564 éve született Botticelli

Sandro Botticelli, eredeti nevén Alessandro di Mariano Filipepi (Firenze, 1445. március 1. – 1510. május 17.) itáliai festő, a korai reneszánsz (quattrocento) idején a firenzei iskola legjelesebb képviselője.

Önarckép

Első munkáin felfedezhetők mestere, Filippo Lippi, s más firenzei vagy Firenzében megforduló művészek hatása, mint Verrocchio és Pollaiuolo. Később az ezeknek a festőknek műveiben fellelhető feszültséget, drámaiságot Botticelli képein felváltja a finomság és az érzékenység. Mindez jól észlelhető egyik korai képén, a Szent Sebestyént ábrázolón. Ebben az időben készült egyik leglíraibb alkotása, a Rózsás Madonna is. A Medici családdal való kapcsolatából keletkező egyik első festménye a Konvertiták oltára, amelyen a család több tagját is megörökítette, de ez a mű erősen megsérült az idők folyamán. A Mediciekről több portrét is készített, ezek közül a legjelentősebbek a Férfiképmás Cosimo il Vecchio medalionjával és a Giuliano de' Medici arcképe, amelyből több változatot is készített.

Háromkirályok imádása

Andrea Mantegna hatása mutakozik meg két, egymással teljesen ellentétes hangulatú képén. Míg a Holofernész holttestének megtalálása erős színeivel, drámaiságával, addig Judit visszatérése gyöngédségével és finomságával tűnik ki. 1478 táján keletkezett az első Madonna-tondó, az úgynevezett Raczensky-tondó, amelyet még több hasonló, gyöngéden, eredetien, részletekbe menően létrehozott alkotás követett. Legismertebb közülük a Gránátalmás Madonna és a szerkezetileg lenyűgöző hatású Madonna del Magnificat.

Madonna Magnificat

Akkoriban született az itáliai reneszánsz egyik legismertebb alkotása, A tavasz. A képet a belőle áradó harmónia, elegancia és szépség igazi mesterművé teszi. Értelmezéséről még ma is viták folynak, az sem világos, milyen alkalomra készült; egyesek Giuliano de Medici és Simonetta Vespucci szerelmének vagy Simonetta halálának allegóriájaként magyarázzák.

Tavasz

A teljesen árnyéktalan, örökkévalóságot sugallmazó kertet és Flora ruháját számtalan virág díszíti; mintegy ötszáz növényfajt azonosítottak a festményen. Botticelli másik mesterműve és a művészet történetének egyik legismertebb festménye, a Vénusz születése is ebben az időszakban keletkezett.

Vénusz születése

A tavaszhoz hasonlóan Botticelli ezt a művét is a művelt, irodalomban, filozófiában, mitológiában jártas közönségnek szánta, aki megfejthette a kép rejtett allegóriáját. A kép ikonogáfiájának megfejtését valószínűleg a Firenzében uralkodó újplatonikus filozófiában kell keresni: a szépség a szellem és az anyag, az eszme és a természet egyesüléséből születik. Szintén Giuliano de Medici és Simonetta Vespucci szerelme lehetett a forrása a Vénusz és Mars című kép születésének.
Később, miután Savonarola hatása alá került, Botticelli stílusa megváltozott, szigorúbb, szomorúbb lett, műveinek ritmusa feszültebb, szögletesebb. A háttérben a szelíd toszkán táj benépesült flamand hatásokat tükröző kastélyokkal. Drámai feszültségkeltésének végső határáig ment el a ma az Uffiziben látható Angyali üdvözleten.
Utolsó évein eluralkodó misztikussága árad a Szent Jeromos utolsó áldozásából.

A Rágalom valószínűleg Apellész görög festő műve nyomán született, amelyről Lukianosz tudósított. A festményt azokkal a rágalmakkal hozták összefüggésbe, amelyek Savonarola vesztét okozták. Az emberi dráma és a nyugalmas szépségű környezet között feszülő ellentét Botticelli több képén felbukkant.
Botticelli művészetét minden finomsága, érzékenysége ellenére a kortársak a „férfias” jelzővel illették. Megérezték benne azt a férfias szellemet, erőt és határozottságot, stílusalakító készséget, amellyel példát és utat mutatott az érett reneszánsz művészeinek.