Budapesten egy angyalföldi barakktelepen töltötte gyermekéveit. Apja cimbalmos volt, ő ismerte fel a csodagyerek tehetségét, aki így már ötéves korában cirkuszban zongorázott. Dohnányi Ernő, a Zeneakadémia igazgatója meghallgatta, így jutott be a főiskolára, ahol Dohnányi és Keéri-Szántó Imre növendéke lett. Sikert sikerre halmozott, bár a kritikusok fanyalogva fogadták játékát.
Tanulmányait anyagi okok ill. a világháború miatt nem fejezhette be, bárzongoristaként kereste a kenyerét. 1943-ban került a frontra, ahol zongorajátéka megbabonázta a német tiszteket, s felajánlották, hogy elviszik Berlinbe, ahol karriert csinálhat. Ő ezt származása miatt sem vállalta, inkább átszökött a partizánokhoz.
1946-tól ismét itthon, eszpresszókban lépett fel. Szókimondása miatt nem engedték hangversenyezni, de a presszók előtt tömegek hallgatták az utcán. Disszidálási kísérletei után elfogták, megkínozták, kezeit szétverték, így csak csuklószorítóval tudott játszani. 1950-ben a szombathelyi börtönbe, majd Recskre került, ahol követ tört. 1953-ban szabadult, majd engedélyezték fellépéseit.
1956-ban emigrált, rövid bécsi szereplés után Párizsban telepedett le. Hangversenyein zsúfolásig teltek a koncerttermek, főleg a virtuóz romantikus zongorairodalom - Chopin, Grieg, Liszt, Schumann műveinek - mestere volt.Zongorajátéka Liszt Ferencéhez hasonlítható, főleg káprázatos improvizációs készsége miatt. Átirataiban kifejti a szerző vázlatos zenei gondolatait. Játékát kontrapunktikus tudás, variációs művészet és ötletesség jellemezte. Érett korára a XX. század legnagyobb pianistái, Rubinstein és Richter mellé emelkedett. Mégsem volt elégedett magával, folyton tökéletesítette tudását, rengeteget gyakorolt.
1969-ben ifjú pianisták számára megalapította a versailles-i Cziffra György Zongoraversenyt, majd André Malraux kulturális miniszter segítségével létrehozta a Cziffra Alapítványt Senlis-ben, Párizs közelében. Itt egy XII. századi kápolnát alakíttatott át, s elnevezte Liszt Ferenc Auditóriumnak. Cziffra megkapta a francia Becsületrend tiszti keresztjét, 1968-ban francia állampolgár lett, de mindig magyarnak vallotta magát. 1973-ban látogatott először haza, budapesti hangversenyén tombolva ünnepelte a közönség.
A 100 tagú Budapest Cigányzenekar tiszteletbeli elnöke volt, 1993-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tiszti keresztjével tüntették ki. Önéletrajza magyarul Ágyúk és virágok címmel jelent meg 1983-ban. Senlis-ban érte a halál 1994. január 15-n.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése