2010. március 26., péntek
2010. március 21., vasárnap
Kazinczy Ferenc: A tavaszhoz
A szép kikelet
Üzi a telet,
S zúzos förgetegét,
Bolyongó fellegét,
Lágy lehelleti
Messze kergeti.
Amit szemem lát
Hosszas bánatját
Szeleknek ereszti,
Víg kedvét éleszti,
S újult színre kél,
Hogy elmúlt a tél.
Még a madarkák
Félénkek s némák.
De majd nemsokára,
A tavasz szavára,
Előállanak,
S dalt indítanak.
Ah, a szép Cenci
Ide jő ma ki.
Ha a zöld ligetet
Az elkeseredett
Bús fülemile
Jajjal tölti be.
Oh vajha akkor
Valamely bokor
Mellé rejtezhetném,
S kényemre nézhetném,
Szép tekinteti
Mint kedvelteti:
S ha a pajkos szél
Lopva neki kél,
S sebes repületi
Leplét félreveti,
Szemérmes szemmel
Miként pirúl el.
Oh szép kikelet!
Verd el a telet,
S ha Cenci ide jő:
Olvadni késztető
Leheleteddel
Szívét lágyítsd el.
1787
Üzi a telet,
S zúzos förgetegét,
Bolyongó fellegét,
Lágy lehelleti
Messze kergeti.
Amit szemem lát
Hosszas bánatját
Szeleknek ereszti,
Víg kedvét éleszti,
S újult színre kél,
Hogy elmúlt a tél.
Még a madarkák
Félénkek s némák.
De majd nemsokára,
A tavasz szavára,
Előállanak,
S dalt indítanak.
Ah, a szép Cenci
Ide jő ma ki.
Ha a zöld ligetet
Az elkeseredett
Bús fülemile
Jajjal tölti be.
Oh vajha akkor
Valamely bokor
Mellé rejtezhetném,
S kényemre nézhetném,
Szép tekinteti
Mint kedvelteti:
S ha a pajkos szél
Lopva neki kél,
S sebes repületi
Leplét félreveti,
Szemérmes szemmel
Miként pirúl el.
Oh szép kikelet!
Verd el a telet,
S ha Cenci ide jő:
Olvadni késztető
Leheleteddel
Szívét lágyítsd el.
1787
Ma van a költészet világnapja
Baranyi Ferenc - Vers a költészetről
Mi - egynéhány divatjamúlt
csodabogár - hiszünk is abban,
ami viseltessé fakult
s szakadozó szavak alatt van,
és tesszük, amivel barát
mellét döngetve sose tüntet:
sok kifényesült jelszavát
lehúzzuk meztelen hitünknek,
s habár nem a ruha teszi
az eszmét sem, mi tiszta kelmét
adunk testére, hogy - ha ki-
vonul az útra - meg ne vessék,
az utak népe mennydörög
s tűzre vetné a meztelent, de
ha kedve szerint öltözött:
érte akár a tűzbe menne,
maga miatt kell őt magát
kijátszani az öltözettel,
hogy elvegyüljön a világ
az igévé lett tiszta testtel.
Mi - egynéhány divatjamúlt
csodabogár - hiszünk is abban,
ami viseltessé fakult
s szakadozó szavak alatt van,
és tesszük, amivel barát
mellét döngetve sose tüntet:
sok kifényesült jelszavát
lehúzzuk meztelen hitünknek,
s habár nem a ruha teszi
az eszmét sem, mi tiszta kelmét
adunk testére, hogy - ha ki-
vonul az útra - meg ne vessék,
az utak népe mennydörög
s tűzre vetné a meztelent, de
ha kedve szerint öltözött:
érte akár a tűzbe menne,
maga miatt kell őt magát
kijátszani az öltözettel,
hogy elvegyüljön a világ
az igévé lett tiszta testtel.
Gyulai Pál: Tavaszi reggel
A bércet már a hajnal aranyozza,
A völgy virágit gyönggyel harmatozza;
Fű és fa lombján hűs szellő legyint át,
Ébresztgeti a lepkét és pacsirtát.
A sullogó patak mintegy megbátrul,
Vadrózsa bokra ég a napsugártul;
Fény mindenütt, víg zaj minden zugolyban,
Az ég mosolyján a föld szíve dobban.
Oh fény és dal! Tavasznak enyhe napja'.
Elveszett fényét lelkem visszakapja,
Szívem megárad ifju érzelemben,
S ajkamra ismét víg dal hangja lebben.
A völgy virágit gyönggyel harmatozza;
Fű és fa lombján hűs szellő legyint át,
Ébresztgeti a lepkét és pacsirtát.
A sullogó patak mintegy megbátrul,
Vadrózsa bokra ég a napsugártul;
Fény mindenütt, víg zaj minden zugolyban,
Az ég mosolyján a föld szíve dobban.
Oh fény és dal! Tavasznak enyhe napja'.
Elveszett fényét lelkem visszakapja,
Szívem megárad ifju érzelemben,
S ajkamra ismét víg dal hangja lebben.
325 éve született Bach
Johann Sebastian Bach (Eisenach, 1685. március 21. – Lipcse, 1750. július 28.) barokk zeneszerző, orgonista, hegedűművész, a zenetörténet egyik legnagyobb egyénisége, a protestáns egyházi zene kiemelkedő képviselője.
Szent Benedek
Nursiai Szent Benedek (kb. 480-543),részlet Fra Angelico egyik freskójáról, San Marco, Firenze (kb. 1400-1455)
Szent Benedek 480 körül született az Appenninek között megbúvó ősi kis városkában, Nursiában. Remeteéletét szigorú aszkézis jellemezte, még az egyházi élettől is teljesen elszakadt, annyira, hogy azt sem tudta, mikor van húsvét, a keresztények legnagyobb ünnepe. (Erre egy isteni sugallatra odaküldött pap figyelmeztette.)
Három év teljes magány után mind többen kezdtek hozzá elzarándokolni, hogy lelki ügyekben tanácsát kérjék.
Először a subiacoi völgyben alapított kisebb kolostorokat, majd 529-ben megalapította Monte Cassino közösségét, a nyugati kereszténység egyik legfontosabb kolostorát. Követői mind több monostort alapítottak Subiacóban és Monte Cassinón.
Az első bencések 996-ban telepedtek le Szent Márton hegyén, az 1001-es királyi alapítólevél Monte Cassino jogait adta meg a Pannonhalmi apátságnak is. Az Árpád-ház idején a bencések virágzásnak indultak, a 13. században már 90 kolostoruk állt Magyarországon. Ezekben gyakran működött hiteleshely, kolostori iskola, gyakran őriztek ereklyéket, ezért zarándokok is gyakran látogatták őket.
2010. március 19., péntek
Vámbéry Ármin: Keleti életképek (részlet)
A családi élet.
A múlt szakaszban festett képhez ezúttal a mindennapi és családi élet leírását kívánjuk csatolni. A kettő oly viszonyban áll egymáshoz mint test és ruha. A kettő tökéletesen illik egymáshoz; mert ha már a ház és külső háztartás meglepő, de mindig kellemetlen hatást tesz az európai szemlélőre, a családi élet látása, – ha ugyan az együttélés keleten megérdemli, e szép elnevezést – okvetlenül nyomasztólag hatványozza e lehangoló benyomást.
Valamint a nagy és üres termek látogatásakor, úgy itt is bizonyos gyanús, hideg érzés lep meg bennünket, oly elidegenítőleg hideg érzés, mit a szerelem, gyöngédség és egyetértés kedélyderítő sugara nem enyhit, mert a nyugati életnek vonzó, nyájas családi képe, itt Keleten, titokzatosan el van fátyolozva, sötét s a borzadályig rideg.
Látogasson meg velem a szíves olvasó korán reggel egy török házat.
Néhány tompa kopogás hallatszik a Dolab-on, egy kerek, sajátlagos szerkezetű szekrény, melynek hangja által a szolgáknak s legfőképp a ház azon tagjainak adatik jel, kiknek a hárem küszöb átlépése nincsen megengedve. A kopogás a D o l a b o n mind hevesebben ismétlődik: erre nemsokára egy szolga nehéz léptei hangzanak a folyosón, s egy rabnő azon fontos hírt közli vele, hogy a ház ura elhagyta ágyát, megfürdött, s most a szelamlikot szándékszik magas jelenlétével boldogítani, hogy ott reggeli csibukját szíhassa. Ezután rövid szünet áll be. Nemsokára elterjed a hír, hogy a pasa, bey, efendi, khán, vagy mirza "kijött" miáltal gyöngéden kifejeztetik a női lakosztályból a férfi lakosztályba való átjövetel.
A kiáltás: "kijött az úr!" talpra állítja a szolgahadat. Egy csibuk, nargileh és csilimszolga nehézkesen végig biceg a folyosón ura szobája felé tartva majd álmos szemeit dörzsölgetve, majd teljes tüdejéből fújva a tüzet, melynek rendeltetése a narkótikus mérget megeleveníteni.
Utána következik a kávé- vagy tea-szolga, mert bárha a háziúr a háremben már egyszer hódolt ezen élvezeteknek, a szelamlikban azokat mégis ismételnie kell. Ami amott történt, az itt nem történtnek tekintetik s ámbár ott már egyszer felébredt itt mégis újból fel kell ébrednie. Anélkül, hogy köszönne, vagy köszöntetnék - mert a szolga nem üdvözli urát s viszont attól sem vétetik figyelembe, – a keleti étiquette követelményei szerint, most nagyokat kell húznia úgy csibukjából, mint a felszolgált italból. – Alig tett eleget ebből kötelességeinek, már a v e k i l k h a r d s (a majordomo) közeledik, vagy pedig a k h a z i n e d a r , (kincstárnok) és rőfnyi hosszú írott számlákat rak ura elé, ilyen vagy amolyan háztartási ügyre nézve engedélyt kérve, vagy pedig aláírását, ugyanis pecsétlenyomatát kívánva, hogy a családi bankárnál pénzt vehessen fel. Mert nem szabad elfelednünk, hogy a háziasszony kötelességei Keleten a háziurat illetik. Álmos, kedvetlen arccal futja át a különböző háziköltségek hosszú számsorozatát, azonban még nagyobb ellenszenvvel nyúl végre a selyem zacskó után, melyben a különféle pecsétnyomók tartatnak, s mit csupasz mellén viselve, még saját gyermekei előtt is rejtve tart s még éjjel sem tesz le, egy percre sem. – A számadás helybenhagyatik, a pénzutalványok kiadatnak, mialatt a keleti házúr folyvást nyög és sóhajtozik. Jól tudja, hogy a számlák egyes tételeinek fele, vagy legalább harmada csalás; jól tudja, hogy az az ember, kit tíz-tizenöt év óta tart házánál szemtelenül meglopja és ezután is lopni fog; mindez nem titok előtte. Mert az illető szolga havonként 200, 250 piaster fizetést húz, míg 500, sőt gyakorta 1000 is szokott költeni.
Mellékesen nem foglalkozik semminemű üzlettel; tehát hol vette, ha nem lopott? A török sóhajt e tényálladék felett, azonban nem változtat rajta. Azzal vigasztalja magát, hogy az észrevétlen lopás nem fáj neki, s véleménye szerint jobbnak tartja: "ha a legyet, mely vérével teleszítta magát tovább engedi színi, mintha ennek elűzése, vagy agyonütése által egy másik, éhesebbnek helyet ád!"
A múlt szakaszban festett képhez ezúttal a mindennapi és családi élet leírását kívánjuk csatolni. A kettő oly viszonyban áll egymáshoz mint test és ruha. A kettő tökéletesen illik egymáshoz; mert ha már a ház és külső háztartás meglepő, de mindig kellemetlen hatást tesz az európai szemlélőre, a családi élet látása, – ha ugyan az együttélés keleten megérdemli, e szép elnevezést – okvetlenül nyomasztólag hatványozza e lehangoló benyomást.
Valamint a nagy és üres termek látogatásakor, úgy itt is bizonyos gyanús, hideg érzés lep meg bennünket, oly elidegenítőleg hideg érzés, mit a szerelem, gyöngédség és egyetértés kedélyderítő sugara nem enyhit, mert a nyugati életnek vonzó, nyájas családi képe, itt Keleten, titokzatosan el van fátyolozva, sötét s a borzadályig rideg.
Látogasson meg velem a szíves olvasó korán reggel egy török házat.
Néhány tompa kopogás hallatszik a Dolab-on, egy kerek, sajátlagos szerkezetű szekrény, melynek hangja által a szolgáknak s legfőképp a ház azon tagjainak adatik jel, kiknek a hárem küszöb átlépése nincsen megengedve. A kopogás a D o l a b o n mind hevesebben ismétlődik: erre nemsokára egy szolga nehéz léptei hangzanak a folyosón, s egy rabnő azon fontos hírt közli vele, hogy a ház ura elhagyta ágyát, megfürdött, s most a szelamlikot szándékszik magas jelenlétével boldogítani, hogy ott reggeli csibukját szíhassa. Ezután rövid szünet áll be. Nemsokára elterjed a hír, hogy a pasa, bey, efendi, khán, vagy mirza "kijött" miáltal gyöngéden kifejeztetik a női lakosztályból a férfi lakosztályba való átjövetel.
A kiáltás: "kijött az úr!" talpra állítja a szolgahadat. Egy csibuk, nargileh és csilimszolga nehézkesen végig biceg a folyosón ura szobája felé tartva majd álmos szemeit dörzsölgetve, majd teljes tüdejéből fújva a tüzet, melynek rendeltetése a narkótikus mérget megeleveníteni.
Utána következik a kávé- vagy tea-szolga, mert bárha a háziúr a háremben már egyszer hódolt ezen élvezeteknek, a szelamlikban azokat mégis ismételnie kell. Ami amott történt, az itt nem történtnek tekintetik s ámbár ott már egyszer felébredt itt mégis újból fel kell ébrednie. Anélkül, hogy köszönne, vagy köszöntetnék - mert a szolga nem üdvözli urát s viszont attól sem vétetik figyelembe, – a keleti étiquette követelményei szerint, most nagyokat kell húznia úgy csibukjából, mint a felszolgált italból. – Alig tett eleget ebből kötelességeinek, már a v e k i l k h a r d s (a majordomo) közeledik, vagy pedig a k h a z i n e d a r , (kincstárnok) és rőfnyi hosszú írott számlákat rak ura elé, ilyen vagy amolyan háztartási ügyre nézve engedélyt kérve, vagy pedig aláírását, ugyanis pecsétlenyomatát kívánva, hogy a családi bankárnál pénzt vehessen fel. Mert nem szabad elfelednünk, hogy a háziasszony kötelességei Keleten a háziurat illetik. Álmos, kedvetlen arccal futja át a különböző háziköltségek hosszú számsorozatát, azonban még nagyobb ellenszenvvel nyúl végre a selyem zacskó után, melyben a különféle pecsétnyomók tartatnak, s mit csupasz mellén viselve, még saját gyermekei előtt is rejtve tart s még éjjel sem tesz le, egy percre sem. – A számadás helybenhagyatik, a pénzutalványok kiadatnak, mialatt a keleti házúr folyvást nyög és sóhajtozik. Jól tudja, hogy a számlák egyes tételeinek fele, vagy legalább harmada csalás; jól tudja, hogy az az ember, kit tíz-tizenöt év óta tart házánál szemtelenül meglopja és ezután is lopni fog; mindez nem titok előtte. Mert az illető szolga havonként 200, 250 piaster fizetést húz, míg 500, sőt gyakorta 1000 is szokott költeni.
Mellékesen nem foglalkozik semminemű üzlettel; tehát hol vette, ha nem lopott? A török sóhajt e tényálladék felett, azonban nem változtat rajta. Azzal vigasztalja magát, hogy az észrevétlen lopás nem fáj neki, s véleménye szerint jobbnak tartja: "ha a legyet, mely vérével teleszítta magát tovább engedi színi, mintha ennek elűzése, vagy agyonütése által egy másik, éhesebbnek helyet ád!"
Kányádi Sándor: Március
Kinyílott az idő,
mint egy virág,
barkázik, rügyezik
a fűzfaág.
Kék ég alatt kék füst
tollászkodik,
bontja szárnyát föl a
sárga napig.
Sürögnek-forognak
szántóvetők.
Juhnyáj lepi be a
tetőt.
Pipe virág között
pipe tipeg.
Kacagják a
szőke vizek.
Kányádi Sándor: Szitakötő tánca
Zurrogó-zirregő
szitakötő tánca
csipkét ver a csengve
csobogó forrásra.
Zirren kéken, zölden,
sásról sásra táncol,
úgy veri a csipkét
önnön árnyékából.
Reggeltől napestig
egyvégtében járja,
de csak alkonyatkor
látszik a munkája.
Akkor aztán pitypang,
káka, békalencse
s a csobogó forrás
minden egy szem kincse.
Szitakötő szőtte
csipke alatt csillog,
s alábújik inni
az esthajnalcsillag.
szitakötő tánca
csipkét ver a csengve
csobogó forrásra.
Zirren kéken, zölden,
sásról sásra táncol,
úgy veri a csipkét
önnön árnyékából.
Reggeltől napestig
egyvégtében járja,
de csak alkonyatkor
látszik a munkája.
Akkor aztán pitypang,
káka, békalencse
s a csobogó forrás
minden egy szem kincse.
Szitakötő szőtte
csipke alatt csillog,
s alábújik inni
az esthajnalcsillag.
178 éve született Vámbéry Ármin
Vámbéry Ármin (Dunaszerdahely, 1832. március 19. – Budapest, 1913. szeptember 15.) orientalista, egyetemi tanár, az MTA tagja.
1832. március 19-én született Dunaszerdahelyen. Zsidó származású családja a németországi Bambergből vándorolt Magyarországra, s a Pozsony megyei Szentgyörgyön telepedett le.
Vámbéry - aki az 1850-es évek elején vette fel e nevet a Bamberger családi név helyett - a két jeles őshazakutató, Reguly Antal és Jerney János nyomdokaiba kívánt lépni, s miután Pestre került, mindent ennek elérésének rendelt alá. A tehetséges fiatalember az Egyetemi Könyvtárban dolgozó Garay János révén ismerkedett meg Vörösmarty Mihállyal és Arany Jánossal, s önzetlen pártfogókra lelt Hunfalvy Pálban, Ballagi Mórban, Kemény Zsigmondban és Toldy Ferencben. Végül Eötvös József támogatásával kapott útlevelet, és 1857-ben elindulhatott első törökországi útjára.
A Konstantinápolyban eltöltött öt év alatt megismerkedett a szabadságharc emigránsaival, házitanító volt egy pasa családjánál, s itt kapta a Resid efendi nevet, ami becsületes urat jelent. Ekkor kezdte tudományos munkásságát: 1858-ban jelent meg német-török zsebszótára, amelyet számos nyelvészeti dolgozat követett. Levéltárakban kutatta a magyar múlt török emlékeit, de Kőrösi Csoma Sándor nyomán úgy gondolta, hogy a magyar őstörténet gyökereit Belső-Ázsiában kell keresni.
Az Akadémia támogatásával 1862-ben indult a világhírnevet hozó második keleti útjára. Dervisnek öltözve jutott el Perzsia fővárosáig, Teheránig, majd inkognitóját megőrizve, egy Mekkát megjárt zarándokcsapathoz csatlakozva ért Hivába, Buharába és Szamarkandba. A mintegy 1500 kilométeres út során olyan világba nyert bepillantást, amely az európaiak számára szinte teljesen ismeretlen volt. Ráadásul a térség utolsó független éveiről adhatott leírást, mivel néhány év múlva Közép-Ázsiának ezt a részét bekebelezte a terjeszkedő cári birodalom. Egyike volt az utolsóknak, akik a még érintetlen Keletet, a nomád és városlakó népeknek a nyugati civilizációtól elzárt életét láthatták.
Az 1864-ig tartó utazás során szerzett tapasztalatait, ismereteit Vámbéry a későbbiekben kitűnően tudta kamatoztatni. Vámbéry olyan jelentős geográfiai, néprajzi és politikai ismeretekkel gazdagította az európai világot, amely méltán tette ismertté nevét és személyét. Londonban a Királyi Földrajzi Társaságban tartott nagysikerű előadásokat, könyvei angolul, németül, franciául jelentek meg, s még Viktória királynő is meghívta windsori kastélyába.
Itthon a keleti nyelvek tanáraként dolgozott a pesti egyetemen 1904. évi nyugalomba vonulásáig. Egyik alapítója volt, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett a Magyar Földrajzi Társaságnak. Orientalisztikai kutatásai eredményét könyveiben tette közkinccsé, mint a Vándorlásaim és élményeim Persiában, Oroszország hatalmi állása Ázsiában, Az iszlám a 19. században, A török-tatár nyelvek etimológiai szótára, A magyarok eredete, A török faj ethnológiai és etnographiai tekintetben, A magyarság bölcsőjénél, Dervisruhában Közép-Ázsián át.
Vámbéry Ármin 1913. szeptember 15-én hunyt el Budapesten. Munkásságát tanítványai folytatták, akik hozzá hasonlóan világhírű orientalisták lettek, mint Goldziher Ignác és Germanus Gyula. Fia, Vámbéry Rusztem a magyar polgári radikalizmus kiemelkedő képviselője volt.
Nagy magyar utazók: Kittenberger Kálmán, Stein Aurél, Kőrösi Csoma Sándor
1832. március 19-én született Dunaszerdahelyen. Zsidó származású családja a németországi Bambergből vándorolt Magyarországra, s a Pozsony megyei Szentgyörgyön telepedett le.
Vámbéry - aki az 1850-es évek elején vette fel e nevet a Bamberger családi név helyett - a két jeles őshazakutató, Reguly Antal és Jerney János nyomdokaiba kívánt lépni, s miután Pestre került, mindent ennek elérésének rendelt alá. A tehetséges fiatalember az Egyetemi Könyvtárban dolgozó Garay János révén ismerkedett meg Vörösmarty Mihállyal és Arany Jánossal, s önzetlen pártfogókra lelt Hunfalvy Pálban, Ballagi Mórban, Kemény Zsigmondban és Toldy Ferencben. Végül Eötvös József támogatásával kapott útlevelet, és 1857-ben elindulhatott első törökországi útjára.
A Konstantinápolyban eltöltött öt év alatt megismerkedett a szabadságharc emigránsaival, házitanító volt egy pasa családjánál, s itt kapta a Resid efendi nevet, ami becsületes urat jelent. Ekkor kezdte tudományos munkásságát: 1858-ban jelent meg német-török zsebszótára, amelyet számos nyelvészeti dolgozat követett. Levéltárakban kutatta a magyar múlt török emlékeit, de Kőrösi Csoma Sándor nyomán úgy gondolta, hogy a magyar őstörténet gyökereit Belső-Ázsiában kell keresni.
Az Akadémia támogatásával 1862-ben indult a világhírnevet hozó második keleti útjára. Dervisnek öltözve jutott el Perzsia fővárosáig, Teheránig, majd inkognitóját megőrizve, egy Mekkát megjárt zarándokcsapathoz csatlakozva ért Hivába, Buharába és Szamarkandba. A mintegy 1500 kilométeres út során olyan világba nyert bepillantást, amely az európaiak számára szinte teljesen ismeretlen volt. Ráadásul a térség utolsó független éveiről adhatott leírást, mivel néhány év múlva Közép-Ázsiának ezt a részét bekebelezte a terjeszkedő cári birodalom. Egyike volt az utolsóknak, akik a még érintetlen Keletet, a nomád és városlakó népeknek a nyugati civilizációtól elzárt életét láthatták.
Az 1864-ig tartó utazás során szerzett tapasztalatait, ismereteit Vámbéry a későbbiekben kitűnően tudta kamatoztatni. Vámbéry olyan jelentős geográfiai, néprajzi és politikai ismeretekkel gazdagította az európai világot, amely méltán tette ismertté nevét és személyét. Londonban a Királyi Földrajzi Társaságban tartott nagysikerű előadásokat, könyvei angolul, németül, franciául jelentek meg, s még Viktória királynő is meghívta windsori kastélyába.
Itthon a keleti nyelvek tanáraként dolgozott a pesti egyetemen 1904. évi nyugalomba vonulásáig. Egyik alapítója volt, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett a Magyar Földrajzi Társaságnak. Orientalisztikai kutatásai eredményét könyveiben tette közkinccsé, mint a Vándorlásaim és élményeim Persiában, Oroszország hatalmi állása Ázsiában, Az iszlám a 19. században, A török-tatár nyelvek etimológiai szótára, A magyarok eredete, A török faj ethnológiai és etnographiai tekintetben, A magyarság bölcsőjénél, Dervisruhában Közép-Ázsián át.
Vámbéry Ármin 1913. szeptember 15-én hunyt el Budapesten. Munkásságát tanítványai folytatták, akik hozzá hasonlóan világhírű orientalisták lettek, mint Goldziher Ignác és Germanus Gyula. Fia, Vámbéry Rusztem a magyar polgári radikalizmus kiemelkedő képviselője volt.
Nagy magyar utazók: Kittenberger Kálmán, Stein Aurél, Kőrösi Csoma Sándor
2010. március 16., kedd
Wass Albert: Márciusi ballada
Fenyők fekete lombján
már gyantaillat árad.
Az alkonyat lilája
övezi lent a fákat.
Egy kis patak dalolgat…
rég nem dalolt már senki.
Dalát a fenyves-erdő
kacagva visszacsengi.
A nyirkos erdő mélyén
ébredni kezd az élet.
Az éledő rügyek közt
széncinke-had mesélget.
Rigók halk füttye szólít
a csöndes esti lesre,
s halk nyár-illúzióval
köszönt a szürke este:
…Lágy csendű lombok alján
pásztortűz fénye éget…
A tölgy-erdők susognak
csodálatos meséket…
Leszáll a tarka álom…
s míg csöndesen elalszol:
fejed felett a fákon
csengő poszáta-dal szól…
Fenyők fekete lombján
már gyanta-illat árad.
Az alkonyat lilája
övezi lent a fákat.
Egy kis patak dalolgat…
rég nem dalolt már senki…
dalát a fenyves-erdő
kacagva visszacsengi.
már gyantaillat árad.
Az alkonyat lilája
övezi lent a fákat.
Egy kis patak dalolgat…
rég nem dalolt már senki.
Dalát a fenyves-erdő
kacagva visszacsengi.
A nyirkos erdő mélyén
ébredni kezd az élet.
Az éledő rügyek közt
széncinke-had mesélget.
Rigók halk füttye szólít
a csöndes esti lesre,
s halk nyár-illúzióval
köszönt a szürke este:
…Lágy csendű lombok alján
pásztortűz fénye éget…
A tölgy-erdők susognak
csodálatos meséket…
Leszáll a tarka álom…
s míg csöndesen elalszol:
fejed felett a fákon
csengő poszáta-dal szól…
Fenyők fekete lombján
már gyanta-illat árad.
Az alkonyat lilája
övezi lent a fákat.
Egy kis patak dalolgat…
rég nem dalolt már senki…
dalát a fenyves-erdő
kacagva visszacsengi.
Radnóti Miklós: Száll a tavasz
Csúszik a jég a folyón, foltosra sötétül a part is,
olvad a hó, a nyulak meg az őzek lábnyomán már
kis pocsolyákban a nap csecsemőnyi sugára lubickol.
Száll a tavasz kibomolt hajjal, heverő hegyek ormán,
fák gyökerén fut, a rügy gyöngéd hónalja tövében,
s csiklandós levelek szárán pihen és tovaszáguld.
S szerte a réten, a domb fodrán, fodros tavakon kék
lánggal lobban az ég.
Száll a tavasz kibomolt hajjal, de a régi szabadság
angyala nem száll már vele, alszik a mélyben, a sárga
sárba fagyottan, alélt gyökerek közt fekszik aléltan,
nem lát fényt odalent, sem a cserjén pöndörödő kis
zöld levelek hadait nem látja, hiába! nem ébred.
Rab. S a rabok feketén gyűrűző vad bánata csobban
álmaiban s föld és fagyos éj nehezült a szívére.
Álmodik és mellét nem emelgeti sóhaja sem még,
lent nem pattan a jég.
Néma gyökér kiabálj, levelek kiabáljatok éles
hangon, tajtékzó kutya zengj, csapkodd a habot, hal!
rázd a sörényed, ló! bömbölj bika, ríjj patak ágya!
ébredj már aluvó!
olvad a hó, a nyulak meg az őzek lábnyomán már
kis pocsolyákban a nap csecsemőnyi sugára lubickol.
Száll a tavasz kibomolt hajjal, heverő hegyek ormán,
fák gyökerén fut, a rügy gyöngéd hónalja tövében,
s csiklandós levelek szárán pihen és tovaszáguld.
S szerte a réten, a domb fodrán, fodros tavakon kék
lánggal lobban az ég.
Száll a tavasz kibomolt hajjal, de a régi szabadság
angyala nem száll már vele, alszik a mélyben, a sárga
sárba fagyottan, alélt gyökerek közt fekszik aléltan,
nem lát fényt odalent, sem a cserjén pöndörödő kis
zöld levelek hadait nem látja, hiába! nem ébred.
Rab. S a rabok feketén gyűrűző vad bánata csobban
álmaiban s föld és fagyos éj nehezült a szívére.
Álmodik és mellét nem emelgeti sóhaja sem még,
lent nem pattan a jég.
Néma gyökér kiabálj, levelek kiabáljatok éles
hangon, tajtékzó kutya zengj, csapkodd a habot, hal!
rázd a sörényed, ló! bömbölj bika, ríjj patak ágya!
ébredj már aluvó!
136 éve született Kincsem, a csodakanca
Kincsem (Kisbér, 1874. március 17. – Tápiószentmárton, 1887. március 17.) többszörös díjnyertes magyarországi versenyló, a legyőzhetetlen „csodakanca”.
Élete során, két- és ötéves kora között, négy teljes szezonon keresztül 54 versenyen indult és Európa legjobbjait verve mindig győzött, ezzel a telivértenyésztés történetének legendás alakjává vált.
Teljesítményét soha egyetlen versenyló sem tudta elérni, ezzel az egész magyar versenylótenyésztésnek szerzett világhírnevet.
Élete során, két- és ötéves kora között, négy teljes szezonon keresztül 54 versenyen indult és Európa legjobbjait verve mindig győzött, ezzel a telivértenyésztés történetének legendás alakjává vált.
Teljesítményét soha egyetlen versenyló sem tudta elérni, ezzel az egész magyar versenylótenyésztésnek szerzett világhírnevet.
Legkedvesebb társa egy fekete-fehér nőstény cica volt, aki nélkül Kincsem egyetlen versenyére sem volt hajlandó elindulni. Legendák keringtek arról, hogy milyen kétségbeesetten kereste Kincsem egész istállószemélyzete a boulogne-i kikötőben elkóborolt macskát. Kincsem kissé "bogaras" és kényes jószág volt, különösen a vízre volt érzékeny. Ismertté vált a történet, miként sikerült a baden-badeni versenypálya közeléből megfelelő vizet találni, mivel a már egy napja szomjazó Kincsem rá sem hederített az addig felkínált ivóvízre.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
