Jogi tanulmányokat folytatott Lipcsében, majd Strassburgban, itt ismerkedett össze Herderrel, aki a világirodalom több nagyságára, és a népköltészetre is felhívta figyelmét. 1772-ben a wetzlari kamarai bíróság gyakornoka, itt szeretett bele Charlotte Buffba, akit a Werther Lottéjaként örökített meg.
1791 és 1817 között a weimari udvari színház igazgatója. 1823-tól visszavonultan élt. Sokoldalú tevékenysége kiterjedt az irodalom- és művészelméletre, a filozófiára, a történelem és a természettudományok területére.
1794-ben barátságot kötött Schillerrel, kapcsolatukat termékeny együttműködés és nemes versengés jellemezte. 1805-től, Schiller halála után életét az egyetemességre való törekvés hatotta át. Életműve kiemelkedő a lírában, a drámában, az epikában és az esszéirodalomban is. Munkássága az irodalom mellett a természettudomány, színház, képzőművészet, politika területére is kiterjedt.
Legfontosabb műveinek felsorolása alig áttekinthető: Az ifjú Werther szenvedései szentimentális levélregény, hatása egész Európára kiterjedt, és Goethét végig a Werther szerzőjeként tisztelték. A vándor vihardala, a Mohamed éneke, a Prométheusz, a Ganümedész, a német irodalmi lázadók mozgalmának, a Sturm und Dragnak és a természetrajongásnak lírai kifejezői.
Három fontos drámája: az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso.
Következő nagy műve a Római elégiák, ezek az antik szerelem erotikáját, az érett férfi életörömét fejezik ki.
Híres balladái (A villikirály, Az isten és a bajadér, A bűvészinas, A korinthusi menyasszony), a Schillerrel való versengés során keletkeztek, témájuk régi és távoli forrásokból származik, melyek Goethe feldolgozásában mély erkölcsi és mitikus tartalommal telítődtek.
Ismert műve még: a Wilhelm Meister tanulóévei, a Hermann és Dorothea, a Vonzások és választások.
Késői szerelmének csodás terméke a Marienbadi elégia, amely búcsú is az élettől.
Halála előtt befejezte félbehagyott műveit, az Utazás Itáliábant, a Költészet és valóság önéletrajzi köteteit, s lezárta főművét, a Faustot, a "világkölteménynek" szánt tragédiát, amely élete főműve lett.
1791 és 1817 között a weimari udvari színház igazgatója. 1823-tól visszavonultan élt. Sokoldalú tevékenysége kiterjedt az irodalom- és művészelméletre, a filozófiára, a történelem és a természettudományok területére.
1794-ben barátságot kötött Schillerrel, kapcsolatukat termékeny együttműködés és nemes versengés jellemezte. 1805-től, Schiller halála után életét az egyetemességre való törekvés hatotta át. Életműve kiemelkedő a lírában, a drámában, az epikában és az esszéirodalomban is. Munkássága az irodalom mellett a természettudomány, színház, képzőművészet, politika területére is kiterjedt.
Legfontosabb műveinek felsorolása alig áttekinthető: Az ifjú Werther szenvedései szentimentális levélregény, hatása egész Európára kiterjedt, és Goethét végig a Werther szerzőjeként tisztelték. A vándor vihardala, a Mohamed éneke, a Prométheusz, a Ganümedész, a német irodalmi lázadók mozgalmának, a Sturm und Dragnak és a természetrajongásnak lírai kifejezői.
Három fontos drámája: az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso.
Következő nagy műve a Római elégiák, ezek az antik szerelem erotikáját, az érett férfi életörömét fejezik ki.
Híres balladái (A villikirály, Az isten és a bajadér, A bűvészinas, A korinthusi menyasszony), a Schillerrel való versengés során keletkeztek, témájuk régi és távoli forrásokból származik, melyek Goethe feldolgozásában mély erkölcsi és mitikus tartalommal telítődtek.
Ismert műve még: a Wilhelm Meister tanulóévei, a Hermann és Dorothea, a Vonzások és választások.
Késői szerelmének csodás terméke a Marienbadi elégia, amely búcsú is az élettől.
Halála előtt befejezte félbehagyott műveit, az Utazás Itáliábant, a Költészet és valóság önéletrajzi köteteit, s lezárta főművét, a Faustot, a "világkölteménynek" szánt tragédiát, amely élete főműve lett.
Rembrandt Faust-ábrázolása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése