Bessenyei Ferenc (Hódmezővásárhely, 1919. február 10. – Lajosmizse, 2004. december 27.) Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze
Képek munkásságából:
– Feri, te tudod magadról, hogy zseni vagy?
– Ha zseni alatt azt az embert értjük, aki többet tud, többet érez, több titkot ért ebből a világból, akkor igen.
– Nem az a zseni, akinek a legjobb kifejezőeszközei vannak? Nem lehet olyan, hogy valaki sokat tud, de ügyetlen ennek felmutatásában? Például Szent Pál apostol, aki egyike azoknak, akik a világtörténelmet, az emberek gondolkodását a legmélyrehatóbban befolyásolta, nagyon rossz előadó volt. Hallgatósága sokszor kicsúfolta, ami bántotta is.
– Lehet, de beszéd helyett megírta a leveleit. Akik valóban többet tudnak, mint mások, azoknak csak a saját kifejezőeszközüket kell megtalálniuk. Akik ismerik a titkokat, azok vagy leírják vagy lefestik vagy lekottázzák. A zseniséghez az is hozzátartozik, hogy a bennünk levő értéket ki kell adnunk magunkból, a világot meg kell ismertessük azzal a többlettel, ami a sajátunk. A színész estéről estére valamilyen szerepen keresztül hozza világra, érvényesíti ezt a tudást. Akinek csak a gesztusai feltűnőek vagy hatásosak, de valójában nincs mit közölnie, nem zseni, hanem kókler. Ez pedig előbb vagy utóbb lelepleződik. Én soha nem gondolkodtam azon, hogy zseni vagy nem zseni. Csak abban voltam bizonyos, hogy többet tudok, mint a többiek.
– Mióta érezted, hogy többet tudsz, mint mások?
– Kezdettől fogva.
– De hiszen kóristaként kezdted!
– Ahogy beléptem a színházba, igen, már kórista-ként tudtam, hogy jobb vagyok, többet tudok, mint mások, amit csinálok, tisztábban teszem. Mert nagyon odafigyeltem erre. Nagyon akartam tudni ezt a világot. Mert ahonnan jöttem, ott nem lehetett a világot megismerni. Ahova pedig bementem, a színházba, ott ki volt tárva a világ. És ezt nekem meg kellett ismernem, ebben nekem részt kellett vennem, ezt nekem működtetnem kellett. Nem egyszerűen csak voltam benne, hanem végiggondoltam és végig-gondoltattam másokkal is. És odafigyeltem, hogy akikkel végiggondoltatom, azok ugyanazt tudják az ismeretekkel kezdeni, mint én. És ha képes voltam felhívni a figyelmüket, akkor ők tovább tudták vinni ezeket a gondolatokat.
– Veled született ez az adottság, vagy szerezted?
– Egyszerűen velem született. Az a környezet, amelyben felnőttem, nem adott módot arra, hogy ilyen kérdéseken törjem a fejem. De már az iskolában is különb voltam. Mindig én voltam a „vigyázó”. Ha valamelyik tanár nem ért rá, én feleltettem a többieket, és én vigyáztam, ki mit válaszol. Már akkor is kiválasztottak. És az élet is kiválasztott. Én pedig megfeleltem ennek a kihívásnak.
(részlet B. Élthes Eszter Férjem, a Komédiás című könyvéből)
– Ha zseni alatt azt az embert értjük, aki többet tud, többet érez, több titkot ért ebből a világból, akkor igen.
– Nem az a zseni, akinek a legjobb kifejezőeszközei vannak? Nem lehet olyan, hogy valaki sokat tud, de ügyetlen ennek felmutatásában? Például Szent Pál apostol, aki egyike azoknak, akik a világtörténelmet, az emberek gondolkodását a legmélyrehatóbban befolyásolta, nagyon rossz előadó volt. Hallgatósága sokszor kicsúfolta, ami bántotta is.
– Lehet, de beszéd helyett megírta a leveleit. Akik valóban többet tudnak, mint mások, azoknak csak a saját kifejezőeszközüket kell megtalálniuk. Akik ismerik a titkokat, azok vagy leírják vagy lefestik vagy lekottázzák. A zseniséghez az is hozzátartozik, hogy a bennünk levő értéket ki kell adnunk magunkból, a világot meg kell ismertessük azzal a többlettel, ami a sajátunk. A színész estéről estére valamilyen szerepen keresztül hozza világra, érvényesíti ezt a tudást. Akinek csak a gesztusai feltűnőek vagy hatásosak, de valójában nincs mit közölnie, nem zseni, hanem kókler. Ez pedig előbb vagy utóbb lelepleződik. Én soha nem gondolkodtam azon, hogy zseni vagy nem zseni. Csak abban voltam bizonyos, hogy többet tudok, mint a többiek.
– Mióta érezted, hogy többet tudsz, mint mások?
– Kezdettől fogva.
– De hiszen kóristaként kezdted!
– Ahogy beléptem a színházba, igen, már kórista-ként tudtam, hogy jobb vagyok, többet tudok, mint mások, amit csinálok, tisztábban teszem. Mert nagyon odafigyeltem erre. Nagyon akartam tudni ezt a világot. Mert ahonnan jöttem, ott nem lehetett a világot megismerni. Ahova pedig bementem, a színházba, ott ki volt tárva a világ. És ezt nekem meg kellett ismernem, ebben nekem részt kellett vennem, ezt nekem működtetnem kellett. Nem egyszerűen csak voltam benne, hanem végiggondoltam és végig-gondoltattam másokkal is. És odafigyeltem, hogy akikkel végiggondoltatom, azok ugyanazt tudják az ismeretekkel kezdeni, mint én. És ha képes voltam felhívni a figyelmüket, akkor ők tovább tudták vinni ezeket a gondolatokat.
– Veled született ez az adottság, vagy szerezted?
– Egyszerűen velem született. Az a környezet, amelyben felnőttem, nem adott módot arra, hogy ilyen kérdéseken törjem a fejem. De már az iskolában is különb voltam. Mindig én voltam a „vigyázó”. Ha valamelyik tanár nem ért rá, én feleltettem a többieket, és én vigyáztam, ki mit válaszol. Már akkor is kiválasztottak. És az élet is kiválasztott. Én pedig megfeleltem ennek a kihívásnak.
(részlet B. Élthes Eszter Férjem, a Komédiás című könyvéből)
Képek munkásságából:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése