2009. november 4., szerda

925 éve történt - Imre herceget szentté avatják

Szent Imre herceg I. István király és Gizella királyné fia.


Az uralkodó házaspár gyerekeiből, valószínű több volt belőlük, csak kettőnek a neve maradt fenn: Ottó, aki valószínűleg 1000 előtt született (a krónikák szerint 1002 előtt keresztelték meg, és korán halt meg), valamint Imre neve. Imre nevét, valószínűleg anyai nagybátyja. II. Henrik német-római császár után kapta. Életéről krónikák és legendák alapján vannak csak információk. Születésére nézve egyes források 1000-et jelölnek meg, míg a krónikák szerint 24 éves korában halt meg, így valószínűbb, hogy 1007-ben született.


Nevelésére különös gondot fordítottak szülei. 1015-ben Imre herceg oktatását átvette Gellért püspök, aki Velencéből Szentföld felé tartva I. István udvarába került Győrszentmártonon a mai Pannonhalmán és a király mellett maradt eredeti szándékától eltérően.
Gellért püspök hét éven keresztül tanította Imre herceget latinra, elvégeztette vele a kor legmagasabb iskolai fokozatait, a triviumot és quadriviumot. A tudományok mellett a vallásba, valamint a papi élet rejtelmeibe is beavatta.
Tizenöt éves korától atyja, Szent István mellett nevelkedett, ahol az államirányítás tudományát, a hadvezérséget, a diplomáciát sajátította el.


Szent István felkészítette fiát az uralkodásra. Az "Institutio morum – Intelmek Imre herceghez" írásában adott személyes útmutatást az uralkodásra Imre hercegnek. (Ezt az írást, amelyet a király végrendeletének is tartanak, századok múltán a Corpus Juris Hungarici-be [Magyar Törvénytár] is felvették.)
Imre a húszas évek végén elkerülve szülei udvarából bizonyára elfoglalta a trónörökös hercegeket megillető dukátust (valószínűleg a bihari dukátust), és apja reá bízta a "királyi sereg" parancsnokságát is.


Szent István a koronát át akarta adni Imrének, valószínűsíthető, hogy a később átalakított, koronázási palástként ismert miseruhát is erre az alkalomra készítette Gizella királyné. Imrét várva érkezett meg a hír, hogy Imre herceget vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, 1031. szeptember 2-án belehalt sérüléseibe.


Halálának pontos helye sem ismert, valószínűleg egy vadkan öklelte fel a bihari Igfon-erdőben (az országnagyok kedvelt vadászterületén). Itt épült fel a XI.-XII. század fordulóján a Szent Imre apátság épülete (szentté avatása után). Mivel a középkori szokás szerint a szentek halálának helyszínén monostort építettek, így ez is ezt erősíti meg. Holttestét az akkor még épülő fehérvári bazilikában helyezték el.
VII. Gergely pápa 1083. november 4-én Szent Istvánnal együtt szentté avatta.

Ünnepe: november 5.

A megpróbáltatás olyan, mint az erős szél. Mindent letép rólunk, ami letéphető, tehát olyannak látjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk.


2009. november 3., kedd

Kosztolányi Dezső: Úgy írom néked, kisfiam, e verset


Úgy írom néked, kisfiam, e verset,
míg életemnek asszú fája korhad,
minden nap egy sort, lassan és szelíden,
hogy nemesítsen a rímes gyakorlat.
Halkabbra vált már a szívem verése,
a vérem néha pezsgett, de lehűlten,
s ha futni kellett volna a futókkal,
egy utcapadra csüggeteg leültem.

Egy képet akarok tenéked adni,
olyant, mely nékem kiskoromba tetszett,
hogy életünk, melyet ma könnyel élünk,
úgy hasson rád, mint egy ódon fametszet.
A háború kalandor üstökössét
rajzolgatom a vígasztalan égen,
te egykor rátekintesz majd e képre,
s ámulva szólsz, rég lehetett, de régen.

Mert mostan éltél. A magyar igére
alig nyitottad gyönge, drága szádat,
tejről beszéltél, mézről és anyádról,
s csizmák tiporták ártatlan hazádat.
Jaj, kismagyar. Te bénák közt tipegtél
a jodoform és karbol illatában,
mankókkal játszottál budai kertben,
s szegény rokkantak néztek haloványan.

Akik ma éltek, azok porba rogytak,
a krisztusi-szelídek nem beszéltek.
Akik ma sírtak, száraz szemmel álltak,
s ájult szavakat mondtak el a szélnek.
Aggastyán sem tud szólni így a múltról,
se pókhálós könyv, mely bölcs és hideg lesz.
Figyelj reánk, akik ma vérben állunk,
hajolj hozzánk, a ma-verő szivekhez.

Aranyt neked, aranyt, tömjént és mirrhát,
a kisdednek, a dacosan növőnek,ki
fölkanyarodsz új koroknak ormán,
aranyt tenéked s az arany jövőnek.
Legyen tiéd a föld, mit megtagadtam,
az ősi birtok szálljon reád újra,
az ember álma, az erő, a minden,
a föld, a föld, a szent föld hallelujja.

Én, éhenkórász, rímelő apostol,
a mélyből a magasba epedek fel,
és látlak téged, biztosan, a földön,
fehér villába, hófehér ebekkel.
Vagy gépkocsiban, autó-szemüveggel,
mintha az egész világ ura volnál,
vagy erkélyen, az ordító tömegben,
párnás ajtók mögött, a telefonnál.

Mikor e látnok verset befejeztem,
az áprilisi szél borzolta lanyhán
a bokrokat, s nehéz-sötét sohajjal
nézett anyád reád a kisverandán.
Még nem csüggedt le az idők özönje,
és egyre nőtt az ár és nőtt az átok,
s mint járvány-cédulák halotti házon,
rikítottak a bús, skárlát plakátok.

Most tudd meg ezt és tudd meg,
merre mentektestvéreid, az emberek, szegények.
De azt parancsolom neked utólszor,
halál helyett kiáltsd ujjongva, élet.
Mi elveszünk mind. Én is cihelődöm
és csomagolom csöndesen a ládám.
De te maradj itt és beszélj helyettem,
kit embernek neveztelek, kis Ádám.

...

Gyógynövények májra és epére

APRÓBOJTORJÁN(AGRIMONIA EUPATORIA)
Torokfertőtlenítésre, máj-és epeműködés szabályozására, bélrenyheségre, vizelettartási problémákra teáját, reumára a főzetéből készült fürdőt ajánljuk. Jó még vérszegénység ellen. Külsőleg égési sebekre használják. Korlátlan ideig iható.


ARANYVESSZŐFŰ(SOLIDAGO GIGANTEA)
Kiváló méregtelenító funkciója van, máj-és epebántalmakra, menstruációs görcsökre, reumás bántalmakra, valamint vízhajtóként fogyasztjuk. Hatékony emésztésjavító.


CSALÁN ( URTICA DIOICA )
Vértisztító, vizelethajtó, vérképző. A vese és hólyaghomok képződését megakadályozza, elhajtja a már meglévőt. Csökkenti a vércukorszintet is. Máj és epebántalmakra, gyomor- és légzőszervek hurutos megbetegedéseire, fáradékonyság ellen is használják teáját. Reumatikus, ízületi fájdalmakra, érszűkületre, hajhullásra külsőleg használjuk.



CSIPKERÓZSA (ROSA CANINA)
A csipkebogyóban sok C-vitamin van, ezért teáját hidegen áztatva készítsük! Húgyhajtó hatású, vesehomokra és vesekő leválasztásra is használható. Kedvezően hat a cukorbetegségre, jó emésztésjavító. A csipkemagban csak E-vitamin van, teája epekőoldó hatású, hólyagbántalmak ellen is nagyon jó. A csipkebogyóbor főleg idősebb korban kitűnő házi szer a hólyag és a vese rendszertelen működése ellen.


FEKETE ÁFONYA( VACCINIUM MYRTILLUS )
Cukorbetegségre, bélhurutra, hasmenés ellen jó. Használható még vese- és epekőbántalmak ellen, vérnyomáscsökkentésre, láz és köhögés csillapítására. A-, B- és C-vitamint is tartalmaz.


FODORMENTA(MENTHA CRISPA )
Elismerten kiváló szélhajtó, étvágygerjesztő, nyugtató, görcsoldó, epeműködést serkentő hatása van, köhögés csillapítására is használjuk.


GYUJTOVÁNYFŰ(LINARIA VULGARIS)
Jó hatású epegyulladásra, használható hashajtónak, vizelethajtónak, éjjeli ágybavizelés ellen. Aranyérbántalmak esetén javasolt ülőfürdőt venni főzetéből. Teája bélféreg űzésére is alkalmas.



ORBÁNCFŰ(HYPERICUM PERFORATUM)
Antidepresszáns, nyugtató hatású a teája, jó máj-epe-és vesebetegségek kezelésére.
Nyugtató hatása miatt szív-és fekélybetegeknek is ajánlott. Kiváló gyulladásgátló és immunerősítő.


SZAGOS MÜGE (ASPERULA ODORATA L.)
Teáját vese,- máj,- és epebetegségek ellen, vértisztítónak és izzasztónak használják. Baktériumölő tulajdonsága is van.


ZSURLÓ(EQUISETUM ARVENSE L.)
Fő hatásterülete a vesetisztítás illetve a vizelethajtás. Két hétnél hosszabb ideig nem ajánlatos fogyasztani. Reuma és csúz, epe- és májbántalmak orvoslására is jó. A kis veseköveket és vesehomokot is érdemes vele oldani, eloszlatni. Szívnyugtatóként is lehet használni.


120 éve született meg a legszomorúbb dal szerzője

Seress Rezső (született Spitzer Rudi) (Budapest, 1889. november 3. – Budapest, 1968. január 11.) zeneszerző, zongorista.

Az egyik leghíresebb örökzöld dal, az egyetlen magyar világsláger, a „Szomorú vasárnap" szerzője (szöveg: Jávor László, a 8 Órai Újság bűnügyi riportere).
A dalt több mint 100 nyelvre fordították le.

Asztalterítő - keresztszemes







73 éve halt meg Kosztolányi Dezső

Kosztolányi Dezső (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja.


Kosztolányi Dezső: Bölcsesség


Keblem vörös: ó megsebeztek!
Vért ont sajogva oldalam,
vergődöm a bánatba veszteg,
sötét szobába egymagam.

Lezárom ajkamat, velőm ég,
szenvedve, tűrve egyedül,
gúnyoljatok csak kába dőrék,
szivem szárnybontva fölrepül.

Nem háboritjátok meg álmom,
mert bú szüli legszebb dalom,
a sorscsapást rajongva áldom,
s a bánatot magasztalom.

Miért hajíttok, mért dobáltok,
reám nehéz, hegyes követ?
Hisz minden ádáz, bosszus átkot
ezer szelíd áldás követ.

És annyi átka nincs a gaznak,
mint mennyi áldásom nekem.
Nagy lelkem a jóságba gazdag,
és győz a törpe lelkeken.

...

Chopin

184 éve történt - megszületett a magyar akadémia gondolata


1825. november 3-án határozták el a magyar akadémia felállítását
.


1825 őszén a pozsonyi országgyűlésen a központi téma a magyar nyelv ügye volt. Dessewffy József gróf angol példákat idézve beszédet mondott a hazai nyelv fejlesztése és egy tudományos akadémia megalapítása érdekében.
Utána felsőbüki Nagy Pál, Sopron vármegye követe kikelt a főrendek ellen, akiket hazafiatlanoknak nevezett. Szerinte a mágnások jövedelmüket csak kártyára, s más haszontalan dolgokra fordítják, a nemzet java nem lebeg a szemük előtt.


Nagy Pál beszéde óriási hatást gyakorolt a jelenlévőkre, akik közül egy fiatal főúr felszólalt, élete legszerencsésebb idejének nevezve a pillanatot, amelyben a honhoz való "határtalan szeretetét hazájának megbizonyíthatja". Cáfolva Nagy Pálnak a mágnásokat ostorozó vádjait, "minden jószágnak egyesztendei egész jövedelmét az említett intézet fundusául" ajánlotta fel.
A fiatal férfiú gróf Széchenyi István volt, akinek beszédét követően többen nagyobb összegekkel támogatták egy magyar tudós társaság felállításának tervét.


Az 1827: XI. tc.-ben azután kimondták, hogy az "önként és szabad adakozással összveszedett tőke vagyonból Magyar Tudós Társaság állíttassék föl".

1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen, a magyar reformkor egyik vezéralakja, gróf Széchenyi István (1791–1860) birtokainak egyévi jövedelmét, 60 ezer forintot ajánlott fel a Magyar Tudós Társaság – a mai Tudományos Akadémia – létrehozására. Az általa megalapított szervezetet más főnemesek is jelentős összegekkel támogatták.


1827-ben az alapítást törvénybe iktatták. Az országgyűlés a XI. törvénycikkben (A hazai nyelv művelésére fölállítandó tudós társaságról vagy magyar akadémiáról) mondta ki a társaság megalapítását.

Tényleges működését, miután az uralkodó elfogadta az alapszabályokat 1830-ban kezdhette meg.
Első közgyűlését 1831. február 4-én tartotta. A társaság szervezeti szabályzatát A magyar tudós társaság alaprajza és rendszabásai (Pest, 1831) c. kiadvány közölte. Ennek értelmében 42 rendes, 24 tiszteleti és meghatározatlan számú levelező tagot fogadhatott tagjai közé.
A következő osztályokat hozták létre:
nyelvtudományi,
bölcseleti,
történeti,
matematikai,
természettudományi,
törvénytudományi .


Az Akadémia vezetése a következőképpen alakult: Az Akadémia titkára először Döbrentei Gábor volt, majd az irodalomtörténet-írás atyja, Toldy Ferenc következett, utána a történész Szalay László, s 1865-től Arany János. A következő évben Eötvös József lett az intézmény elnöke, aki 22 éves korában került az Akadémia tagjai közé 1835-ben.
Széchenyi István 1842. november 27-én az Akadémián mint másodelnök megnyitó beszédet mondott. Beszédében a hangsúlyt a nyelvművelésre helyezte, mivel a magyar nyelv megőrzését és művelését mindenek elé helyezte.
1860-ban országos gyűjtés indult az Akadémia székházának felépítésére. A kivitelezés Ybl Miklós és Skalnitzky Antal vezetésével 1862 tavaszán kezdődött el Friedrich August Stüler terve alapján.
Az Akadémia az 1870-es évektől az ország tudományos életének központja lett.


1990-ben új alapszabályt fogadtak el. Az irodalom és a művészetek akadémiai képviseletének helyreállítására társult, de önálló intézményként létrejött a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (1992). 1994 áprilisában kihirdették a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló új törvényt (XL. tv.).Az MTA székháza1860-ban országos gyűjtés indult a székház felépítésére. A tervpályázatot 1861-ben írták ki. A győztes, neoreneszánsz stílusú tervet Friedrich August Stüler nyújtotta be. A kivitelezés 1862 tavaszán kezdődött Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal vezetésével. A felavatásra 1865. december 11. napján került sor.
A homlokzati szobrokat Emil Wolff, az alapítást ábrázoló bronz domborművet Holló Barnabás készítette. A díszterem freskói Lotz Károly alkotásai. Ligeti Antal tájképei ékesítik a kis üléstermet.

A Magyar Tudományos Akadémia elnökei

Gr. Teleki József (1830. november 17.–1855. február 15.)
Gr. Dessewffy Emil (1855. április 17.–1866. január 10.)
Br. Eötvös József (1866. március 18.–1871. február 2.)
Gr. Lónyay Menyhért (1871. május 17.–1884. november 3.)
Trefort Ágoston (1885. május 28.–1888. augusztus 22.)
Br. Eötvös Loránd (1889. május 3.–1905. október 5.)
Berzeviczy Albert (1905. november 27.–1936. március 22.)
Habsburg József főherceg (1936. március 22.–1944. október)
Kornis Gyula (1945. március 7.–1945. október 29.)
Moór Gyula (1945. október 29.–1946. július 24.)
Kodály Zoltán (1946. július 24.–1949. november 29.)
Rusznyák István (1949. november 29.–1970. február 5.)
Erdey-Grúz Tibor (1970. február 5.–1976. augusztus 16.)
Szentágothai János (mb. 1976. október 26.–1977. május 6.)
Szentágothai János (1977. május 6.–1985. május 10.)
Berend T. Iván (1985. május 10.–1990. május 24.)
Kosáry Domokos (1990. május 24.–1996. május 9.)
Glatz Ferenc (1996. május 9.–2002. május 4.)
Vizi E. Szilveszter (2002. május 5.–2008. május 6.)
Pálinkás József (2008. május 6.–)

“Ha veszteség ért, tudd: ennyibe került a nyugalom.” (Tatiosz)


2009. november 2., hétfő

Emlékdoboz - keresztszemes




Illyés Gyula: Három jaj



Amit az ember sírva lát,
az a nem-létbe olvad át.

Amit az ember sírva lát,
az a csak voltba olvad át.

Amit az ember sírva lát,
az elmúlásba olvad át.
...

Böjte Csaba üzenete


Mennyország!
A minap, - mielőtt úgy döntöttem, hogy Déva, és Szászváros után még máshol is nyitunk gyermekvédelmi központokat, - arra gondoltam, hogy a Jó Istentől munkám fejében azt kérem, hogy legyen ott, a mennyek országába, hol nekem is reményem szerint laknom adatik, egy szép tó, ha lehet vízeséssel. Nagyon meg voltam elégedve a jó vásárral, lelkesen szervezgetem is Szovátán, meg Kolozsváron a dolgokat, de most, a halottak napja alkalmából, hogy jobban elgondolkoztam arra a következtetésre jutottam, hogy nem jól döntöttem. Úgy érzem, hogy talán az Úr, nem veszi zokon, ha a végigényemet egy kisé átírom. Szeretném, ha ott, ahol nekem lakni adatik a mennyek országában, lenne egy nagy - nagy ablak. Én szépen kikönyökölnék az ablakba és nézném a szép nagy családomat.

Mennyország!
Úgy gondolom, hogy roppant izgalmas lesz az örök életem. Az a sok gyermek, kit megismertem, és megszerettem, a sok-sok munkatárs, jó barát élete, hogy fog fejlődni, alakulni, kiből mi lesz, ki kinek fog udvarolni, stb. Megannyi roppant izgalmas kérdés, előre látom, hogy lassan, kell kérjek, egy olyan kezet, melyen legalább ötven új legyen, hogy a mennyei izgalmamban legyen amit rágjak.

Menyország!
Örök nyugodalom? Úgy gondolom, hogy nekem ott arra nem lesz időm, hisz biztos, hogy imádságos szeretettel jelen fogok lenni sok -sok diplomaosztásnál, a gyermekeink lakodalmain, unokáink, dédunokáink keresztelőin, sok sok örömön, és talán bánaton is. Meg aztán, lassan - lassan, egy - egy korosodó hajdani gyermek elé is, el kell menni a mennyek országának kapujába.
Mennyország!
Persze mind mondtam, nagyon szeretném, ha az a bizonyos ablak jó nagy lenne, ha idővel szép sorjába a munkatársaim is oda könyökölnének mellém, hogy együtt izguljuk, örvendjük hosszan egy-egy gyerekünk ügyetlen botladozását, vagy nagyszerű sikereit. Drukkolnánk, talán, ahogy ismerem magamat még fogadásokat is kötnék néhány mennyei puszi reményében. S a nagycsalád mind egy nagy galeri drukkolna a késobb befutóknak, azzal a biztos tudattal, hogy mindenki ki a jó harcot megvívja, s a pályát megszaladja, biztos, hogy dobogós helyet nyer az Úrtól.

Mennyország!
Én bűnös ember vagyok és még is próbálok, mindenkinek tehetségem szerint minden munkát megfizetni, becsülettel. Tudom, hogy a Mi Urunk sokkal jobb patron. Tudom, hogy bőségesen megfizet mindenért mit az Ő nevében tettem, éppen ezért, hiszem, hogy meg lesz az a szép nagy ablak, párnázott könyöklővel. Sot tudom, hogy már meg is van, és azt is tudom, hogy nem áll ott poroson, pókhálóson, hanem elhunyt szeretteink néznek talán aggódva, talán jókedvű, vidám szeretettel le ránk. Hiszem, hogy nagyon sok ablakból, nagyon sokan, imára kulcsolt kézzel, néznek le ránk.

Mennyország!
Örök hazánk, mit számít, ha itt a földön bármit is elvesznek tőlünk, ha tudjuk, hogy te drága Istenünk országodban haza vársz.

Csaba t.

(Fordította: Csóka Annamária)

Ady Endre: Halottak napján

William-Adolphe Bouguereau (1825-1905): Halottak napja



Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!-
- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk -
Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...

...

Halottak napja


2009. november 1., vasárnap

Vivaldi: Négy évszak (Ősz)

Szabó Lőrinc: November

Mednyánszky László: Őszi táj


Az ősz legutolsó virágait
szedem. November siratja magát.
Sárban gázolok a dúlt réten át,
s mintegy válaszként bennem is esik.
S ez így lesz most már mindig, mindig így.
Most lettem öreg, céltalan a vágy.
Gördülne elém az egész világ,
nem jutnék benne, csak a sírodig.
Apró csillagok, kék s arany szemek,
szerények, fakók, ismeretlenek
gyűlnek csokromba, szerényebbeket
már te se kívánhatnál. Gondolatban,
míg szedtem, te kísértél, szép halottam,
s most árván nézem őket: kinek adjam ?


...

Márai Sándor Négy évszak (részlet)


November

A télbe úgy lépünk e napokban, mintha egy komor mondakör valóságosan életrekelt volna. A tél egyszerre mondakör és barlang, kissé betegség és kissé városiasság, s ugyanakkor vannak benne fókák, rozmárok, átutazó külföldi énekesek, diplomás hólapátolók, van benne kamillatea és forralt bor, s van benne fülledt és szorongó várakozás, mintha magunkra maradtunk volna a világban, egyedül sorsunkkal, mely zúzmarás és komor.
Novemberben sértődötten kezdek élni. Kezdődnek az irodalmi felolvasások, melyek untatnak, kezdődik az a csendes és szanatóriumszerű szobaélet, mikor úgy ébredünk a szürkén-nyálkás reggelre, mint a betegség napjaira, kezdődik a mesterséges fény és mesterkélt hő időszaka.

Scarlatti

Angyalok - keresztszemes







Reményik Sándor:Szemben az örökméccsel

Anyámnak

Ég, - de azt, aki gyujtotta, nem láttam.
És azt sem, aki szelíd olajával
Táplálja, hogy ki ne húnyjon a lángja,
Szent, személytelen járása-kelése,
Művében dereng alázatossága, -
Hajnalban jár, vagy éjnek idején,
Meg nem foghatom s még nem láttam én.

Ó, égnek, égnek ilyen örökmécsek,
Derengnek, - és nemcsak a templomokban,
És vannak ilyen szolgáló-leányok,
Suhanók, lengők, tűnők, mint az álmok,
Művökben dereng alázatosságok.

Ilyen lélek szerettem volna lenni,
Láthatatlanul munkálkodva menni
Szürkületkor az élet templomába.
Míg künt ragyognak reklám-fényjelek
S lüktet a világ torkában a láva...

...

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd


Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, .
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nem rég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék" ,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé sohanem
gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt..."
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

...

Mindenszentek



Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a naptárban.
A Mindenszentek napja a Halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje.


Kik is azok a mindenszentek, akiknek ünnepét üljük ma?
A Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.


Ekkor az egyház összes - ismert és ismeretlen - szentjeiről megemlékeznek, mindazokról, akiknek nincs saját ünnepük az egyházi naptárban. Az ünnep eredete pontosan nem ismert; különböző helyeken eltérő időkben ünnepelték. Szír Efrém (megh. Kr. u. 373 k.) szerint a keleti egyházban létezett egy ünnep május 13-án, amikor az összes vértanút ünnepelték; talán ez határozta meg IV. Bonifác pápa választását, hogy 609-ben ezen a napon szentelte a római Pantheont a Boldogságos Szűz és minden vértanú tiszteletére. A november elsejei dátumról és a vértanúkkal együtt az összes többi szent ünnepléséről az első bizonyítékok III. Gergely (731-741) uralkodása alatt merültek fel. Ő a római Szt. Péter-templomban november elsején szentelt fel egy kápolnát az összes szent tiszteletére. 800-ban Alcuin a mindenszentek ünnepét ezen a napon tartotta, és egy IX. századi angol naptárban is ezen a napon szerepelt. 837-ben IV. Gergely pápa rendelte el általánosan az ünnep megtartását.


Mindenszentek napjához sokféle népi szokás, hiedelem kapcsolódott. Általánossá vált a sírok rendbetétele, virággal díszítése és a gyertyagyújtás a halottak üdvéért. Magyarország egyes vidékein harangoztattak a család halottjaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, így a családi lakomán nekik is terítettek.
Egyes falvakban ezen a napon tartották meg a bíróválasztást, a cselédfogadást és ekkor újították meg az egész tanácsot. A mindenszentek ünnepe az utána következő halottak napja miatt fokozatosan elsorvadt, és annak vigíliájává lett.


Ilyenkor mindenki kilátogat a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozóit. Megtelnek a sírok őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. Az emberek gyertyát gyújtanak, és elveszített szeretteikre emlékeznek.

November - Enyészet Hava - Szent András hava




"Eljött már november didergő hónapja,
Hideg szele a fák ágait megcsapja.
Meghalva elhullanak a sárga levelek,
játszadoznak vélek a kegyetlen szelek..."

Közel a tél, tudd meg, ember, kórót zörget a november - figyelmeztet a régi rímes naptárversike is a ködös, borzongatós Őszutó havára.


November Mindenszentek napjával kezdődik. Mindenszentek ünnepén azokat a megdicsőült lelkeket ünneplik, akikről - mivel sokan vannak - név szerint nem emlékezik meg a naptár. Szorosan kapcsolódik mindenszentek napjához, a halottak napja, amelyet november 2-án tartanak.
E két napon nem csak az egyház, de az egész társadalom is a halottjairól emlékezik meg. A temetőket kitisztítják, a sírokat feldíszítik, és mindenszentek estéjén gyertyákat égetnek a sírokon, vagy otthon, a lakásban. Számos templomban rekviemmel emlékeznek a halottakra.


A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért néhány vidéken a halott családtagoknak is terítettek az asztalnál. A gyertyagyújtás is mágikus szokást idéz, arra szolgál, hogy a sírjukból e napon kiszabadult lelkek visszataláljanak a helyükre, és ne kísértsék az élőket. Régebben a falusi nép vígságos torral emlékezett az elhunytakra.
Éjjelre ennivalót hagytak a megterített asztalon, mert a hiedelem szerint a halottak ezen az éjszakán meglátogatták övéiket. Másnap pedig az enni-innivalót a koldusnak adták. Ahol a "halott etetés" nem volt szokásban, ott is osztogattak elemózsiát a temető kapujában kéregető szegényeknek.

Egyébként Mindenszentek időjárása is "megmutatta" a várható telet: ha ekkor hó esik, jósolták a babonás megfigyelők, nem olvad el márciusig. Ha Mindenszentek napja nedves, lágy telet várhatunk, ha pedig száraz, úgy kemény tél következik, - mondogatták a régi öregek. Egyes helyeken halottak napján - a holtak nyugalma érdekében - a gazdaemberek tartózkodtak a mezei munkától.
Számos vidéken a halottak napjának hetében tilos volt a mosás, mer különben "vízben állnak a halottak".
Gazdasági hagyományok is kötődnek e két naphoz. Az állatok sok helyütt ilyenkor szorultak be az istállóba. Néhány faluban a cselédek és pásztorok felfogadásának napja is ez a két nap. Az öregek a Mindenszentek napján levágott cserfaágból jósolták az időjárást: ha az ág belül száraz volt, kemény hidegekre, ha nedves volt, lucskos, enyhébb télre következtettek.