Október 16. - a kenyér világnapja

Sok évnek kellett eltelnie, amíg rájöttek őseink, hogy a magvakat vízben megfőzve kását készíthetnek, sőt, ha a puhuló magvakat megőrlik, szintén vízzel már jóval ízletesebb lepényt képesek előállítani.
A lepényből - azaz a kovásztalan kenyérből - fejlődött ki a kovászos kenyér. Készítésének feltétele a kemence, amely kelet irányából terjedt nyugat felé. I. e. 1700-ban Izraelben és föníciaiaknál megjelenik az első sütőkemence.
Egyes források szerint Heródes udvarában is álltak épített kemencék i. e. 600-ban. Sőt, Athénben i. e. 5. században már pékségek működtek - azaz a "kenyérgyártás" ekkor már professzionálissá vált.
Ugyanebben az időben viszont Rómában még mindig rabszolgák sütötték a kenyeret, de időszámításunk kezdetétől már itt is működtek pékségek, mi több, a pékek adókedvezményt kaptak munkájuk elismerése jeléül.


A magyar kenyér története
Jó tudni, hogy már a honfoglaló magyarok is ismerték a kenyeret, az őshazában a téli szállások környékén étkezési célra gabonát termesztettek. Érdekes egyébként, hogy a kenyér a magyar nyelvben csak a magas, erjesztett kenyeret jelenti, pedig valószínűleg ősmagyar kori jövevényszó, korai jelentése, rokon nyelvi adatokból következtetve, ‘kásaféle, darából készült ételféleség’ lehetett. Hogy mennyire életünk része a kenyér, az is bizonyítja, ha nyelvi jelentéseit vizsgáljuk, ugyanis túlmutat tárgyi jelentésén – ahogy egyébként számtalan nyelvben is.

Gondoljunk csak a kenyérgondokkal küszködő emberre, akinek megélhetési problémái vannak: ebből is látszik, hogy népünknek a kenyér már a kezdetektől fogva a napi biztonságot, a túlélést jelentette.
Tárgyi formájában a kenyér szó a honfoglalás idején egyébként feltételezhetően csak a lepénykenyeret jelentette, noha erről nyelvi adat csak 1315 - ből származó, egyházi szövegben maradt fenn.
Hazánkban a XVI. században indult lényeges növekedésnek a gabonatermelés. Tanulmányok szerint a XVI. század derekán a magyar parasztháztartásban már fejenként használtak saját fogyasztásra 130-160 kg kenyérgabonát, és ez csak egyre növekedett a továbbiakban. A kora újkorban a kenyeret nálunk főétkezéseken főtt meleg ételekhez és kiegészítő étkezés alapjaként szalonnával, hússal, tejtermékkel egyaránt ették, ebből maradt fenn az a szokás, hogy meleg ételekhez nálunk kenyeret is felszolgálnak, legyen az leves, főzelék, vagy más, nem szénhidrát alapú egytálétel.