454 éve történt - megszületett Balassi Bálint

1554-ben Zólyom várában született. Nevelője Bornemissza Péter. Eger várában ismeri meg Losonczy Annát. Neki tulajdonították az Anna, majd később a Júlia verseket. 1584-ben érdekházasságot köt unokahúgával, Dobó Krisztinával, de aztán elvállnak. Balassi vagyoni perei elől kénytelen Lengyelországba menekülni. Itt beleszeret Wesselényiné Szárkándy Annába, ki a Célia versek ihletője. Balassi 1594-ben Esztergom ostrománál hősi halált halt.

Istenes énekeket Balassi költői pályájának szinte valamennyi szakaszában írt, de a legszebb, legmegragadóbb költemények életének válságos éveiben születtek. A kétségbeejtő helyzetekbe sodródó világi ember panaszai, indulatai, háborgásai törnek fel ezekből a költeményekből. Elsírja élete kisiklását, szíve nagy keserveit, őszintén megvallja vétkeit, bűnei bocsánatáért esedezik, szinte perlekedik, alkudozik Istennel a kegyelemért, egyéni megváltásért.

Harmincéves ekkor a költő és házasodni készül, nagy reményekkel egy új életperiódus előtt áll, tisztázni és tisztára mosni szeretné korábbi életét, ezért tör fel belőle az őszinte bűnbánás és gyónás megrendítő éneke.A hányatott sorsú költő Lengyelországban írhatta 1591-ben talán legszebb istenes éneket, az Adj már csendességet... kezdetű költeményét.

Balassi Bálint (1554 - 1594) - első költőnk, aki magyar nyelven magas művészi színvonalú lírai verseket írt; a régi századok legnagyobb magyar lírikusának szoktuk nevezni. Hányatott élete volt: gazdag főúri családból származott, de kiforgatták vagyonából, szemben állt a Habsburgokkal, s mint végvári vitéz évekig harcolt a török ellen; szerencsétlen házasságot kötött, bujdosó volt Lengyelországban, s a törökök által megszállt Esztergom ostrománál halt hősi halált.

Külföldön tanult, számtalan nyelvet tudott. Mint költő, a magyar és a szomszédos népek népköltészetétől tanult a legtöbbet. Érzelmeit, a vitézi élet és a szerelem nagy élményeit változatos, művészi formákban énekelte meg. Költészetében elválaszthatatlanul összefonódtak a szerelem érzései a török elleni honvédő harc, a végvári élet élményeivel, a haza szeretetével, a pompázó tájak szépségei által ébresztett érzésekkel; egész életműve a boldogság és a szabadság utáni vágyakozás őszinte, megragadó kifejezése, Legszebb szerelmi költeményeit Losonczi Annához írta, akit verseiben Júliának nevezett.

Hogy Júliára találé, így köszöne néki…

Én drágalátos palotám,
Jó illatú, piros rózsám,
Gyönyörű szép kis violám,
Élj sokáig, szép Juliám!
Feltámada napom fénye,
Szemüldek fekete széne,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj, életem reménye!

Valedicit patriae, anicis iisqui omnibus quae habuit carissima

Óh, én édes hazám, te jó Magyarország,
Ki keresztyénségnek viseled paizsát,
Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,
Vitézl? oskola, immár Isten hozzád!

Adj már csendeséget…
Adj már csendességet, lelki békességet,
mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
kit sok kín fúr!
Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
vesztségére!

In laudem confiniorum: Egy katonaének
(Az csak búbánat nótájára)

Vitézek mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedvesb mindennél.

Ellenség hírére vitézeknek szüve
gyakorta ott felbuzdul,
Sőt azon kívül is,
csak jó kedvéből is vitéz próbálni indul,
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,
homlokán vér lecsordul.

Véres zászlók alatt lobogós kópiát
vitézek ott viselik,
Roppant sereg előtt távol az sik mezőt
széllel nyargalják, nézik,
Az párduckápákkal, fényes sisakokkal,
forgókkal szép mindenik.

Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak,
hogyha trombita riadt,
Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll,
nyugszik reggel, hol virradt,
Midőn éjten éjjel csataviseléssel
mindenik lankadt s fáradt.

Az jó hírért névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,
Midőn mint jó sólymok mezőn széllel járnak,
vagdalkoznak, futtatnak.

Ellenséget látván, örömmel kiáltván
ők kópiákat törnek,
S ha sulyosan vagyon az dolog harcokon,
szólítatlan megtérnek,
Sok vérben fertezvén arcul reá térvén
űzőt sokszor megvernek.

Az nagy széles mező, az szép liget, erdő
sétáló palotájok,
Az utaknak lese, kemény harcok helye
tanuló oskolájok,
Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség
s fáradság mulatások.

Az széles szablákban örvendeznek méltán,
mert ők fejeket szednek,
Viadalhelyeken véressen, sebekben
halva sokan feküsznek,
Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója
vitézül holt testeknek.

Ó végbelieknek, ifjú vitézeknek
dicséretes serege!
Kiknek ez világon szerteszerént vagyon
mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel sok jó szerencsékkel
áldjon Isten mezőkbe!