Ősz Hírlapíró könnyedébben közlekedett az időben egy vén varjúnál, mely az évszakok között szökdécsel. Ő évszázadokat ugrott át, midőn szemtanúi hitelességgel számolt be Salamon királyunk pólai vezekléséről, Kölcsey Ferenc távgyaloglásáról az asztala körül, minek folyományaként a földes szobában mély árok keletkezett az említett bútordarab körül, vagy gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatási miniszter szegedi látogatásáról. -
A húszas évek elején történt. A miniszter helyi előkelőségekkel cserélt eszmét a kávéházban, midőn a társalgás egyik csöndesebb pillanatában egy hírlapíró forma egyén surrant hozzá. - Méltóságos gróf úr, mondá a hirtelen nekibátorodott emberek el- elcsukló hangján, a szomszéd teremben ül Juhász Gyula, városunk jeles költője, akitől megvonták a nyugdíját a vörös uralom idején elkövetett botlása miatt. Szörnyű nyomorban él. A legmélyebb tisztelettel kérem méltóságodat, ha mód volna rá, tegyen lépéseket, hogy a költő csekélyke tanári nyugdíját visszakaphassa.
Juhász Gyula költő
A miniszter figyelmesen hallgatás után így felelt: szóljon Juhász úrnak, hogy kéretem. Az izzadó ember föllélegzett, s elsietett. Távollétét kihasználva Szépasszony friss kávét töltött az érdeklődő csészékbe. Mire végzett, a közbenjáró is megfordult Ősz Hírlapíró történetében. - Csak most pironkodott igazán, sőt meg sem bírt szólalni. Hosszas nógatásra bökte ki: Már bocsánat, nagyméltóságú uram, de azt üzente, hogy nem jön. Megdermedt a levegő az asztal körül. Gróf Klebelsberg Kunó megsimogatta miniszteri állát, majd így szólt: Igaza van a költőnek. Úgy illő, hogy én menjek hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése