Csokonai Vitéz Mihály: A nagymélt. gróf Széchényi Ferenc Ő excellenciája nemzeti könyvtárjára

mely hozzám Kúlcsár úr által érkezett
Hol jártok, óh félistenek, óh nemes
Árnyékok, itten? Ki s mi hozott ugyan
E Hortobágy pusztái mellé,
E magyar Arkadiába, kérlek?

Ti új világot szórtok az én setét
Honnyomba s új fényt: érezem isteni
Ihlésteket; s lantot ragadván,
Hódolok ellene-állhatatlan

Súgáritoknak. Volt az arany világ,
Melyben az égnek sorsosi a szelíd
Emberhez is bészálltak. Így lett
A Filemon kalyibája templom.

Ti, halhatatlan lelkek! az érdemet
Megsokszorozván drága hazátokon,
Buzgányra termett markotokba
Pindusi tollat egyengetétek.

S most már az azur menny palotáiban,
A mennyköveknek hámorain feljűl,
Megistenített ajjakokkal
Vészitek a diadalmi nektárt.

Mégis magános nyugta-helyén, ihol,
Egy elfelejtett kis danolót s magyart
Meglátogattok: mint köszönjem
Isteni táborotok malasztját?

Kúlcsárom! itt vagy? tán te valál dicső
Félisteninknek jó kalaúzza, szólj?
Hogy hű barátságod fogadjam
S isteneinkre töményt bocsássak.

"Ne nékem intézd a köszönést, magyar!
Ne nékem intézz tárogatót, töményt:
A cenki óltárokra tartsad
Innepi tárogatód, töményed.

Tudod, hogy ott áll temploma a szelíd
Múzsáknak, ott van pitvara a fejér
Jótételeknek! ott adott helyt
Kalliopédnak ama nagy ember,

Ki nemzetünknek lantosit és jeles
Íróit a közfényre kiállatá.
Gőzburkok űlték szent neveknek
Érdemit a buta Léthe partján:

Széchényi csendes virtusa bétöré
Az ólom-éjnek százszeres ajtait,
És nemzetünk kertébe rakta
A siket Élizium babérit.

Most látogatják régi tudósaink,
Vagy elfogadják, hív unokáikat.
Hozzád is elkísértem őket
A kegyes életadó szavára."

Óh, gyáva lantom húrja, miért rebegsz?
Óh, mért nem onthatsz oly teli hangokat,
Amílyeken az égi szférák
Hármoniáznak az Isten-áldó

Mindennek öblén? Méoni trombiták,
Lezbószi lantok dörgik az emberek
Meggyilkolóit, s homlokoknak
Tiszteletére babért kötöznek.

Egy, tartományok pestise, milliom
Élőket öl meg; s imhol, az ő neve
Hérós: Ugyan neked mit adjunk,
Óh te, ki annyi halottat ismét

Életre hoztál? óh, te ki annyi sok
Élőknek édes gyámola, dísze vagy.
Nagy gróf! az élők s holtak együtt
Zengedezik kezeid csudáját.

Ní, a jövendők, ní, az utóvilág
Képes piaccát látom az éj alól
Felnyúlni, s a Széchényi névvel
Hallom az aeonokat susogni:

Gyémánt kopáccsal, nézd, uram, a komoly
Történeteknek termetes angyalát
Nézd, nézd, neved roppant betűkkel
Vágja be a Krapak oldalába.