56 éves korában, Bécsben meghal Ludwig van Beethoven. 1818 óta szinte teljes süketségben szenvedett. Nagy tömeg kíséri utolsó útjára a komponistát, aki örökérvényű zeneművek létrehozásának szentelte életét. Műveit kortársai gyakran találták merésznek és újszerűnek.
A bonni muzsikuscsaládból származó Beethoven hétéves korában lépett fel először a nyilvánosság előtt és nyomban zongorázó "csodagyerekként" tartották számon.
a tizenhároméves Beethoven
Először 1784-ben Maximilian Franz kölni választófejedelem udvari zenekarában fogadott el muzsikusi állást. 1787-ben vállalkozott első bécsi utazására, majd 1792-ben áttelepült a császárvárosba, s ott töltötte el élete hátralevő részét.
Beethoven dolgozószobája
A maga korában elsősorban zongoraművészként sikeres Beethoven mindenekelőtt a hangszeres zenének szentelte magát. Körülbelül 1802-ig inkább a - különösen Wolfgang Amadeus Mozart és Joseph Haydn által képviselt - bécsi klasszikához kapcsolódott, majd fokozatosan szabadult meg a zenei alkotás tradicionális formáitól és saját szimfóniákkal, szólókoncertekkel, vonósnégyesekkel próbálkozott. Erre az időre esik többek között a II., D-dúr szimfónia (op. 36., ősbemutató 1803-ban), a III. Esz-dúr szimfónia (op. 55., "Eroica", 1805) és az V., c-moll szimfónia (op. 67., "Sors-szimfónia", 1808) megalkotása.
a VI. szimfónia komponálása
Művészi és személyes függetlenségének megőrzése érdekében Beethoven elutasította, hogy valamelyik fejedelem szolgálatába szegődjék.
Csupán azt a 4000 gulden összegű évjáradékot fogadta el, melyet három bécsi jóakarója - Rudolf főherceg, Franz Joseph Lobkowitz herceg és Ferdinand Kinsky - biztosított számára 1809-ben. Amikor Bonaparte Napóleon császárrá koronázta magát (1804. XII. 2., Beethoven felháborodva törli a korzikaihoz intézett ajánlást III.), Esz-dúr szimfóniájából. A későbbiekben megtartotta a "Bonaparte" címet.
Növekvő süketsége 1814-től megakadályozta Beethovent abban, hogy zongoristaként fellépjen. Ugyanebben az évben került sor egyetlen operája, a "Fidelio" végső változatának ősbemutatójára. 1818 utáni hallási zavarai következtében a társaságtól és munkától szinte teljesen elzárva, beszélgetőfüzeteivel tartotta a kapcsolatot a külvilággal.
Hét évvel halála előtt került sor utolsó, IX., d-moll szimfóniájának (op. 125.) ősbemutatójára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése