147 éve halt meg Stein Aurél

Stein Aurél (teljes nevén: Stein Márk Aurél) (Pest, 1862. november 26. – Kabul, 1943. október 28.) magyar származású Kelet-kutató, az MTA külső tagja.

Bár a XX. század legsikeresebb Belső-Ázsia kutatója, életének nagyobb részét brit alattvalóként, főleg Indiában töltötte le -- a tudósvilágban Sir Marc Aurel Stein néven ismeretes --, a magyar tudomány is joggal büszke Stein Aurélra. Élete végéig magyarnak vallotta magát (és minden expedíciójára magával vitte Arany János verseskötetét).

Pest-Budán született, iskoláit Budapesten és Németország különböző egyetemein végezte. 21 évesen bölcsészdoktor lett és Angliában folytatta tanulmányait, Londonban, Oxfordban és Cambridge-ben. 1886-ban utazott először Indiába, ahol a brit adminisztrációban dolgozott, illetve később több indiai egyetemen tanított.

A Selyemút

Selyemút az ókori Kínából indulva Dél-, Közép- és Nyugat Ázsián át érte el Európát és Észak Afrikát. Mivel ezen az úton nagy mennyiségű selyemárut szállitottak Nyugatra, ezért ezt az ókori kereskedelmi útvonalat ma is Selyemútnak nevezik.

A vakmerő, kalandos expedíciói és elképesztő felfedezései révén világhírűvé vált régész és felfedező, a magyar származású Stein Aurél Márk egy évszázaddal ezelőtt utazta végig az ősi selyemút tájait, nyugaton Nagy Sándor, keleten a 7. századi buddhista szerzetes Xuanzang nyomdokán járva.

Egyedülálló helyzetéből fakadóan – a kelet és nyugat közötti összekötő kapocsként – a selyemút soha sem csupán kereskedelmi útvonalként funkcionált, sokkal inkább egyfajta csatorna volt, amely mentén különféle kultúrák és vallások érintkeztek és nagy civilizációk élték virágkorukat.

A világ számos nagy vallása virult errefelé, de végül a buddhizmus vált a kultúra egyesítőjévé.
A selyemút északi és déli ágának találkozásában fekvő sivatagi oázisváros, a kereskedelemből meggazdagodott Tunhuang buddhista szerzetesei és hívői évszázadok alatt számos barlangtemplomot vájtak a város mellett húzódó sziklafalakba.

Ezer Buddha barlangtemplomok (Cat. Stein LHAS Photo11.20)Részben restaurált stukkó szoborcsoport, középen Buddha, két oldalán tanítványai Ánanda és Kásjapa, Avalókitésvara és Ksitigarbha bódhiszattvák valamint két égtájőrző király. A 650-780 között díszített 45. számú barlang részlete, Qianfodong.

Egy taoista pap 1900-ban titkos üreget fedezett fel a tunhuangi sziklaszirteket pettyező számos barlang egyikében – bejáratát a 11. században falazták be és rejtették el a kíváncsi szemek elől. Feltárásakor ősi buddhista kéziratok, dokumentumok és festmények kivételes gyűjteménye került a felfedezők elé, melyek a sivatagi klímában az elmúlt évezred ellenére is jó állapotban maradtak fenn.

Az indiai brit kormányzat alkalmazásában álló magyar származású kutató, Stein Aurél Márk volt az első európai, aki hozzáférhetett a titkos barlangi archívumhoz, 1907 elején.

Stein Aurél expedíciójának legfontosabb felfedezése mégis Tunhuanghoz fűződik.
A településre még Budapesten Lóczy Lajos földrajztudós hívta fel a figyelmét, aki a Széchenyi-expedícióval látogatta meg az ottani barlangokat az 1870-es évek végén.

Már akkortájt az a szóbeszéd járta a helybéliek között, hogy a barlangokban kézirattekercsek rejtőznek, amelyeket egy fal leomlásakor fedeztek fel, de aztán visszafalazták őket.

A tunghuani tekercsek

Stein tanulmányozta és lefényképezte a barlangtemplomok freskóit és szobrait, s figyelmét az írásos emlékek felkutatására összpontosította. A tekercsek lelőhelyét végül egy taoista szerzetes árulta el neki. Mintegy háromezer, régi írásokkal telerótt tekercset és több, mint hatezer, többnyire indiai eredetű írással teleírt egyéb dokumentumot talált. Ezek az addig ismeretlen népek, az indoiráni tokárok és szakák történelmét tárták fel.


Stein felfedezte azt is, hogy néhány, a Közel-Keletről elüldözött vallási irányzat ezen a távoli keleti részen befogadásra talált. A manicheus, majd a nesztoriánus keresztény közösségek Közép-Ázsiában, később Turkesztánban háborítatlanul terjesztették tanaikat, sőt azokat a helyiek nyelvére lefordították.

Így a Biblia egyes szövegei a kora középkorban a belső-ázsiai nyelveken elérhetők voltak.Stein második útján újból feltérképezte a Kínát a Nyugattal összekötő régi karavánutat, a Selyemutat, és annak fontosabb városait. Munkája nyomán rég elfeledett népek tűntek elő az ismeretlenségből.

A harmadik expedíció résztvevői

Emellett fontos földrajzi és meteorológiai megfigyeléseket is tett. A második expedíció hozta meg a magyar utazó számára a világhírnevet. Angliába visszatérve megkapta a Brit Földrajzi Társaság nagy aranyérmét, s több egyetem is díszdoktorává avatta.
Az angol király 1912-ben lovaggá ütötte. Expedíciójának eredményeiről a Serindia öt kötetében számolt be. Hazájában azonban nem aratott osztatlan sikert.

1943-ban Afganisztánban, Kabulban halt meg, ahol a keresztény temetőben van a sírja.