2010. január 31., vasárnap

Jávor Pál és Tolnay Klári

És megint madarak - keresztszemes


Kosztolányi Dezső - Egy kézre vágyom




Jó olvasó, ki ülsz a lámpa mellett,
akárcsak én itt, most rád gondolok,
s akármi vagy, versekkel ünnepellek.
Látom fejed, figyelmes homlokod.
Testvértelen és bánatos a költő
az életek, a szívek alkuján.
És néha ö, a magányos ődöngő
kétségbeesve nyúl egy kéz után.
Most a kezed kell - nincs kéz a világon
mit így szorítanék, egy kézre vágyom,
az éjen át nyújtsd, légy akárki bár.
Gondolj reám és messze útjainkra,
s mondd, ki lehet, aki e verset irta,
ki az a testvér és neki mi fáj?
.

Reményik Sándor - Tükrök törvénye

Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,
Egymást szépítjük meg:
Az meglehet.
Nem baj.
Így tükrözi a Szent Anna-tava
Sokszor még mélyebben a mély eget.

Mi nem tükrözünk mást, mint lényeget.
És azért ez a látás így igaz,
Ha egy-egy vonástól el is tekint.
Mi látjuk egymást, nem ahogy vagyunk,
De látjuk örök mivoltunk szerint.
.

Romhányi József: Veszélyes mese



Csörtetve üldözte egy nagyvad a nyulat,
míg azt elnyelte egy hosszú kanyarulat,
a némán lapulva leskellő kobra
ott várt moccanatlan, mint önmaga szobra.
Így hát vedd alapul:
A nagy veszély csörtet, a még nagyobb lapul.

Hyppolit, a lakáj (részlet)

Kosztolányi Dezső: Fejtörő felnőtteknek

Tudod-e, ez mi?
Jó torna eszednek:
asztalt terítenek,
asztalt leszednek.
Haladnak az utcán,
feküsznek az ágyon,
mint pille cikázik
fejükben az álom.
Karjuk követ, ércet
izzadva vonszol,
sürgöny fut az éjben,
vad telefon szól.
És csönget az ajtón
az orvos, a lázas
szerelmes, a postás,
a koldus, a gázas.
Fejjel nekimennek
a hetyke tavasznak,
harcolnak azértis,
ordítva szavaznak.
Bölcsőt tologatnak,
megcsendül egy ének,
már vége a dalnak,
bámulnak a vének.
Csókok ligetében
örvény köde nyildos,
és ölnek, ölelnek,
te drága, te gyilkos.
Nem látni a végét
a hosszu menetnek.
Kacagnak-e ottan,
vagy talán temetnek?
Egy kis vidámság,
sok-sok sohajtás.
Sejted-e már mi,
pedzed-e, pajtás?
Nincs nála nagyobb jó,
mert ez a kincs.
Úgy hívják: élet.
Értelme nincs.
.

Franz Schubert zenéje

108 éve született Jávor Pál

Jávor Pál (eredeti neve: Jermann Pál Gusztáv, Arad, 1902. január 31. – Budapest, 1959. augusztus 14.) minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar színésze, az első magyar férfi filmsztár.

Első munkáját a fronton kapta, ahol leveleket kézbesített katonáknak; később az Aradi Hírlap újságíró gyakornoka lett. Dániába vágyott, a véletlennek köszönhetően azonban Budapesten kötött ki...
Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájának elvégzése után számos budapesti és vidéki színház szerződtette, és természetesen a "hetedik művészet" is hamar felfedezte magának: a magyar némafilmgyártás Jávor Pállal végződött (Csak egy kislány van a világon, 1929), a hangosfilmgyártás pedig vele indult el. Jávornak adatott meg ugyanis az a filmtörténeti pillanat, hogy megformálhassa az első magyar hangos-, és egyben zenés film, A kék bálvány (1931) férfi főszerepét.

Miután a második hazai hangosfilmben, a Hyppolit, a lakájban (1931) is szerepet kapott, nélkülözhetetlen alakjává vált a háború előtti magyar filmiparnak.

Jávor a '30-as '40-es években valóságos kultuszt teremtett: az elegancia, az udvariasság testet öltött alakja volt, és természetesen nők ezrei rajongtak a - később fogalommá vált - "Jávor-bajusz" és "Jávor-kalap" gazdájáért.


A magyar amorózó 1929 és 1945 között több mint 70 filmben játszott, egy rövid kitérő erejéig még Hollywoodban is megfordult.
A sármos szívtiprót olyan népszerű filmekben láthattuk, mint a Köszönöm, hogy elgázolt (1935), A csúnya lány (1935), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1938), a Halálos tavasz (1939), A szerelem nem szégyen (1940), a Dankó Pista (1941), az Egy csók és más semmi (1941), az Egy tál lencse (1941), a Makrancos hölgy (1943) vagy a Valamit visz a víz (1943); a vásznon olyan csodás színésznőket ölelhetett, mint Karády Katalin, Szörényi Éva, Tolnay Klári, Muráti Lili, Szeleczky Zita vagy Turay Ida.

213 éve született Schubert

Franz Seraph Peter Schubert (Bécs, Himmelpfortgrund, 1797. január 31. – Bécs, 1828. november 19.), osztrák zeneszerző.


Bár nagyon fiatalon halt meg, több mint hatszáz romantikus dalt, több szimfóniát, szonátát, vonósnégyest, operát és egyéb darabot írt. Dallamok és líricizmus iránti természetes érzékenységével Schubert a 19. század legtehetségesebb zeneszerzői közé tartozik.

Élete során nem volt kimondottan elismert, de 31 éves korában bekövetkezett haláláig több mint 100 műve már megjelent nyomtatásban. Nem tudott állandó megélhetést biztosítani magának, leginkább barátai támogatták illetve apja alkalmazásában állt.


Őt tartják a bécsi klasszicizmus utolsó mesterének, ill. az első romantikus zeneszerzőnek.




“Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.” (Márai Sándor)


2010. január 30., szombat

Kismadár - keresztszemes


Természet kékben

nature in blue

121 éve halt meg Rudolf trónörökös

1889. január 30-án Habsburg Rudolf herceg öngyilkos lesz


Ferenc József és Erzsébet királyné egyetlen fia, Rudolf főherceg, a magyar népnyelv Rezső királyfija volt. A magyarbarát hírében álló Rudolf trónörökös liberális neveltetése miatt korán szembehelyezkedett atyjával.


Házassága Stefánia belga hercegnővel nem bizonyult boldognak. Egészségi állapota is súlyosan megromlott. Az ifjú Vetsera Mária bárónővel kialakult kapcsolata miatt Rudolf közvetlenül a pápához fordult, házassága felbontását kérve. A trónörökös Ferenc József utasítására sem volt hajlandó megszakítani romantikus kapcsolatát a mindössze tizenhét éves Vetsera Mária bárónővel, és az egyedüli kiutat a kettős öngyilkosságban találta meg.

Tettével nagy megdöbbenést és szimpátiát váltott ki.
"Én megértem Bécsben a legszomorúbb katasztrófákat: forradalmakat, vesztett hadjáratokat [...], semmi sem hasonlítható ehhez a borzalmas január 30-hoz' - írta egy kortárs.

Rudolf trónörökös mayerlingi vadászkastélyában történt öngyilkosságának híre Magyarországot az éppen elfogadott véderőtörvény elleni utcai tiltakozások közepette érte, s a döbbenet néhány napra csillapította a kedélyeket.

Egy másik gyönyörű előadásban

Nagy László: Hiány



Fagyos kezeivel ölel át a csend, a magány,
Gondolataim ezerszer járja át kétely és talány.
Egyszer repülök, madárként szállok az égbe,
Majd sötét felhők taszítanak le a mélybe.

Ha itt vagy velem, hívnak, várnak a csillagok,
Ragyog a nap is, dalolnak az angyalok.
De nélküled kietlen tájon találom magam,
Kiáltásom nem hallja senki, nem értik szavam.

Lelkem, koldusként kidobva fekszik az utca kövén,
Ki arra jár, nevetve belerúg, vagy átlépi könnyedén.
Aztán eső áztatja, ellepi a sár, a város mocska,
Ha jön a fagy, nem lesz más, mint apró jégkocka.

Ha megtalálod, emeld magadhoz és felolvad,
Fényesen világít, lesz saját holdad.
Üstökösként repül át az égen,
Ha velem vagy, az maga az éden.

Akkor ezer virág nyílik a réten,
Fény gyúlik a mély sötétben.
Nincs fagy, hideg, fájdalom,
Valóra válik, miről álmodom.

Arra kérlek, maradj még soká,
Repítelek, elviszlek bárhová,
Csak hiányodat nem bírja szívem,
Megszakad, és elveszítem hitem.

Nagy László: Himnusz minden időben

Nagy László: Adjon az Isten


Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet --
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon ugyis, ha
nem kérem.

34 éve halt meg Czóbel Béla

Czóbel Béla (Budapest, 1883. szeptember 4. – Budapest, 1976. január 30.) Kossuth-díjas zsidó származású magyar festő, érdemes művész, kiváló művész.

Néhány munkája:

Leány virágos ablak előtt

Szentendrei részlet


Egy művész portréja

Gandhi néhány gondolata


Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd.

Élj úgy mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy mintha örökké élnél.


Minden ország kultúrája lengje körül a házamat. De egyik se szakítson el szülőföldem talajától.


Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm.

Az élet nem csak abból áll, hogy növeljük sebességét.

Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani.

A remény örökkévaló - imádata soha nem hiábavaló.

Találj egy célt, az eszközök majd követik.

Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.

Az erőszak előbb utóbb kimerül önmagától, de ebből a kimerültségből nem születhet béke.

62 éve halt meg Gandhi

Mohandász Karamcsand Gandhi (angolos átírással: Mohandas Karamchand Gandhi, (Porbandar, Gudzsarát állam, 1869. október 2. – Újdelhi, Delhi állam, 1948. január 30.) jogász, politikus. India politikai és spirituális vezetője, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja.


Gandhi 1869-ben született Indiában. 1888-ban Londonba költözött, hogy jogi diplomát szerezzen. Érdeklődése vallási tanulmányokra is kiterjedt. Felfedezte Tolsztoj gondolatait, és az Isten országa ti bennetek van c. írása különösen nagy hatással volt rá.
Ezt ő úgy fogalmazta meg, hogy ez egyike annak a néhány műnek, ami képes azonnal megváltoztatni valakit.
1893-ban Dél-Afrikába ment dolgozni, ahol a hatalom egy fehér kisebbség kezében összpontosult, egy teljes "apartheid" rendszerben, amely nem csak a bennszülötteket különböztette meg, hanem az ott élő kislétszámú indiai csoportot is.

Itt, a faji elkülönítés és számos más jogsértés áldozataként kezdte meg Gandhi társadalmi tevékenységét. Az itt élő indiaiaknak különféle igazságtalanságokkal kellett szembenézniük: üldöztetés, aránytalan adók és a személyes szabadság korlátozása. Gandhi ennek a közösségnek a vezetőjévé vált, és kezdetben petíciókon, kritikákon, publikációkon és leveleken keresztül vívta a csatáit.


Gandhi megfogalmazásában az erőszakmentesség nem azt jelenti, hogy engedelmesen behódolunk a gonosz akaratának, hanem azt, hogy minden lelkierőnket latba vetjük a zsarnoki akarat ellen. Az erőszakmentesség nem a gyávák kifogása, hanem a bátrak legfőbb erénye. Az erőszakmentesség gyakorlásához sokkal több bátorságra van szükség, mint a fegyverek használatához.


A bosszú szintén a gyengeség jele. A kutya akkor ugat és harap, amikor fél. Az az ember, aki a világon senkitől sem fél, feleslegesnek tartja akár csak megharagudni is arra, aki – sikertelenül - megpróbálja megsérteni őt.

32 éve halt meg Nagy László

Nagy László (Felsőiszkáz, 1925. július 17. – Budapest, 1978. január 30.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító.

A Veszprém megyei Felsőiszkázon született. Édesapja, Nagy Béla (1889-1969), elismert gazdaként különböző tisztségeket töltött be, bíró is volt. Festőnek készült. Édesanyja, Vas Erzsébet (1905-1995), nyárádi születésű gazdalány. A szülők 1923-ban kötöttek házasságot, s négy gyermekük született: Izabella, Mária, László és István. Az utóbbi Ágh István néven vált ugyancsak jeles költővé.

Az elemi iskolát Felsőiszkázon (1931-1938) végezte. 1935 augusztusában csontvelőgyulladás támadta meg a lábát, többször műtötték, közben idegek sérültek meg, így élete végéig járógép használatára kényszerült. Betegsége miatt az ötödik osztályt csak 1938-ban végezhette el, kitűnő eredménnyel.

A polgári iskolába Pápán járt (1938–41), az Első kettőt Magánúton, Egy év alatt járta ki. 1941-1945-ben a református kollégium kereskedelmi középiskolájában folytatta tanulmányait. 1945 júliusában érettségizett. 1945-1946-ban Iszkázon tartózkodott.


1946 augusztusában Budapestre utazott. Az Iparművészeti Főiskolán grafikus szakon kezdte meg tanulmányait. 1947-ben átjelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, rajz szakra. Kezdtek megjelenni első versei: előbb egy diákújságban, majd decemberében a Valóságban. Bekerült Sőtér István híres Négy nemzedék című antológiájába is. 1948 nyarán eldöntötte, hogy mégis inkább költő lesz, s ősszel a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára iratkozott be magyar–szociológia–filozófia szakra, majd fél év után áttért az orosz szakra, hogy Szergej Jeszenyint fordíthasson.

Már nem diákként, hanem elismert fiatal íróként kapott ösztöndíjat Bulgáriába, hogy tanulja meg a nyelvet és fordítson belőle. 1949 őszétől 1951 nyaráig közel két évet töltött Bulgáriában, s később is gyakran visszajárt.

1952 augusztus 20-án házasságot kötött Szécsi Margit (1928-1990) költőnővel. 1953-ban született meg András fiuk. Eleinte albérletben laktak, gyermekük a pestlőrinci anyai nagyszülőknél nevelkedett, majd Zuglóban kaptak lakást. 1953 augusztusától 1957 februárjáig a Kisdobos szerkesztője, majd főszerkesztője. 1957 elején megszűnt irodalmi állása, és évekig műfordításból élt. 1959-től haláláig az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd főmunkatársa.






1966-ban Kossuth-díjat kapott. Az 1960-as években néhány verseskötetéhez készített illusztrációkat. 1975 februárjától napi rendszerességgel vezetett naplót, amely 1994-ben jelent meg Krónika töredékek címmel. 1978 január 29-én, influenzából lábadozva részt vett felesége szerzői estjén. Másnap reggel meghalt. A halál oka: szívinfarktus. A Farkasréti temetőben temették el.

Az ősi iskolaváros tiszteletre méltó hagyományaival, szellemi örökségével, valamint szüleitől tanult akarattal és kitartással felvértezve indult útjának a huszadik századi magyar művészet kiemelkedő alakja, Nagy László. A tehetséges parasztgyerekként induló és A. Tóth Sándor világhírű művésztanár diákjaként festőnek induló felsőiszkázi születésű fiatal a református kollégium diákja lett. Az Orlay, Jókai Mór és Petőfi Sándor szellemi utódaként említhető költő zárkózott és mély érzésű tizenévesként ismerkedett elsősorban Ady költészetével.


„Nagy László költészetéből már a hatvanas években több mondat, verssor vált szállóigévé. A Ki viszi át a szerelmet 1957 című versről kis túlzással azt állíthatjuk, hogy teljes egészében szállóigévé vált, a költő legismertebb műve lett. Mindössze 14 sorból áll, s szigorú komponálási elve, csattanószerű lezárása a klasszikus versformákhoz hasonló alkotói fegyelmet követel meg. A vers kérdő hangsúllyal indul, majd ez fordul állítóvá, a végső igazság kimondását ígérve. Az első hat kérdő mondat tartalma körülbelül így összegezhető: Ki teszi azt, amit én, a költő, ha meghalna, ha nincs költészet? A két lezáró mondat állítása pedig az: Ki, ha nem én, s a hozzám hasonlók! Vagyis a költői lét értelmére rákérdező vers válasza: a társadalomnak szüksége van a költőre és a művére.” (Vasy Géza)

Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse. (Marquez)

2010. január 29., péntek

Vadvirágos - keresztszemes




Páger Antal énekel, táncol

Alekszandr Szergejevics Puskin: Téli reggel


Csodás idő: fagy - napsütésben,
s te szenderegsz még, drága szépem?
Kelj fel, elmúlt az éjszaka.
Még álom rezg szemed tavában,
ébredj észak szép hajnalában,
s kelj föl, mint Észak csillaga.

Az este még, tudod, vihar dúlt,
a szél felhőt kergetve zajdult...
A hold, a sápadt és sovány,
sárgán bujkált felhők nyomában...
Te búsan ültél kis szobádban,
de mindez elmúlt mára, lám.

Ma kéklőn domborul a mennybolt,
a hó leplén nincs csöppnyi szennyfolt,
szűzen fehérlik rajt a fény;
csak távol erdők barna fátyla,
sötétlik a zöld fenyők sudárja,
s a nap sétál a tó jegén.

Borostyánszínű fényben fürdő
szobánkban izzik már a kürtő,
a kályhatűz vígan recseg,
be jó is itt a langymelegben!
De még jobb lesz a friss hidegben
szánkázni, kedvesem, veled.

Tüzes csikó röpíti szánunk,
hajrá, vidáman messze szállunk,
a tarlót is bejárjuk ott,
hol nyáron zöldelt, és az erdőt,
a nemrég lombosan merengőt,
s minden szívünkhöz nőtt zugot.

(Lányi Sarolta fordítása)

111 éve született Páger Antal

Páger Antal (Makó, 1899. január 29. – Budapest, 1986. december 14.) magyar színművész.


Páger önvallomása
"Sikereim egymást érték anélkül, hogy annak éreztem volna azokat. Az első pesti szereplésem az Andrássy Színházban volt és ettől kezdve mind jobban megbarátkoztam a színház furcsa és fülledt atmoszférájával, mert komolyabb szerepeket kaptam. Kezdtem belekóstolni az átélés és az igazi megelevenítés ízébe. Hús- és vér alakokat személyesítettem meg és tulajdonképpen csak nagyon későn jöttem rá, hogy jó színész vagyok"


Puskin: Anyegin levele Tatjanához



Tudom, megsérti most magát
Fájdalmas titkom vallomása.
Szemének büszke, nyílt vonása
Mily megvetésbe fordul át!
Mit akarok? Mi cél vezethet,
Hogy így feltárom lelkemet?
Csak arra lesz ok, hogy nevethet,
S ki is csúfol majd, meglehet.
Megláttam egyszer lánykorában
Egy szikra vonzalmat magában,
De hinni nem mertem neki.
S nem szép szokás szerint feleltem:
Féltem, szabadságát a lelkem
- Bár untam - elveszítheti.
S közénk állt még egy gyászos óra...
Lenszkij bús áldozatja lett...
Eltéptem szívem, veszte óta,
Mindentől, mit kedvelhetett;
Függetlenül, mástól nem értve,
Azt hittem, kárpótlás nekem
A csend s szabadság. Istenem!
Tévedtem s megbűnhődtem érte!
Követni mindenütt magát,
Mozdulatát kísérni szemmel,
Nézését fogni s mosolyát
Szerelmes-bús tekintetemmel,
Szavát hallgatva fogni fel,
Hogy tökéletesség a bája,
Lábánál kínban égni el...
Ez, ez a boldogság csodája!
Ettől megfoszt a sors. Vakon
Vánszorgok, látását remélve,
Oly drága órám és napom -
S amit kimért a sors szeszélye,
Vesztem, pazarlom életem,
Mert súlya úgyis unt nekem.
Tudom: sok évre nem születtem,
De hogy toldozgassam korom,
Reggel hinnem kell rendületlen,
Hogy aznap látom, asszonyom...

Félek, szerény kérő szavakban
Szigorú szemmel mást se lát,
Csak gyűlölt cselt gyónás alakban -
Már hallom is feddő szavát.
Ha tudná, mit jelent epedve
Szomjazni, míg a vágy hevít,
Lobogni s hűs eszünk követve
Csitítni vérünk lángjait,
Vágyódni, hogy térdét öleljem,
Lábánál sírva vallani,
Kérést, gyónást, panaszt: a lelkem
Minden szavát kimondani -
S tüzem színlelt közönybe zárva
Fegyelmezni szemem, szavam,
Csevegve tettetni magam,
S vidám szemmel nézni magára!...
Mindegy. Szívemmel szállni szembe
Nincs több erőm már, lankadok;
Eldőlt: hatalmában vagyok,
Beletörődtem végzetembe.

173 éve halt meg Puskin

Alekszandr Szergejevics Puskin (Moszkva, 1799. június 6. – Szentpétervár, 1837. február 10.) orosz költő, író, drámaíró, az orosz irodalom fejlődésének meghatározó alakja, aki mindhárom műnemben maradandó alkotásokat hozott létre. A modern orosz irodalmi nyelv megteremtője.



Az oly sokáig feudális Oroszországban az ősi földesúri felső réteg egyik tekintélyes családjának volt a gyermeke. Művelt otthonban nevelkedett. Ezek az orosz úriemberek otthonukban is franciául beszélgettek. Az apa, Szergej Puskin elegáns francia verseket írt, szűk körben költőnek is tekintették.
Puskin verset szaval az idős Gyerzsavin előtt.
Ilja Jefimovics Repin festménye, 1911

A szülői otthon szalonjában nevezetes férfiak is gyakori vendégek voltak, köztük a tisztelt és nagy tekintélyű Karamzin is, a fiatal költő fontos pártfogója. — E nagy előzmények mellett a költő anyai családja is nevezetes volt. Az anya nagyapja Nagy Péter kedvelt főtisztje, az afrikai Hannibál volt. Négernek lenni a XVIII. századi Oroszországban még nem volt szégyen, csak egzotikum. És ha az egzotikus férfi bátor katona volt és tábornokságig vitte fel, utódainak sem vált szégyenére. Puskin idővel érdekes családi hagyományát örökítette meg „Nagy Péter szerecsene" című, töredékességében is érdekes, regényes írásában.

A napóleoni háborúk végeztével (1815-ben) Puskin 16 éves. Baráti körének jó része már a felvilágosodás és a forradalmi eszmék ábrándos híve. Ezekből a fiatalokból verődik össze a később „dekabrista" mozgalomnak nevezett, főleg fiatal tisztekből és néhány költőből álló csoport, amely polgárosodó orosz világról ábrándozik. Kezdetben a Napóleont legyőző I. Sándor cár sem idegenkedett tőlük.


A kor divatja

Puskin világszemléletét a húszas évek elején ez a szellem befolyásolta, barátai javarészt azok közül kerültek ki, akik hamarosan (1825-ben) a dekabrista felkelés részesei, majd áldozatai lettek. Költészetét ezzel párhuzamosan Byron egyszerre világdivattá szélesülő hatása befolyásolta.


A következő év decemberében volt a dekabrista felkelési kísérlet és a dekabristák kivégzése.
Puskin igazolhatóan és köztudomás szerint távol volt, vádat sem emeltek ellene, sőt hamarosan a száműzetés alól is kegyelmet kapott.

Váltogatott szerelmek után megnősült: nagyon szép, nagyon izgalmas, nagyon csapodár nőt vett feleségül. Még csak azt se tudjuk, hogy olykor-olykor tényleg megcsalta-e a férjét, de az udvarban ezt suttogták. Puskin lírai versei közkedveltek voltak. Már korábban elkezdte írni nagy történelmi drámáját, a Borisz Godunov-ot.

Puskint mindig is idegesítette feleségének nem is rossz, inkább kétes híre. Most, a végjátékban egy Franciaországból menekült hollandi diplomata léhűtő fia terjesztett rágalmakat az asszonyról. A kor úri kényszere szerint ilyenkor párbajnak kell következnie. Az „Anyegin" tragikus mozzanata, amikor a hős értelmetlen párbajban megöli barátját. Abban az időben Európa-szerte a párbaj járványként terjedt az úri ifjúság körében. Puskin is kénytelen volt kihívni a rágalmazót. Pisztolylövésre ment a halálos játék. Puskin halálos sebet kapott.

Lenszkij és Anyegin párbaja, Repin festménye

Sokan állították, hogy szándékos gyilkosság volt. A szabad szellem veszedelmes volt az egész orosz úri rendnek. Erre a kérdésre ugyanúgy nincs válasz, mint Sándor cár eltűnésére. Hanem Lermontovot, aki háborgó versben meg merte írni, hogy a nagy költő halála szándékos gyilkosság volt, nemsokára egy párbajban lelőtték.

(részletek: http://www.literatura.hu/irok/romantik/puskin.htm)

Csehov: Három nővér (részlet)

Anton Pavlovics Csehov: A csinovnyik halála

Egy kiváló szép estén a nem kevésbé kiváló Ivan Dmitrics Cservjakov, hagyatéki végrehajtó, a földszinti zsöllye második sorában ült, és látcsövén keresztül gyönyörködött a Corneville-i harangok-ban. Gyönyörködött, és a földi boldogság csúcspontján érezte magát. De hirtelen... Elbeszélésekben gyakorta találkozunk ezzel a "hirtelen"-nel. Igazuk is van az íróknak: az élet olyannyira bővelkedik váratlan meglepetésekben! Nos: Cservjakov arca hirtelen elfintorodott, szeme kidülledt, lélegzete elállt... leeresztette szeme elől a látcsövet, előrehajolt és... hapci!!! Amint tetszett látni - tüsszentett. Tüsszenteni sehol senkinek sem tilos. Tüsszent a paraszt, tüsszent a rendőrkapitány, sőt, némelykor még a titkos tanácsos is. Mindenki tüsszent. Cservjakov nem is jött zavarba, megtörülközött zsebkendőjével, és mint udvarias ember, körülnézett: nem zavart-e meg valakit a tüsszentésével? Ekkor azonban menthetetlenül zavarba jött. Észrevette, hogy a zsöllye első sorában, az előtte ülő öregúr kesztyűjével törölgeti tarkóját s kopasz fejét, és valamit mormol hozzá. Az öregúrban Brizzsalov államtanácsost, a közlekedési minisztérium tábornoki rangban levő főtisztviselőjét ismerte fel.

"Ráprüszköltem! - gondolta röstelkedve Cservjakov. - Nem a főnököm, más hivatalban szolgál, de mégiscsak kínos. Bocsánatot kell kérnem."

Cservjakov köhécselt, felsőtestével előredőlt, és a tábornok fülébe súgta:

- Bocsásson meg, mélts... uram, leprüszköltem... nem szándékosan tettem...

- De kérem, semmi az egész...

- Bocsásson meg, az istenre kérem. Igazán nem... igazán nem akarattal!...

- Jaj, hagyjon békén, kérem! Ne zaklasson már!

Cservjakov még jobban zavarba esett, bambán elmosolyodott, és felnézett a színpadra. Nézett, nézett, de előbbi boldogsága nyomtalanul eltűnt. Nyugtalanság gyötörte. A szünetben odalépett Brizzsalovhoz, egy darabig szaladt mellette, majd félénkségét leküzdve, megszólította:

- Az imént leprüszköltem, mélts... uram... Bocsásson meg... Én igazán... Nem azért, hogy...

- Elég volt! Rég elfelejtettem az egészet, és maga még mindig ugyanazt hajtogatja! - szólt rá a tábornok, és türelmetlenül mozgatta alsó állkapcsát.

"Azt mondja, elfelejtette, a szeméből meg csak úgy árad a gyűlölség - gondolta magában Cservjakov, és gyanakodva pillantott a tábornokra. - Szóba se akar állni velem. Meg kellene neki magyaráznom, hogy nem szántszándékkal tettem... hogy ez a természet törvénye, máskülönben még azt gondolja, hogy le akartam köpni. Ha most nem gondolja, majd később eszébe jut!"

Cservjakov hazaérkezvén, előadta feleségének akaratlan udvariatlanságát. Úgy vélte, hogy az asszony igen könnyedén fogja fel a történteket; előbb egy kissé megijedt, de amikor megtudta, hogy Brizzsalov más hivatalbeli, mindjárt megnyugodott.

- Tudod mit, mégiscsak menj el hozzá bocsánatot kérni - ajánlotta azután. - Nehogy azt higgye, hogy nem tudsz illendően viselkedni jó társaságban.

- Éppen erről van szó! Bocsánatot kértem tőle, de valahogyan furcsán fogadta... Egy jó szót se szólt. Meg nem is volt rá idő, hogy megbeszéljük a dolgot.

Másnap Cservjakov felöltötte vadonatúj hivatali egyenruháját, megnyiratkozott, és elment Brizzsalovhoz, bocsánatot kérni. A tábornok fogadószobájában már rengeteg kérelmezőt talált, s közöttük megpillantotta magát a tábornokot is, aki már megkezdte a fogadást. Miután néhány kérelmezőt meghallgatott, Brizzsalov végre Cservjakovra emelte tekintetét.

- Tegnap az Árkádia-színházban, ha méltóztatik rá emlékezni, mélts... uram... - kezdte meg előadását a hagyatéki végrehajtó. - Tüsszentettem és véletlenül... lefröcsköltem... Bocs...

- Hát ezek meg miféle... Ilyen semmiséggel zaklat... Nos, mit kíván? - fordult a tábornok a soron következő kérelmezőhöz.

"Szóba se áll velem! - gondolta Cservjakov elsápadva. - Tehát haragszik... Nem, ezt nem hagyhatom annyiban... Meg kell neki magyaráznom..."

Amikor a tábornok az utolsó várakozóval is végzett, és megindult belső szobái felé, Cservjakov utánavetette magát:

- Mélts... uram! - motyogta. - Ha zaklatni bátorkodom a mélts... urat, úgy az kizárólag a bűnbánat érzületéből fakad! Hiszen nem szántszándékkal tettem, ezt méltóztatik tudni!

A tábornok bosszús arcot vágott, és lemondóan legyintett.

- De hiszen ön csúfolódik velem, tisztelt uram! - recsegte, és azzal eltűnt az ajtó mögött.

"Már hogyan csúfolódnék? - morfondírozott Cservjakov. - Szó sincs itt semmiféle csúfolódásról! Ilyen nagyúr, aztán mégse érti meg! Nos, ha így van, bezzeg nem kérek többé bocsánatot ettől a nagyképű alaktól! Vigye el az ördög! Levelet írok neki, de személyesen nem megyek el hozzá többé. Nem én!"

Ekképpen gondolkozott Cservjakov hazafelé menet. Ámde nem írt levelet a tábornoknak. Gondolkodott, gondolkodott, de sehogyan sem sikerült kieszelnie, hogy mit írjon. Másnap mégiscsak személyesen kellett elmennie hozzá, kimagyarázkodni.

- Tegnap nem azért zaklattam mélts... uram - motyogta, amikor Brizzsalov kérdő tekintetét ráemelte -, hogy csúfolódjam, amint azt tegnap mondani tetszett. Csupán azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, amiért tüsszentettem és lefröcsköltem mélts... uramat... Eszembe se jutott, hogy csúfolódjam. Hogyan is mernék én csúfolódni egy olyan nagyúrral, amilyen mélts... uram? Ha a magunkfajta ember csúfolódásra vetemednék, akkor izé... hová lenne akkor a tisztelet, a tekintély tisztelete... egyszóval...

- Takarodjék! - hördült fel a táborok, elkékülve, és egész testében remegve.

- Tes-séék? - kérdezte suttogó hangon, a rémülettől ájuldozva Cservjakov.

- Takarodjék!! - ismételte a tábornok, és dobbantott lábával.

Cservjakov bensejében valami megszakadt. Se látott, se hallott, úgy vonszolta magát az ajtóig, majd kiosont az utcára, és roskadozva elindult. Gépiesen hazaért, a vadonatúj egyenruháját le sem vetve, végigfeküdt a díványon és... meghalt!




Szőllősy Klára fordítása

150 éve született Csehov

Anton Pavlovics Csehov (Taganrog, Orosz Birodalom, 1860. január 29. – Badenweiler, Németország, 1904. július 15.) orosz író, drámaíró, az orosz realizmus képviselője.


Csehov fő témái a munka és a szerelem, ám hősei egyik téren sem válnak sikeressé.
Minden írásában jelentős szerephez jut az idő, illetve annak mulandósága.

A három nővér

Ez a mulandóság azonban nem tragikus vagy elégikus: egyszerűen csak triviális, és éppen ezért figuráinak nincs esélyük arra, hogy életüknek mélyebb értelmet találjanak.


részlet a Cseresznyéskertből

Itt letölthető:

Csehov: A három nővér
Csehov: A sirály
Csehov: Ványa bácsi

“A legnagyobb ajándék, amit gyermekünknek adhatunk, a feltétlen szeretet, a széttárt karok és egy készséges fül.”

2010. január 28., csütörtök

Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez

Lovas kép - keresztszemes




forrás: Susanna

Csokonai Vitéz Mihály: A Lilla első dala - prózában

Maga a természet, mellyet úgy tudsz festeni, gyászolt körűlötted, és szánt tégedet. A fülemilék Atád erdejében megtanúlták szomorú nótádat és a vadgalambok nyögésidet. Elrejtve vóltál kastélyodba, és a nap sajnálta, hogy nem lát, a hold fájlalta, hogy búban, sírva szemlél. Kerted virági hervadoztak, mint az orcáidé. Etelkád sohajtott sohajtásidon. És maga a sír sokallotta az áldozatot. A halál megbánta vakmerőségét s gyakor hívásodra félt megjelenni. A Gratiák reszkető kézzel törölgették könnyeidet, Hébe a te rózsáidat reszketve védelmezte, Ámor a térdén könyökölt s könyökére eresztette fejét, Hymen lefordította füstölgő fáklyáját. A bánatok asztalodról a sír fenekéig sereglettek, az Echó panaszolt, te sohajtoztál és egyéb minden hallgatott.

Én pedig Lillát, ama szép kegyetlent sirattam, elhagyattatva tőle és mindenektől, a vadon erdőben, hol senki sem látott, senki sem hallott, panaszkodtam őfelőle; esmért már az Echo, s emlékezvén szerencsétlen szerelméről, még keservesebben felele keservimre, s tán könnyeket is hullatott érettem, mert a fák boltozatiról cseppek hullottak égre emelt kezeimre. Nem is hallotta tőlem a Lilla nevét semmi érzékeny, csak a hegyek, a bükkök, a vőlgyek, a folyások. A Reménység szaladt előlem, sebesebben, mint a hirtelen támadt szél. Az élet lebegett ajakomon, mint a repűlni készülő madár. Nyájasságom, eleven elmém setét ködbe borúlt, elvadúlt. Lillát kerestem mindenütt, de őtet nem találtam s előttem az emberek kövekké, a világ pusztasággá változott. A Vértes és Bakony szirtjai bétöltek kétes tűnődésemmel, s mikor sorsom elvált, egyet jajdúlt a Balaton. Örök számkivetésre kárhoztattam magamat, és cél, és reménység és minden nélkűl elbúttam a rengeteg Somogyba. Itt semmi se, még a Múzsák se találtak fel, csak magok a bánatok. Lillát szívembe hordoztam, s kértem az Időt, hogy törölje ki belőle: de ő futott, s reám nem hallgatott. Keresztűljött vélem ez a halálos nyíl, és Horvátországból Erdély széléig kergetett. Már most a Tisza is esméri könnyeimet, s az alföldi búzás tenger is, hol semmi Echo nem lakik, hallotta nyögésimet. Láthattam volna azolta Lillát: de kinek van az a vad gyönyörködése, hogy kedvesét halva látni szeresse. Ő nékem élve megholt: s ez az, hogy én halva élek. Múzsák! kössetek cupressust az én lankadó fejemre; Hymen! felejts el engemet; és te zavarhatatlan Álom, mellynek nyoszolyáját koporsónak nevezik, oldozd meg kötésimet, hogy testem érezni megszűnjék, lelkem pedig egy nagy, egy hideg, egy végső sohajtássá válva, szállongjon el a Lilla kebelén. Te pedig, ha szinte örömre fordúlt is siralmad, ne vedd nehezen, ha talám Eratóm jajjai édes örömidnek nyúgodalmát megháborítják.