2008. november 22., szombat

A világ csodái - Téli Palota


Szentpétervár szívében, a Néva folyó partján épült 1754 és 1762 között az olasz Bartolomeo Francesco Rastrelli tervei alapján. Az épületet az orosz cárok téli lakosztálynak használták, viszont 1918-ban részben, majd 1922-ben teljes egészében az Ermitázs múzeumé lett, mely a legnagyobb Oroszországban. Az épület nem csak a város kicsiny csodája, de az akkori időben azt is reprezentálta, hogy az orosz építészet igenis van olyan jó és tud olyan szépet alkotni, mint az európaiak.

A Téli Palota görögkereszt alakú udvar köré szervezett, kétemeletes épület. Homlokzata tagolt ún. nagyoszloprend az emeleteket átfogó párkányokkal. Rastelli a homlokzat színezésben és a formálásban enteriőr-jellegű barokk stílust valósított meg. A külső felüleletek alapszíne zöld és erre fehéren rajzolódnak rá a hangsúlyozni kívánt részletek- gazdas aranyozással díszített tagozatok.

A szovjet forradalom kitöréséig a mindenkori uralkodó használta, 1917 júliusától novemberéig az Ideiglenes Kormány székhelye volt. 1918-ban az épület egy része, majd 1922-ben a teljes Téli Palota az Ermitázs múzeumé lett. Állandó kiállításai a világ minden részéről vonzzák a turistákat. Az épület vagyis az Ermitázs ma világörökség része.

Nincsenek megjegyzések: