2009. február 11., szerda

111 éve született Szilárd Leó

Szilárd Leó (Budapest, 1898. február 11. – La Jolla, Kalifornia, USA, 1964. május 30.) magyar származású fizikus.

Eredeti elképzelése alapján elektromérnök szeretett volna lenni, de a kibontakozó atomfizika magával ragadja és a berlini Műegyetemre iratkozik be. Doktori disszertációját Laue (1914-ben kapott fizikai Nobel-díjat) irányításával a termodinamika tárgykörében írta. 1929-ben lát napvilágot igen figyelemre méltó dolgozata Entrópiacsökkenés termodinamikai rendszerben intelligens lény hatására címmel, amelyben az entrópia és az információ közötti kapcsolatot írja le.
Ez a dolgozat tekinthető a modern informatika kiindulópontjának. Szilárd Berlinben több szabadalmat adott be, melyek közül legjelentősebb az, amit Einsteinnel együtt nyújtott be egy hűtőfolyadékok áramoltatására alkalmas mágneses szivattyúra. Ebben nincsenek könnyen meghibásodó alkatrészek (dugattyúk, forgórészek), ezért az atomreaktorok hűtőrendszerében ma is ezen az elven működő szivattyúkat használnak.

Az első, aki felismerte, hogy nukleáris láncreakció (és az atombomba) létrehozható. Mivel félelmetes lehetőségnek tartották, hogy először a náci Németország fejlessze ki az atombombát, meggyőzték Franklin D. Rooseveltet, hogy nekik kell elsőnek lenniük. Részt vett az erre irányuló Manhattan-tervben.

„Hosszú életem folyamán, amit tudósok közt töltöttem el, senkivel sem találkoztam, akiben több lett volna a képzelőerő és eredetiség, akinek a gondolkodása és véleménye olyan önálló lett volna, mint Szilárd Leóé. Amikor ezt mondom, kérem, gondoljanak arra, hogy Albert Einsteint is jól ismertem.”



(Wigner Jenő)

Nincsenek megjegyzések: