2009. december 5., szombat

218 éve halt meg Mozart


Wolfgang Amadeus Mozart (teljes nevén Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophillus Amadeus Mozart) (Salzburg, 1756. január 27. – Bécs, 1791. december 5.) osztrák muzsikus, zeneszerző, a bécsi klasszikusok egyik vezéralakja, az európai komolyzene történetének egyik legnagyobb alkotója, az egyik legjátszottabb és legismertebb szerző, aki szinte minden műfajban alkotott a (kamarazenétől a szimfóniákon és versenyműveken át egészen az egyházi zenéig, ill. az operákig).

A mindössze 34 éves mester a Franz Walsegg vont Stuppach gróf emlékére készülő rekviemen dolgozik, amikor valószínűleg, reumás láz végez vele.
A több zenei műfajban is alkotó, igen termékeny szerzőnek számító Mozart alkotásaiban a később barokk, a rokokó és a kezdődő romantika német és itáliai elemei ötvöződnek sajátos stílussá.
Mozart, akinek apja, Leopold Mozart is zeneszerző volt, nővérével, Maria Annával Salzburgban nőtt fel. Zenei tehetsége már korán megmutatkozott.


1762-től kezdődően apjával számos koncertkörutat tett, melyeken zongoristaként lépett fel, de már ekkor megpróbálkozott a zeneszerzéssel is.
1769-ben, Salzburgban érseki koncertmesterré nevezték ki.

Három nagysikerű itáliai turné után, 1773-ban néhány évre Salzburgban telepedett le. Ebben a termékeny időszakban operákat, szerenádokat komponált, de írt számos egyházi és hangszeres művet is. 1781 márciusában elbocsátását kérte, és önálló, független alkotóművészeként próbált megélni.
1782. augusztus 4-én feleségül vette Konstanze Webert.

1782 és 1786 között 15 jelentős zongoraversenyt alkotott. Bécs is befogadta a művészt. Operát írt Pierre Augustin Caron de Beaumarchais "Figaro házassága" című művéből, mely 1785-ben, Párizsban a nemességet bíráló mondanivalójával keltett feltűnést. Mozart operáját 1786. május 1-jén mutatták be. Ebben az évben még két ősbemutatóra került sor. Október 29-én a "Don Giovanni" került színre.


Ám Mozart anyagi helyzete egyre rosszabb lett. 1789-ben és 1790-ben több koncertkörutat is elvállalt, de szorult helyzetéből ez sem segítette ki. A "Cosi fan tutte" 1791. január 26-i, bécsi bemutatója sem hozta meg a várva várt sikert. "A varázsfuvola" ősbemutatója 1791. szeptember 30-án volt Bécsben.

Mozart a Requiem komponálása közben

5 éve történt a gyalázat


2004. december 5-én történt a szégyenteljes népszavazás a kettős állampolgárságról.

A népszavazás során a nemzet- és magyarság ellenes kormány aktív ellenpropagandájának köszönhetően az „Igen” szavazatok kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy a külhoni magyarság magyar állampolgársági státuszának kérdésével (elbírálásával) a parlament plenáris ülésén foglalkozzanak.


Wass Albert gondolata a hazaszeretetről:

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek.

2009. december 4., péntek

Palestrina


Reményik Sándor: Csendes csodák




Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a szürke kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod, hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? S hogy tükröződni
Látod a vízben az eget.

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök.

...

Schöpf-Mérei Ágoston

Schoepf-Merei Ágoston (1804-1858) alapítója az Orthopeadi Privát Intézetnek (1836), az első magyarországi általános gyermekkórháznak (1839) és emigrációja után Angliában a manchesteri gyermekkórháznak. Maradandót alkotott nemcsak a gyermekgyógyászat területén, hanem létrehozója volt a gyermeksebészetnek is és orvostörténeti munkásságot is folytatott. Joggal tekinthető a magyar gyermekgyógyászat alapítójának.

Egyetemi tanárként 1846-ban megírta a gyermekgyógyászat alapművét (A gyermekgyógyászat tankönyve). Tankönyvét az észlelt kóresetek alapján vetette papírra. Ő vezette be Magyarországon a rendszeres kórtörténetírást, és statisztikai kimutatást készített a kórház működéséről.


Végzett légcsőmetszést, kancsalságot és végtaghibákat korrigáló műtéteket, vízfejű gyermekeknél agycsapolást.

A világon elsőként használt éternarkózist gyermekműtéteknél.

Kismadarak - keresztszemes

Szabó Lőrinc: Magány

Mint héjj az almát, borít a magány,
körülkerített és szólt: "Ennyi vagy!"
Hordom az élet bőrét, burkomat
s látom, mindenki páncélt hord magán.

A mindenségből furcsa kivonat:
millió véletlenből összegyűltem,
de már megszületve elkülönültem
s most magány vagyok, s új magányra mag.

Gyümölcs vagyok magamban, idegenben.
Úgy vénülök, mintha kis életemben
át kéne élnem az egész világot.


Nap, föld, eső voltam, most alma, várok:
várom, hogy a halál kezébe vesz
s lehámozza rólam az életet.

...

Ella Fitzgerald - Blue Moon


211 éve halt meg Galvani

1737. szeptember 9-én született Bolognában Luigi Galvani olasz fiziológus, orvos, az elektromosságtan egyik megalapítója.


Papnak készült, de a bolognai egyetemen a teológia után az orvosi kart is elvégezte. 1762-től anatómiát tanított Bolognában, s a szülészet professzora is volt, 1772-től pedig az akadémia elnöke.

Az 1770-es évektől foglalkozott a békák anatómiájával és az elektrofiziológiával.
1780-ban egy tanítványa figyelte meg, hogy amikor Galvani békát preparált, a kés érintésére a békacomb összerándult, ha a gerincvelőhöz egy másik fémmel értek hozzá.
Még erősebb volt a hatás, ha egy dörzselektromos géppel szikrát keltettek, s ha a béka földelt asztallapon feküdt.
Galvani 1786-ban a békacombokat a szabadban kifeszített acéldróthoz kötötte, mert a légköri villamosságban kereste a magyarázatot - ám a combok itt véletlenszerűen húzódtak össze.
Később észrevette: a szobában, vaslemezen fekvő békatetem akkor is összerándult, ha a rajta átszúrt rézkampót a vashoz érintette, a jelenség mindig bekövetkezett, ha két, egymással érintkező fémmel érintette a gerincvelőt és a combizomzatot.


Galvani azt hitte, felfedezte az állati elektromosságot, mert az idegeket és izmokat ellentétes elektromosság tölti fel, s ennek kisülése okozza az összerándulást. Feltételezte, hogy a közvetítő anyag, "elektromos fluidum" kiválasztásában az agy játssza a főszerepet, az idegek vezetik azt az izomszövetbe.

Felismerését 1791-ben tette közzé Kommentár az elektromos erők és az izommozgás kapcsolatáról címmel.
A dolgozat óriási vihart kavart a francia forradalom eszméitől felbolygatott Európa tudományos életében, a fiziológusok az elektromosságban látták az erőt, amely az akaratot az izmokkal közli. Galvani kortársa, Alessandro Volta 1792-ben ismerte fel, hogy a villamosság létrejöttében a fémeknek nagyobb szerepe van, mint a békáknak. Ő jött rá, hogy áram akkor keletkezik, ha két különböző, érintkező fémet folyadékba merítünk, s Galvani iránti tiszteletből a jelenséget galvanizmusnak nevezte el.
Volta a fémeket elsőrendű vezetőnek nevezte és feszültségi sorba rendezte őket, a folyadékokat másodrendű vezetőnek minősítette.

A viták elől Galvani visszahúzódott, mint tanár és sebész dolgozott tovább. 1795-ben elbocsátották a fakultásról, mert nem esküdött fel a napóleoni Ciszalpin Köztársaságra, s bár később visszahívták, nem volt hajlandó elfogadni a katedrát.
Szülőházában, Bolognában hunyt el 1798. december 4-én, 61 éves korában.

Aranylabdás lett Albert Flóri



Albert Flórián, becenevén a "Császár" vagy "Flóri" (Hercegszántó, 1941. szeptember 15.) aranylabdás magyar válogatott labdarúgó. 1974. március 17-én fejezte be az aktív játékot. Ő az egyetlen magyar labdarúgó, aki megkapta az Aranylabdát.

Az 1950-es évek végétől az első kiemelkedő képességű játékos. Nagyon fiatalon lett elismert labdarúgó. Kiválóan cselezett, labdáit vonzotta a kapu. Önéletrajzaiban önkritikusan megemlíti, hogy nagyon szeretett játszani, de nem szeretett edzeni.


„ Rendkívül szerény volt, rokonszenves a csapattársak számára is. Tisztelettudó, jó magatartású, jó modorú, intelligens fiatalember volt a magánéletben éppúgy, mint a pályán. Nem rúgott meg ellenfelet.
Amellett hihetetlen, bámulatos cselezőkészsége volt, ami kivételes adottság, olyan, amit nem lehet megmagyarázni. Baróti így könnyen és gyorsan megtalálhatta a nagy hármast, Göröcs, Albert, Tichy személyében.
A külföld is fölfigyelt erre a csodálatos mozgástechnikára és gólérzékenységre. 67-ben megérdemelten ítélték neki oda az Aranylabdát. ” – Szepesi György.

“Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.” (Charlotte Bronte)



2009. december 3., csütörtök

Kocsis Zoltán

Kocsis Zoltán (1952) szólista pályája mellett vezényel, foglalkozik zeneszerzéssel és hangszereléssel is.
Karrierje is egy rangos zongoraverseny megnyerésével indult. Ekkor, tizennyolc évesen, adta első szólóestjét. Már itt megmutatkozott különlegeesn széles érdeklődési köre, hiszen műsorán Beethoven művei mellett Kurtág korai, ördögi nehézségű Nyolc zongoradarabja is szerepelt.

A szenzációszámba menő koncert kritikái nemcsak elképesztően fejlett technikáját, hanem játékának korát meghazudtoló érettségét is dícsérték.

Egy-két éven belül már nemcsak európai, hanem az egyesült államokbeli közönség is megismerhette rendkívüli képességeit.

Dvorak: Chello concerto

József Attila: Ködből, csöndből

Nem várom már az életet.
Vagyok úgy, ahogyan lehet.

S ha nem lehet, akkor sehogy,
Ha sok a nap, hát soká fogy.

Két szememből a nap kivész.
Már csupán a lámpába néz.

Ha tűz lobog, hát majd elég.
Ha vér ömlik, hát van elég.

Aki megbánt, én nem bántom.
Aki sajnál, nem sajnálom.

Örülhetnek a hadnagyok.
Mert én már éhes sem vagyok.

Történt valami énvelem,
De nem halál s nem türelem.

Rúgtak itten, rúgtak ottan
S egyszer mégsem káromkodtam.

Egyszer megláttam a ködöt
A nagy fényességek mögött.

És meghallottam egyszer én,
Hogy túl harcom vad zörején,

Akárha lent, akárha fönt,
A szegényé csupán a csönd.

A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok.

Ami énbennem botorkál,
Elbukik egy vak ároknál.

Iszonyatos, nagy bosszú ez,
Várni, várni, míg vége lesz.

S tudni, vannak így még többen,
Mígnem valaki megdöbben,

Míg valaki föl nem ordít,
Ködből, csöndből föl a holdig,

Föl a pestishez magához!
Aki irtózattal átkoz,

Megátkoz ebtartót, ebet
S legelőször is engemet.

...

Gyümölcsös faliképek - keresztszemes

A munka részletes rajzát és a színeket az Ötletelőben találhatjátok.

Kányádi Sándor: Fenyőmese


Élt a Hargita oldalában egy magányos fenyő. Senki sem lakott a közelében. Az erdő, de még a legkisebb bokor is olyan messze volt tőle, hogy még a kiáltását sem hallották volna meg, nemhogy a sóhajtásait. Ezért aztán nem is kiáltozott, nem is sóhajtozott. Még a nyári viharok, villámok s a farkasordító telek idején sem. Pedig annyit sanyargatták, hogy az még embernek is sok volna.

Elfásult egészen a nagy egyedülvalóságban. Egyetlen öröme volt, ha nyaranta egy-egy arra legelésző juhnyáj bújta meg az árnyékát, a nagy melegben. Vagy éppen maga a juhász heveredett alája furulyázgatni, tarisznyát bontani. Olyankor még sóhajtott is egyet-egyet, inkább csak figyelmességből, a szép nótáért, s hogy az árnyékot a sóhajával frissebbé tegye.

Hanem a nyáron olyat ért, amilyet még soha. Vidám kirándulók, egy egész iskola telepedett alája. Azóta nincs nyugta a fenyőnek. Egyre sóhajtozik, s mindegyre le-letekint a völgy felé, amerre a kirándulók alóla elvonultak. S mint valami kincseket, nézi az alatta maradt üres konzervdobozokat.

- Mit nem adnék, ha még egyszer közöttük állhatnék - sóhajtotta el bánatát egy véletlenül reáröppent rigónak.

A rigó egyet-kettőt füttyentett köszönetképpen, aztán tovaszállt arra, amerre a kirándulóknak nyoma veszett.

Hogy mit intézhetett a kis rigó, mit nem, nem tudhatjuk.

Jöttek az őszi ködök, esők, havas esők. A fenyő, ha lehetett, még inkább magába fásult. A szelek még a konzervdobozokat, utolsó emlékeit is ellopkodták. Már a földre se nézett többet. Akárhogy tépdesték a viharok, aludt. Már arról se vett tudomást, hogy hatalmas havával megjött a tél. Tőle jöhetett is, mehetett is.

De egyszer csak megrázta magát. Azt hitte, álmodik. Pedig nem álmodott. Hatalmas zsivajra, énekszóra ébredt. Egy nagy udvaron találta magát. Minden ága fel volt cicomázva, és minden megmaradt tobozába, mintha egy-egy csillag költözött volna.

Azóta is ott áll az iskola udvarán. Bánja is ő, hogy az ünnep, a vigalom teltével ágait lecsapdosták. Lomb helyett szárnya nőtt.

Zászló csattog-lobog rajta, s vidám énekszó köszönti minden reggel.

Joseph Haydn: Andante cantable

Dsida Jenő: Közeleg az emberfia


Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
aki nem tőlem és nem tőled kap életet.
Néhány pásztornak, akik sohasem öltek
nyulat, nem hordoznak emberölő
szerszámot, megjelenik az angyal és
megjelenik a csillag és tele lesz dallal
a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a
kisdedre
és tudni fogjuk, hogy Ő az.
Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,
a petroleumbányák frakkos császárai
s könnyel a szemükben letérdelnek elé.
Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme,
legerősebb lészen a karja és szelid arcáról
ragyog
az örök épitők acélos vidámsága.
Ő megmutatja minden vándornak az útat,
minden töprengőnek az igazságot, minden
haldoklónak az életet. Ő megmagyarázza
nekünk a gépek dalának igazi értelmét,
megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt
legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék
fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.
Ő nem ad országot nekünk, hanem otthont,
nem ad fegyvert, hanem kenyeret.
Ma még sirunk,
mert a mosolygás nem én vagyok.
Ma még sötét
van, mert nem jöttem világosságnak,
hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.
Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.
Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.

...

József Attila: Születésnapodra




Énekel: Ágnes Vanilla

92 éve halt meg József Attila

József Attila (Budapest, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) huszadik századi magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.

A költő irodalmi érdeklődésének, indíttatásának első jele saját vallomása alapján:

A harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila királyról és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön nevelőszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen.
Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése azt hiszem döntően hatott ettől kezdve minden törekvésemre, végső soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit ő maga gondol, hogy Attilának hívják
.

(Curriculum vitae, részlet)



“A hallgatást ritkán, a beszédet gyakran megbánjuk.” (Balbus)

2009. december 2., szerda

Szélmalom - keresztszemes



Weöres Sándor: A célról


Mit bánom én, hogy érdemes,
vagy céltalan a dolgom?
Patak vagyok: kérdjem-e, hogy
habomat hova hordom?

Harcolok: nem tudom, kiért
és nem tudom, ki ellen.
Nem kell ismernem célomat,
mert célom ismer engem.
...

457 éve halt meg Xavéri Szent Ferenc

Francisco de Jassu y Javier Navarra-ban született 1506. április 7-én.


1525-től Párizsban teológiai tanulmányokat folytatott, 1533-ban csatlakozott Loyolai Szt. Ignáchoz, majd 1537-ben szentelték pappá.

1541-ben a pápa parancsára Lisszabonból pápai legátusként Indiába ment, ahol két év alatt közel 20 ezer pogányt térített meg. 1545-től Malakkában, majd 1546-től a `Fűszer-szigetek` néven ismert Maluku-szigetcsoporton élénk missziós tevékenységet folytatott.
1549-ben Japánba ment, ahol megtanulta a nyelvet és két év alatt mintegy 1500 embert keresztelt meg.
Ezután Kínába akart menni, de akkor még külföldiek nem léphettek be az országba. Szan-csao szigetén hunyt el. 1619-ben boldoggá, 1622-ben szentté avatták.

Ünnepét december 3-án tartja a katolikus egyház.

Ady Endre: Az örök gyermekség



Édes átok:
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot.

Újra-újra
Megborzaszt az emberi rosszság,
Szepegéssel
Borzalomba fúlva.

Kérded, kérded:
Mért nem vagyunk mind tiszták és jók?
S jön a válasz
S a választ nem érted.

Jön a válasz
S úgy hallgatod, mint riadt gyermek
S reszketsz, mint fa,
Félig-zöld és száraz.

S szólsz: bús kincsem,
Te, szakadatlan, vén gyermekség,
Úgy imádlak:
Egyebem úgysincsen.

...

205 éve koronázták császárrá Napóleont

Bonaparte Napóleon, (Korzika, 1769. augusztus 15. – Szent Ilona, 1821. május 5.), francia tábornok, hadvezér, politikus. 1799–1804-ig Első Konzul, 1804–1814/15-ig I. Napóleon néven a franciák császára (Empereur des Français), az európai történelem egyik legkiemelkedőbb alakja, ugyanakkor napjainkban is a leghíresebb francia a világon.


A pápával kötött konkordátuma, valamint közigazgatási, katonai, oktatási és jogi reformjai döntő hatást gyakoroltak a francia társadalom fejlődésére. Seregei alig több mint egy évtized alatt majdnem minden európai ország ellen harcoltak, gyakran egyidejűleg, és Franciaország uralma alá vonták a kontinentális Európa nagy részét, hódítás vagy szövetség által.

Sikereinek sorát a katasztrofális oroszországi invázió törte meg. Az ezt követő lipcsei vereség után 1814-ben a szövetséges hadseregek betörtek Franciaország területére, lemondásra kényszerítve Napóleont. Elba szigetére száműzték, de a következő évben visszatért, és száz napra újra magához ragadta a hatalmat.
1815. június 18-án a waterlooi csatában végső vereséget szenvedett. Hogy soha ne térhessen vissza, a nagyhatalmak az Atlanti-óceán déli részén fekvő Szent Ilona szigetére száműzték, ahol 1821-ben bekövetkezett haláláig brit felügyelet alatt élt.

Rahmanyinov: Ave Maria


123 éve hunyt el Ipolyi Arnold

Ipolyi Arnold (Ipolykeszi, 1823. október 18. – Nagyvárad, 1886. december 2.) besztercebányai majd nagyváradi püspök, a MTA tagja, a törökszentmiklósi templom plébánosa (róla nevezték el a város könyvtárát). A magyar művészettörténet-kutatás egyik úttörője.


Munkássága igen sokrétű, foglalkozott régészettel, a népköltészettel, a népi ipar kérdéseivel, a legmaradandóbbat a művészettörténet-tudományban alkotta.
1862-ben konstantinápolyi tanulmányútja során számos Corvinát fedezett fel Kubinyi Ferenccel és Henszlmann Imrével együtt.
1871-ben besztercebányai, 1886-ban nagyváradi püspök lett.


Mintegy ötven önálló publikációt adott ki, melyekben a középkor addig szinte teljesen ismeretlen emlékeivel foglalkozott.
1880-tól kezdve foglakozott az élő művészettel is, ekkortól lett ugyanis a Képzőművészeti Társulat elnöke. Nevéhez fűződik a rendszeres műemlékvédelem kiépítése, a műemlékek topografikus nyilvántartásának bevezetése, vidéki múzeumok létesítése. Ezek közül azonban néhány elképzelése csak terv maradt. Gazdag gyűjteményét (Ipolyi-gyűjtemény) az államra és az esztergomi Keresztény Múzeumra hagyta.
A nagyváradi római katolikus bazilika altemplomában temették el.

“A halandóknak adott legédesebb szavak: anya, otthon, mennyország.”





2009. december 1., kedd

Fák - keresztszemes

A munkák részletes rajzát és színkódját az Ötletelőben megtalálhatjátok.

Gárdonyi Géza: A tűz

Szeretem a tüzet nézni. A tűz örök rejtelem és jóleső melegség. Aki a tüzet nézi, annak a lelke megcsöndesül; valami édes félálom szállja meg – édes félálom: nyugodalom.

A tűzben történetek vannak. Mesehangú és mesének illő színes történetek, amiknek se eleje, se vége nincsen, hanem minden rend nélkül egybefolyik egyik a másikkal. Az ember nem tudja, valóban megtörténtek-e, vagy csak álmodja őket.
De ilyenkor mindegy is az. A lángok játszanak a tűzben. A gondolatok játszanak az ember elméjében. Rend nélkül való színes gondolatok – mint ahogy a lángocskák is rend nélkül jelennek meg és tűnnek el.
A tűz eleinte rostogva ég, aztán halk mormogással, sziszergéssel, susogással, végül vörösen izzó parázs az egész, kezdetben tündöklő aranykupac, később tündöklő vörösréz. A tűz ilyenkor végtelen mélynek látszik. Az apró lángok föllebbennek a semmiből; táncolnak a parázs fölött; és eltűnnek a semmibe, mintha egy láthatatlan kéz söpörné le őket a parázsról.

A hosszú téli estéken elüldögélek néha a nyitott ajtajú kályha előtt. Nem valami drága kályha, csak afféle cserépalkotmány, amilyen a falusi tanítóknál szokott lenni. De nekem mégis jó és eléggé szép is. Mikor már túl vagyok a dolgaimon, odavonom a karosszékemet a tűz elé. Csak szalmából van ez a karosszék, de nekem jó ez, szép is.

Kívül, a havas faluban csönd van és csönd van idebent is. A téli estnek álommal áthatott csöndessége ez. A kályha száján félig nyílt legyező alakjában áramlik ki a vörös fényesség, s a tűznek meleg lehelete.
A macskám is itt van a lábamnál. Úgy szereti a tüzet, mint én. Összeguborodva fekszik a padlón, a lábaim előtt, s mindig úgy tesz, mintha aludnék. Pedig sohasem alszik. Csak hunyorog. Néha fon. Ez az ő éneke. Mikor így fonva rám néz, nekem énekel. Mikor a tűzbe merengve dorombol, akkor a maga kedvére fon. Egyhangú, de mégis kedves melódia az ő dorombolása, a megelégedésnek, s maga jólérzésének melódiája. A tücsök ciripelése is csak egy hangnak a folytonos ismétlése. A béka sem ümmög több hangot egynél, de az az egy hang a boldogság hangja; – soha nem unalmas és nem fárasztó, mint az emberi hangversenyek.
Így tudom én mindig hallgatni ennek a szelíd kis házi tigrisnek a fonását. Milyen boldog és elégedett tud ez lenni egy kis kályhatűztől. Épp úgy gyönyörködik az aranyló parázsban, mint én, és ilyenkor bizonyára neki is mindenféle gondolatok meg történetek délibábjátéka vonul át az elméjén. Az ő történetei bizonyosan vadásztörténetek. A tavaszra meg a nyárra is gondolhat olykor. A tavaszra, mikor a verőfényben elnyújtózkodva melengeti az ő rozsdaszínű selymes bundácskáját, miközben mind a négy fehér lábát elnyújtja és jóízűeket álmodik. De a virágokat is szereti. A nyáron sokszor láttam, milyen kedvvel lépked a violák meg a rezedák között, és hogyan szaglálja meg-megállva hol az egyiket, hol a másikat, s ilyenkor félig lehunyja a szemeit. Így élvezik a virág illatát a lányok is.
De most nincs virág és nincsen napsugár. A kályha verőfénye az egyedüli, ami emlékeztet a nyárra. Azonban nekünk ez is elég. A boldogság békéje van a szívünkben.
Mi a boldogság?
Mikor a vágyak pihennek. Mikor az ember nem gondol a holnapra, csak bámulja a parazsat félálmos nyugovással, s lelke úgy leng a múltak fölött, mint tó fölött a madár.
Ahogy így a kályha langyos melegáramlatában üldögélve nézem az örökszép parazsat, arra gondolok, hogy miért nincs itt még egy karosszék és miért nem ül abban még egy valaki, akinek a kezére rátehetném szelíden és gyöngéden a kezemet és aki a fejét a vállamra hajtaná.
A csöndnek szárnyatlan óráiban megjelenik néha előttem ez a gondolat és tündérorcával mosolyog reám. De én szomorúan nézem őt vissza.
Mert az egyedülvalóság nem is nézhet másképpen, mint szomorúan. Az egyedülvalóságnak hosszú az árnyéka. Az egyedülvalóságnak árnyéka az a gondolat, hogy nem fogunk soha az életben találkozni azzal, akivel álmainkban mindig találkozunk.
Ez az árnyék engemet se hagy el. De hogy is gondolhassam, hogy van a világon valaki, aki reám vár és ide mellém, ebbe a szegény kis szobába belekívánkozik. Ha volna olyan valaki, az már rám nézett volna és nyújtotta volna nekem a kezét.
Azt mondta volna:
– A szobád nem szegény, mert te is benne vagy –; és nem kicsiny, mert én elférek a szívedben is.
A parázsra hamu kezd borulni. Homály homályra száll a szobában. Úgy érzem, mintha én is elmúlóban volnék: így, amint ülök belemulandó árnyék az árnyékba; puszta értéktelen árnyék, amit a tűz véletlen vak okból jelenített meg, s amely épp úgy véletlen vak okból enyészik és múlik bele a sötétségbe.

Vivaldi: Négy évszak - Tél


Vörösmarty Mihály: Országháza

209 éve született Vörösmarty Mihály



A hazának nincsen háza,
Mert fiainak
Nem hazája;
Büszke fajnak
Küzdő pálya,
Melyen az magát rongálja,
Kincsnek, vérnek rosz gazdája.
És oh szégyen! roszra, jóra
Még szavazni jár dobszóra.
Ura s rabja millióknak
Kik gyülölnek és dacolnak;
Zsarnok, szolga egy személyben
Ki magával sincs ékében.
S vaseszével
Jégszivével
Fölmerűl a külfaj árja,
A meleg vért általjárja,
És a nemzet áll fagyottan
Tompa, zsibbadt fájdalomban.
Nincsen egy szó
Összehangzó
Honfiaknak ajakáról,
Nincsen egy tett
Az eggyé lett
Nemzet élete fájáról.

A hazának nincsen háza. Mért?
Volt idő, midőn nevére
Fölkelének, s amit kére
Nem keresvén cifra szóban,
Ami a szív legmélyén van,
Adtak drága bért,
Adtak érte vért.
Most midőn leszállt a béke
S a vérontó harcnak vége,
S a hazának,
Mint anyának,
Aki gyermekei körében
Áll ragyogva örömében,
Földerűlne boldog napja:
Most fejét szenny s gyász takarja.

Földön futva,
Bujdokolva,
Mint hivatlan vendég száll be
A szegény s kaján telekbe,
Hol nevét rút ferditésben
Ismerik csak átokképen.
Neve: szolgálj és ne láss bért.
Neve: adj pénzt és ne tudd mért.
Neve: halj meg más javáért.
Neve szégyen, neve átok:
Ezzé lett magyar hazátok.

1846. június - augusztus (?)


És azóta is ugyanolyan időszerű a vers mondandója ma is. Sajnos!
Akik ott ülnek az ország házában vajon ismerik ezt a verset? Aligha!


Egy kis nosztalgia

A Magyar Rádió szünetjelei

Kosztolányi Dezső: Rádió



Beh titkos is volt a másik szobából
egykor a kedves „messze” hangja.
Most nincs titok és messzeség, lejárt már
a régi ábránd úri rangja.
Mily józanul kong pesti rádiómba
a Westminster Abbey harangja.
.

A magyar rádiózás napja

1925. december 1-jén este 8 órakor indult meg avatóünnepséggel, majd hangversennyel a rendszeres rádiós műsorsugárzás.


Részlet a megnyitóból szövegéből:
„A magyar kultúra fellegvára erős fegyverrel szaporodott. … Mindenki tudja, mit jelent, különösen Magyarország mai helyzetében az, hogy a hullámokon keresztül minden határon túl eljut a magyar szó.” Demény Károly, a Magyar Királyi Posta vezérigazgatója így mutatta be a budapesti rádiót: „A magyar Rádióhírmondó budapesti adóállomása, mint a magyar találmányú fémvezetéses Telefonhírmondó utódja, nagynevű elődjének stúdióvá átalakított helyiségéből most kezdi meg hivatalosan működését és rendes programját, amelyet a Magyar Királyi Posta technikai eszközeivel a csepeli állomás útján 546 méteres hullámhosszal szór szét az éterben.”




A felvétel a rádió első előfizetőjének otthonában készült.


Az ünnepélyes megnyitót hangverseny követte. A műsort a csepeli szikratávíró állomás 2 kW teljesítményű, Telefunken gyártmányú adója sugározta.
A rendszeres rádióadás megindulásához a jogi alapot az 1925. november 10-én megjelent kereskedelmi miniszteri rádiórendelet szolgáltatta.
A műsorszórás állami monopóliumát gyakorló Magyar Királyi posta feladata az erősítők, a stúdiók és az adóállomások műszaki berendezéseinek beszerzése és üzemeltetése volt.
A műsorszolgáltató Telefonhírmondó Részvénytársaság feladata pedig a műsorok készítése és mikrofon elé állítása volt. A rádióadás kezdetben heti 50 órás volt.

103 éve nyilt meg a Széművészeti Múzeum

1906-ben megnyílt a Szépművészeti Múzeum.



A múzeum létesítését hosszú előkészítés után 1896-ban határozták el, és a millenniumi törvény mondta ki. 1898-ban pályázatot írtak ki az épület megtervezésére. A kilenc pályamű közül Schickedanz Albert és Herzog Fülöp Ferenc tervét választották ki megvalósításra.

Az épületegyüttes 1900 és 1906 között épült, először a neoreneszánsz képtárszárny, utána a klasszicista előépület készült el.


Az 1906. december 1-jei felavatáson Ferenc József császár és király is részt vett. A múzeumot december 5-én nyitották meg a nagyközönség előtt. Az újonnan átadott épületben az addig különböző gyűjteményekben őrzött képzőművészeti alkotások kaptak helyet és egységes bemutatási lehetőséget.



A múzeum jelenlegi kiállítása:

A Botticellitől Tizianóig.
Az itáliai festészet két évszázadának remekművei


A tárlaton több mint ötven múzeumból, többek között a firenzei Uffizi-ből, a párizsi Louvre-ból, a londoni és a washingtoni National Gallery-ből, a New York-i Metropolitan Museum-ból, a római Galleria Borgheséből és a madridi Prado-ból kölcsönzött remekműveket állítottak ki. A több, mint 130 festményt felvonultató tárlaton a címben kiemelt alkotók mellett több mint nyolcvan festő, köztük Leonardo, Giorgione, Raffaello, Veronese és Tintoretto alkotásaival találkozhatunk.

















A kiállítás 2010. február 14-ig látogatható.

“Mindenki azon van, hogy változtasson a világon, de senki nem gondol arra, hogy megváltoztassa magát.” (Lev Tolsztoj)