressed, aki minden jóval bétölt és megelégít; aki téged öröktűl fogva szeretett, és sokkal inkább szeretett, hogysem az anya szereti egyetlenegy fiát. Ha még a fene oroszlánok is szeretik véle jótévőket: miért nem szereted tehát, oh én háládatlan és kemény szívem, a te Uradat Istenedet, ki téged a földnek, tengernek és minden teremtett állatnak urává tett? Ki az ő egyetlenegy Fiának iszonyú kínjával megszabadított téged? Ki önnönmagát ígírte jutalmául szeretetednek? Szeresselek téged, Uram, ki elébb szerettél engem, örökkévaló szeretettel szerettél engem és tennenmagadért teremtél engem; mikor elestem volna, felemeltél engem; mikor meghóltam volna, viszont megelevenítél engem, amaz igaz pelikán madárnak, a mi Urunknak drága vérével.

Mindezekért, Uram, tartozom, hogy teljességgel néked adjam szívemet: és nem egyszer, hanem számtalanszor tartozom. Adjad azért, én édes Istenem, hogy az én lelkem gerjedezzen és megemésztessék szerelmedtűl: és igazán azt mondhassam Szent Pállal: Élek én, de immár nem én, hanem él énbennem Krisztus. Uram, mit kívánok egyebet tőled e földön vagy az égben? Elolvad az én szívem és testem, oh én szívemnek Istene, a te szerelmedben. Oltsd el, Uram, a te szerelmed tüzével bennem evilági kívánságoknak tüzét. Lágyítsd meg akaratomat a te akaratodra, keményítsd meg evilági kívánságokra. A mi szerelmetes Urunk és Megváltónkért, ki él és uralkodik,

Amen.

Pió atya Magyarországról szóló próféciája

Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre.

Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"

Pió atya gondolatai

42 éve halt meg Pio atya

Francesco Forgione (Pietrelcina, 1887. május 25. – San Giovanni Rotondo, 1968. szeptember 23.) stigmatizált olasz római katolikus pap, kapucinus szerzetes. A Pio nevet a szerzetesrendben kapta. Pappá szentelése után Padre Pio (Pio atya) néven vált ismertté. Számos különleges esemény fűződik nevéhez. 1999-ben boldoggá, 2002-ben pedig szentté avatták.

Szent Ferenc óta az egyetlen teljesen stigmatizált férfi egy kapucinus barát volt, Pio atya, aki alázatos életének nagy részét Itáliában, a San Giovanni Rotondo kolostorban, töltötte, és 1968-ban halt meg.

1915-ben, 28 éves korában hosszú meditációjából szúró fájdalomra eszmélt, melyet kezében érzett. 3 évvel később éppen Szent Ferenc stigmáiról emlékezett meg egyedül, amikor éles sikolyára lettek figyelmesek rendtársai. Eszméletlenül találták, Krisztusnak mind az öt sebét magán viselte, s igen erősen vérzett. Könyörgött, hogy tartsák a dolgot titokban, azonban híre ment a történteknek.
Minden alkalommal, amikor mise közben felemelte az oltári szentséget, extázisba esett, s bőven folyt vér a sebeiből.
Csak nehezen és nagy fájdalommal tudott mozogni, ennek ellenére megpróbált visszavonultan élni, s elrejteni a kezeit.


Amikor sírját 2008. március 3-án felnyitották, teste teljesen épen feküdt a koporsóban.

Egy üzenet magyar népünkhöz

"Ne nyavalyogjunk hát kegyetlennek látszó sorsunk miatt. Krisztus sem zúgolódott! Vegyük tudomásul, hogy népünk Jézus-sorsú nép, golgotás nép. Ennél nagyobb, ajándékot nem kaphattunk volna!
Ha ezt belátjuk, elfogadjuk, nem balsors lesz a történelmünk, hanem világszentelő áldozat! Mekkora kegyelemforrás rejlik népünk küldetésében!"

(medjugorjei Mária-jelenés üzenete magyar népünkhöz)

Nagypéntek

Biblia – Jn 19, 17–27 – A keresztre feszítés
Szent István Társulati Biblia

Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősítette. Ez volt a felirat: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol fölfeszítették Jézust, közel volt a városhoz, héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidó főpapok azért kérték Pilátust: „Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok.” De Pilátus azt felelte: „Amit írtam, azt megírtam!”

Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek egymás közt: „Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.” Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek.

Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány.

Pilinszky János: Stációk

A halott Jézus a kereszten: iszonyatos erejű tény. Iszonyatos erejű látszat. Szeretet, Igazság, Isten napfogyatkozása. Mégis kell szemlélnünk, ahogyan van, mivel – szemben a paradicsombélivel – e halott fa halott gyümölcse: a mi igazi élő fánk élő gyümölcse (S. Weil). Ezentúl erről a fáról kell szednünk, egyedül ennek a fának gyümölcsével lehet jóllaknunk.

Itt, a kereszt alatt ne gondoljunk előre, a föltámadásra, inkább visszafelé, az Utolsó vacsorára, Jézus kiontott vérére és megtöretett testére: íme, a mi valódi ételünk, íme, a mi valódi italunk.

Ahogy egykor az isteni jászlat pásztorok és királyok vették körül, a kereszt alatt az örök éhség és emberi szomjúság áll.

A kihűlt és elnehezült testet végül is levették a keresztről és anyja ölébe helyezték. Méhének gyümölcse fekszik most holtan az anyaölben. A Tékozló Fiú még élve hazatalálhatott, de nem ő, a Szerelmetes Fiú, ki életét adta mindannyiunkért. Igaz, az ő „sorsa” már elvégeztetett, de nem Máriáé. Neki a „túlélők” fájdalma jutott, az a fajta fájdalom, amitől az emberi képzelet talán leginkább fél, riadva hátrál; meg se mer közelíteni.

„Áldott a te méhednek gyümölcse” – hirdette egykor az angyal, s Máriának most kell igazán elfogadnia ezt a mondatot.

Ki Istenének átad mindent!

Máté evangéliuma 25:31-40

„Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, az összes angyalával, akkor leül dicsőséges trónjára. Akkor minden nemzet összegyűlik elé, és ő kettéválasztja őket, ahogyan egy pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobb oldalára, a kecskéket pedig a bal oldalára állítja.

Ezután a király így szól majd a jobb oldalán állókhoz: Gyertek, Atyám áldottai! Örököljétek azt az királyságot, amit Isten a világ kezdete óta elkészített nektek!

Mert amikor éhes voltam, enni adtatok nekem. Amikor szomjas voltam, inni adtatok. Amikor idegen voltam, vendégül láttatok. Amikor nem volt ruhám, adtatok nekem. Amikor beteg voltam, gondoskodtatok rólam. Amikor börtönben voltam, meglátogattatok.

Erre így felelnek majd az igaz emberek: Uram, mikor volt az, amikor éhesnek láttunk téged és megetettünk téged? Mikor volt az, hogy szomjasnak láttunk téged, és inni adtunk neked? Mikor láttunk téged idegennek, és adtunk neked szállást? Mikor láttunk téged ruha nélkül, és adtunk neked ruhát? Mikor láttunk betegnek vagy börtönben, hogy elmehettünk volna hozzád?

Akkor a király így válaszol majd erre: Igazán mondom nektek: amikor megtettétek a legkisebb testvéreim egyikével, velem tettétek meg.”

Konfucius

Konfuciust, aki ie. 552-479 között élt, a kínaiak a „Nagy Tanító”-ként emlegetik még ma is, mivel ő volt az első, aki nyíltan hajlandó volt tanítani olyan embereket, akik a tudásra szomjaztak. Elképzeléseinek és gondolatainak önzetlen jellege és nyíltsága miatt élete, munkássága és értékrendszere ma is elválaszthatatlan a kínai civilizációtól és kultúrától.

Szelleme ma is velünk van írott és egyéb úton fennmaradt kommentárjai és művei révén, de gondolatvilága ma, 2500 évvel később is élénken él a tanítványokban.

A konfuciánusok mindennapi cselekedeteit át-meg áthatja a Tao gondolatvilága. Amint azt Konfucius mondta: „Nem az Út teszi naggyá az egyes embereket, hanem azok teszik naggyá magát az Utat”.
Konfucius mindig is azt hangoztatta tanítványainak, hogy ha az Utat netalán idegennek éreznék saját emberi szellemiségüktol, aligha járnak a helyes Úton.

Maga Konfucius egy találó idézettel jellemezte az emberiség és a Tao-gondolatvilág kapcsolatát:

„Fejszenyelet faragunk ki,
egy másik fejsze nyelének használatával,
így hát a kör lassan bezárul”

Nagyböjti gondolatok

Testvérem, Te Isten szép ajándéka, egy titkokat rejtő csoda vagy!

Nap mint nap oly sokan borulnak térdre, hogy Istenhez forduljanak gondjaikban, választ kapjanak gyötrő kérdéseikre, orvosságot bajaikra, fájdalmaikra. Keresik az emberek a különféle betegségek, a rák elleni orvosságot, a választ a társadalmunkat feszegető kérdésekre, a kiutat az
értelmetlen háborúkból, katasztrófákból. Kérnek Istentől lelkesítő, erőt adó, szép verseket, irodalmi műalkotásokat, melyek szárnyalásra ösztönöznék a fiatalokat. Harmóniát, mely a dallamok egyetemes nyelvén egy új világot nyit előttünk, színeket, festményeket, melyek beragyogják az életünket. Szükségünk van épületekre, gyárakra, hidakra, melyek otthont,
munkát jelentenek számunkra, melyek összekötnek, elvezetnek a testvéreinkhez. Imáinkban rengeteg kérést fogalmazunk meg tudatosan, de nagyon sokszor csak akaratlan felsóhajtásainkban.

Minden ima Isten elé száll. Ő minden fohászt meghallgat. Hiszem, hogy aki teremtette fülünket, meghallja fohászunkat.

Mindannyiunkban Isten csodás kincsei, a meghallgatott imákra adott válaszai rejlenek. Mint a vasérc vagy az arany a tárnák mélyén, az igazgyöngy a kagylóban a tenger fenekén, ott lapul benned, bennem a képlet, mely orvossággá válva, életet menthet, a tervrajz, melyből kígyózó
út lesz, hogy testvéredhez vezesse lépteid. Benned van a béke terv, melyet ha alázattal megfogalmazol és kimondasz hangosan, elhallgatnak a fegyverek, és mosoly költözik a gyermekek arcára.

A titok, a csoda benned van! A nagyböjt szent idejében még inkább mint máskor. Csodálatos érzés szülőanyja lenni egy igazi értéknek, egy szellemi kincsnek, melyben az emberek meghallgatott imáikra adott választ találnak.

Persze a gonosz szeretné elhitetni, hogy Te értéktelen vagy, meddő föld, üres puszta. Azt hazudja, hogy benned nincsenek igazgyöngyök, kár is lemerülnöd a hullámok alá, úgysem találsz ott önmagadban semmit. Ne hidd el neki, hazudik: Te Isten gyermeke vagy, felbontatlan levél, melyre a Teremtő az ő gyermekei iránti végtelen szeretetét írta, fogalmazta meg csodálatosan. Általad akarja tovább teremteni a világot az Isten, választ küldeni a sokakat gyötrő kérdésekre. Ne veszítsd el magad, mert válasz vagy valakiknek, sokaknak! Kicsinységed ne aggasszon, piciny ceruza heggyel írtak remekműveket!

Ismerd meg magadat, ne félj! Tiszta vágyaid vezetnek legszebb álmod felé, mely újból és újból visszatér, mint a Te teremtőd, Isten szava. Indulj el abba az irányba, bár sötét a tárna, nehéz felszínre hozni az értékeket! A bányászat után tüzes kohóban tisztítják az ércet. Ne félj, megéri! Bízzál alkotódban, a nagyböjti szent idő számodra is új világot nyithat!
Alkoss! Magadból adj csodát! Hegyeket mozgató őserő van benned. Merd megtenni azt, amiért világra születtél! Add át ajándékaidat, s így a világot tovább teremtő Istennek társa leszel!

Csaba testvér

Gyökössy Endre: Hogyan böjtöljünk ebben a modern világban?

Böjt alatt mi rendszerint az étel–ital megvonását értjük. Szájunk megregulázását. Valóban. Jézus korában, sőt vagy másfélezer éven keresztül különös szükség is volt erre, mert gyakran a gyomor bűnei, az étel–falak zárták el tőlünk Isten halk és szelíd szavát.

Úgy érzem, manapság sokkal inkább a szemünket és a fülünket kell megböjtöltetni, hogy Isten halk és szelíd hangját meghalljuk, amely felülről és mégis belülről akar hozzánk szólni.

Mi a feladat, a „leckénk” a halk és szelíd szó meghallása érdekében? Mondjuk egy héten legalább egy nap ne nyissuk ki a rádiót, televíziót, ne olvassuk el az újságok szomorú, riasztó, keserves, rossz híreit – az anti– evangéliumot, az ellenörömhírt–, amelyek bajokról, háborúkról, gyilkosságokról, sikkasztásokról, gazdasági és hatalmi küzdelmekről szólnak; ehelyett csöndesedjünk el.

Tudom, nem kevesen vannak, akik azt mondanák erre, hogy ez szinte képtelenség. Ennél sokkal egyszerűbb egy héten egyszer a gyomrot megböjtöltetni – és ez így is van. Nekünk azonban fontos ezt a fajta böjtöt gyakorolnunk. Csak így, szemünket–fülünket böjtöltetve tudunk olykor–olykor lényünk alaphangjára hangolódni, hogy így megtudjuk, mi rejlik bennünk. Mit mond a csönd; Miről, kiről beszél lényünk mélye? Békés, tiszta hangok, képek jönnek–e elő, vagy zavaros, nyugtalanító, elintézésre váróak? Vagy éppenséggel a nagy semmi?…
Azért is szükségünk van hang–böjtre, hogy rezonáló–képesek legyünk a belső–felső hangra, a Lélek szavára. Csak elcsöndesedve, szemünket, fülünket böjtöltetve tudunk kapcsolatba kerülni Isten Lelkével.

Pál apostol első levele a korintusiakhoz

A szeretet himnusza

Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
Ha szeretet nincs bennem,
Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.

Legyen bár prófétáló tehetségem,
Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt,
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem érek.

Osszam el bár egész vagyonom a szegényeknek
S vessem oda testem, hogy elégessenek,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik,

Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,

Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal.

Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.

A szeretet soha el nem múlik.
A prófétálás megszűnik,
A nyelvek elhallgatnak,
A tudomány elenyészik.

Tudásunk csak töredékes,
Töredékes a prófétálásunk is.

Mikor azonban eljön a beteljesedés,
Ami töredékes, véget ér.

Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek,
Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy itéltem, mint a gyermek.
De mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait.

Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
Akkor majd színről-színre.
Most csak töredékes a tudásom,
Akkor majd úgy ismerek,
Ahogy én is ismert vagyok.

Most megmarad a hit, remény, szeretet,
Ez a három,
De köztük a legnagyobb a szeretet.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe

(Mária tisztulásának napja, görögül Hypapanté, vagyis találkozás; amikor a világ világosságát, Jézust a mózesi törvény szerint bemutatta a templomba.)

A kereszténységben égő gyertyákkal kerülték a szentegyházat, néhol a határt is, ünnepelve, hogy Mária "világos", mentes a bűntől; s ünnepeltek a gyertya példázatával is: a gyertya méhviasza Jézus tiszta teste; a viasz alatt való bél, az ő ártatlan szent lelke, a tűz pedig a világosság, az ő istensége.
S szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.

Január 25. - "Pálforduló"

Ezt a napot, január 25-ét, pálfordulónak is nevezik, arra a bibliai történetre utalva, mely szerint a Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és innentől Pál apostol néven emlegetik.

Benjamin törzséből származott, gyűlölte Jézust és tanítványait. Ám a damaszkuszi úton olyan esemény történt vele, ami megváltoztatta egész életét. Megjelent neki Jézus, és az egyik legbuzgóbb apostol lett.

E napon a tél is az ellenkezőjére fordul: Pál jeget tör vagy csinál. E nap időjárásáról a termésre, a gazdaság kilátásaira következtetett a régi falu népe. A jó idő jó termést jelent, a köd a jószág pusztulását, a szélvihar háborút.


Ezen a napon pálpogácsával haláljóslást is tartottak. A családtagok számára készített pogácsákba libatollat tűztek, és akié sütés közben megperzselődött arra halál várt a következő évben. A dughgymát tartalmazó zsákot ilyenkor fordítva kell visszaakasztani a kamrába, hogy szép termés legyen.

Időjárásjóslás

Pálfordulás ha tiszta,
Bőven terem mező, puszta,
Ha szeles, jő hadakozás,
Ha ködös, embernek sírt ás.
Ha pedig havas vagy nedves,
Lesz a kenyér igen kedves.

Van olyan hely, ahol úgy tartották, hogy Pál napján néz ki a medve a barlangjából, mert ez a tél fordulója.

Remete Szent Pál ünnepe

Remete Szent Pál (228? - 341) sivatagi remete volt, akit a Magyar Pálos Rend szellemi őseként, példaképeként tisztel.

Remete Szent Pál gazdag thébai családból származott, 228 körül született. Kiváló képzésben részesült, jól ismerte a görög és egyiptomi irodalmat. A hagyomány szerint 16 évesen elvesztette szüleit, és egyedüli örökösként - nővére már férjnél volt - nagy vagyon birtokosa lett.

249-ben kitört a Decius-féle keresztényüldözés. Az ifjú Pál a vértanúk mellett olyan keresztényekkel is találkozott, akik - megtörve a kínzásoktól - megtagadták hitüket. Talán ő sem érezte magát elég érősnek a vértanúsághoz. Mivel félt sógorától, hogy feljelenti őt, vidéki házába húzódott. Nővére férje valóban feljelentette Pált a római hatóságoknál, ezért menekülnie kellett. Alsó-Théba pusztaságában egy barlangra talált, melynek bejárata rejtve volt. A barlang közelében datolyapálmák és egy tisztavizű forrás volt - eszményi rejtekhely.

Isten pedig menekülésében megérintette a fiatal Pált: úgy döntött, hogy teljesen Istennek szenteli életét, és nem tér többé vissza a világba. A pálmafák leveleiből ruhát készített magának (innen ered ábrázolása: levelekből szőtt, zöldes ruhában).

Remete Szent Pál körül kialakult egy laza közösség. Nem éltek közösségi életet, talán csak az istentiszteletre gyűltek össze - mégis: a pálosok "lelki elődei" lehetnek.


Remete Szent Pál életéből talán a legismertebb jelenet, amikor Remete Szent Antal meglátogatta. Szent Antal égi szózatot hallott, amely figyelmeztette: nem ő a legidősebb, legszentebb remete, hanem Pál. A 90 éves Antal többnapi vándorlás után megtalálta a 113 éves Pál barlangját. Közösen dicsőítették Istent, elmélkedtek, beszélgettek. Beszélgetésük alatt megérkezett a holló, aki most nem fél, hanem egy egész cipót hozott. Hálát adtak Istennek, aki így gondoskodik szolgáiról.

Az átimádkozott éjszaka után Pál kérte Antalt, hozza el Szent Athanáz püspök köpenyét. Antal sietve útra kelt, de amikor visszafelé tartott, érezte, hogy Pál meghalt. A legenda szerint látta Szent Pál lelkét, amint angyalok, próféták és szentek kísérik a mennybe.


Sietve tette meg a hátralévő utat. Pált térdelve, ég felé emelt karokkal, holtan találta. Beburkolta testét a Szent Athanáztól kapott köpenybe, Pál pálmalevélből készített ruháját megtartotta (ettől kezdve a legnagyobb ünnepeken mindig azt hordta), majd a szent testét eltemette abba a mélyedésbe, amit két váratlanul megjelenő oroszlán kapart ki.

Később Antal tanítványai, az első szerzetesek, kegyelettel zarándokoltak el a minden remeték Fejedelmének és Mesterének szent barlangjához, s egyben sírjához, hogy ott tegyenek engedelmességi fogadalmat. Ezzel megőrizték annak helyét. A sivatagi körülmények miatt Szent Pál teste gyorsan mumifikálódott.
Remete Szent Pál életszentségének híre gyorsan terjedt. 494-ben Gelasius pápa szentté avatta. Romlatlan állapotban talált tetemét pedig 1169-ben Konstantinápolyba szállították.

A pálosok nagyon vágytak rá, hogy ősatyjuk teste náluk pihenjen. Nagy Lajos, aki szerfölött kedvelte a pálosokat, fogadalmat tett: ha nyer a Velence elleni háborúban, megszerzi kedvelt Rendje számára az óhajtott ereklyét. Indulása előtt Boldog P. Lukács márianosztrai perjel megjövendölte a győzelmet.

Előbb a budai királyi kápolnában helyezték el az ereklyét, majd onnan a budaszentlőrinci monostorba, a Pálos Rend főmonostorába szállították át, fényes körmenettel, 1381. november 14-én.
II. Lajos 1523-ban ígéretet kapott a cseh uraktól arra nézve, hogy a Karlstein várában féltve őrzött fej-ereklyét kiadják a magyaroknak. 1523. május 25-én illesztették össze a fejet és a testet Budaszentlőrincen.

A pálosok, féltve az oly nagy becsben tartott kincset, Szent Pál atyánk ereklyéjét, a török elől elmenekítették előbb az elefánti kolostorba (Nyitra megye), majd onnan Trencsén várába, remélve, hogy ott nagyobb biztonságban lesz. De a török Budaszentlőrinc feldúlása és elpusztítása után 1527-ben eljutott Trencsénbe is, ahol a drága ereklye az ostrom alkalmával elégett.

/részletek: http://www.palosrend.hu/remetepal.htm/

Január 6. Vízkereszt

A karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi időszak kezdete. Az egyik legrégibb egyházi ünnep, a 4. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték.


Az egyház ezen a napon emlékezik meg a napkeleti bölcsekről, és Jézus megkeresztelkedéséről. E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is.
A víz megkereszteléséből, (megszenteléséből) ered a magyar vízkereszt elnevezés. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján végezték a templomban, de haza is hordták meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen.
Ezen kívül hittek gyógyító hatásában, mely mindenféle betegségre jó volt, de használták a mezőgazdaság és állattartás területein is.
A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés, melyet ma már kevésbé használnak.

Gyökössy Endre: Szó nélküli szeretet

"…megpróbáltam kifejezni, hogy milyen rendkívüli ereje van, amikor az ember nem beszél, csak sugárzik. Ül a betegágy szélén, fogja a beteg kezét, az pedig érzi, hogy en­gem valaki szeret, valaki meglátogat. Van akinek már tényleg nem tudunk semmit mondani, csak csöndben vagyunk. És VAGYUNK. Legfeljebb elmondjuk együtt a Miatyánkot.

A teológián a lelki gondozásra készülőknek többek között magyaráztam a nonverbális ciononiáról. Ez tudományosan hangzik, ma­gyarul egyszerűen ezt jelenti: szó nélküli szentséges együttlét. Amikor nem mondunk semmit, hanem két ember együtt van az Úr­ban, a lelki gondozó és lelki gondozottja, egy beteglátogató lelkipásztor és egy beteg em­ber. Megpróbáltam kifejezni, hogy milyen rendkívüli ereje van, amikor az ember nem beszél, csak sugárzik. Ül a betegágy szélén, fogja a beteg kezét, az pedig érzi, hogy en­gem valaki szeret, valaki meglátogat. Van akinek már tényleg nem tudunk semmit mondani, csak csöndben vagyunk. És VAGYUNK. Legfeljebb elmondjuk együtt a Miatyánkot.

Nekem nem az egyetemen tanították meg a nonverbális ciononiát, hanem az új­pesti Károlyi kórházban. Amikor egyszer tényleg nagyon az életem peremén voltam, hol lesüllyedtem, hol felemelkedtem, belé­pett az ajtón a szobámba valaki, az arcát ma is látom, a nevét azóta sem tudom. Nem szólt egy szót sem, pillanatra letérdelt az ágyam mellé - mindenféle belém volt szur­kálva: infúzió, transzfúzió, amit csak akarok -, megfogta a kezemet, amelyik szabad volt, a homlokát a kezembe tette, éreztem a hom­loka melegét. Egy idő múlva felállt, valami nagy melegség költözött a szívembe, azután fölibém hajolt, azt hiszem, megcsókolta a homlokomat és szó nélkül kiment. Míg élek el nem felejtem.

Bizony, énnekem nagyon sokba került, hogy ezt megtanultam. Nem könyvből. A ha­lálom peremén tanultam meg, micsoda hal­latlan sugárzó ereje van az ilyen lelki gondozásnak, amikor egy szó sem esik. Egyetlen szó sem. Valaki ott van az élet-halál pere­mén, a másik letérdel mellé, megfogja a ke­zét, öt percig sugározza a szeretetét, homlo­kon csókolja, és kimegy.

Hiszen mit tudsz tenni valakivel, aki rá­kos és tudja, hogy te is tudod, hogy ő is tud­ja - hazudjunk? - Az ajtóban beigazítjuk az arcunkat, hogy mosolyogjunk? Nem. Többet ér a szó nélküli szerető együttlét.

Látjátok, ezt csak a kórházban lehet megtanulni, nagyon mélyen, élet és halál peremén. Amit a Sátán rosszra akart fordí­tani, azt Isten jóra fordította. Tanultam va­lamit, amit könyvből nem lehetett volna megtanulni. Azt hiszem, megtanítani sem nagyon, csak felhívni a fiatal generáció fi­gyelmét, hogy bármikor kerülhetnek ők is olyan helyzetbe, amikor átélik ezt. Legalább hadd tudják, hogy van ilyen. Amikor jobb egy szót sem ejteni, csak éppen a másik mel­lett lenni, szavak nélkül és szeretni.

Pál apostol, így mondja: Akik az Istent sze­retik, minden a javukra van (Róm 8,28). Még egy kórházi ágy is a Károlyi kórházban. Így ér össze a fény és az árnyék, a szenvedés és a szavak nélküli szolgálat. Nagy iskolákat kell kijárni, de nem mindig az iskola padjai­ban. A legnagyobb leckét általában nem könyvből tanulja az ember, hanem az élet és a halál mezsgyéjén, meg a térdein."