186 éve született gróf Andrássy Gyula

Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula (Oláhpatak, 1823. március 3. – Vác, 1890. február 18.) államférfi, magyar miniszterelnök, osztrák-magyar külügyminiszter.


Gróf Andrássy Gyula

Andrássy Gyula gróf egyike volt a legkiválóbb magyar államférfiaknak. Gróf Andrássy Károly és gróf Szapáry Etelka fiaként 1823. március 8-án született Kassán, 1890. február 18-án halt meg a Fiume melletti Voloscában.
Igen gondos, hazafias nevelésben részesült. Minden iskolai képzésnél azonban fontosabb volt rá nézve ama korszak, amelybe ifjúsága esett, mozgalmas, haladásért, nemzetiségért, emberiségért felbuzduló közszelleme.
Az ifjú Andrássy, akinek apja is az ellenzékhez tartozott, fogékony lélekkel magáévá tette a kor eszméit, melyek hosszú, küzdelmes és viszontagságos pályáján mindvégig kalauzolták. Még az ifjúkor szórakozásai közt sem feledkezett meg szelleme műveléséről, politikai hivatásáról.

Az alig 22 éves Andrássy, mint a felső-szabolcsi Tisza-szabályozó Társaság elnöke kezdte nyilvános pályáját.
Az 1847-es országgyűlésre Zemplén megye őt küldte követéül. Az ifjú főúr több ízben is felszólalt az országgyűlésen, ahol Kossuth politikáját támogatta. 1848. áprilisában elfoglalta Zemplén megye főispánságát. Férfias jelleme és éleslátása már akkor nagy tekintélyt biztosítottak számára.
1848-ban, a horvátok betörésének hírére, mint a zempléni önkéntes nemzetőrök parancsnoka, fegyvert ragadott. Résztvett a pákozdi és schwechati csatában, majd mint Görgey segédtisztje, a győzedelmes tavaszi hadjáratban.


1849. nyarán Batthyány Kázmér gróf, forradalmi külügyminiszter utasítására diplomáciai kiküldetésbe Konstantinápolyba utazott. Innen, hol diplomáciai pályája kezdődött, nyugatra, Párizsba, majd Londonba ment, hogy európai kérdéssé tegye a magyar szabadságharc ügyét.
Míg külföldön rokonszenvet igyekezett kelteni a magyar nemzet küzdelme iránt, addig 1851. szeptember 21-én a többi emigránssal együtt őt is halálra ítélték, sőt in effigie, azaz jelképesen felakasztották. A fiatal diplomatának így a száműzöttek sorsa jutott.
1857-ig rövid megszakításokkal Párizsban élt, mialatt élénk figyelemmel kísérte a magyarországi viszonyokat.
Részt vett a társasági életben is, itt vette nőül Kendeffy Katinka grófnőt. Száműzetéséből 1858. elején tért haza, Deák Ferenchez és köréhez csatlakozva.
Nagy súlyt helyezett arra, hogy nem kért amnesztiát, visszautasította Zemplén megye főispáni tisztét és az emigrációval való összeköttetését fenntartotta mindaddig, míg alkotmányosabb idők nem következtek.
Hazatérve élénken részt vett a közéletben, az 1861. és 1865-68. évi országgyűléseken mint sátoraljaújhelyi képviselő. 1865-ben egyik alelnöke lett a képviselőháznak (1867-ig) és alelnöke az úgynevezett hatvanhetes országgyűlési bizottságnak, melynek feladata a kiegyezés szövegezése volt.

gróf Andrássy Gyula
Benczúr Gyula festménye, 1887. Magyar Nemzeti Múzeum.

Különös egyéniségével 1866. elején igyekezett a kiegyezés útját egyengetni az uralkodó megnyerése által. Már akkor őt tartották az egyetlennek, aki a hazafias eszméket az udvar körében is érvényre bírta juttatni. Részt vett és jelentős szerepet játszott a kiegyezést megelőző tárgyalásokban, míg 1867. február 17-én Deák Ferenc ajánlására a király őt nevezte ki magyar miniszterelnöknek, mely tisztséget 1871. november 14-ig viselt. Deák Ferenc ez alkalomból ezt mondta róla: "az isteni kegyelemtől Magyarországnak adott providenciális államférfiú".

Kormányzása kezdetén a dualista rendszer s benne Magyarország egyenrangúságának megszilárdításán, a polgári államrend kiépítésén munkálkodott. A miniszterelnöki kinevezés általános örömét még jobban fokozta a koronázás 1867. június 8-án, amikor az esztergomi érsekkel együtt Budán megkoronázta I. Ferenc József királyt. Ez a tény fényesen bizonyította a korona és a nemzet közt való belső viszony helyreállítását.


Munkáját nehezítette, hogy mint kormányelnök nem volt egyúttal pártvezér is, az országgyűlésben továbbra is Deák Ferenc tekintélye maradt az uralkodó. Nagy szüksége volt határozottságára a kiegyezést hazafias aggodalmakból megtámadó körök ellen.
Ezért a belügyek vezetését minisztertársainak engedte át, ő maga a katonai ügyekre és a külügyi helyzetre fordította figyelmét.
Fontos szerepe volt a horvát-magyar kiegyezés létrejöttében (1868.), a nemzetiségi és véderőtörvény megalkotásában, a korlátozott önállóságot élvező magyar honvédség megteremtésében (a miniszterelnöki tisztség mellett Magyarország honvédelmi minisztere is volt).
A határőrvidék feloszlatásával elérte, hogy ezek a területek is a magyar kormány fennhatósága alá kerüljenek. Miniszterelnöksége alatt vetették meg a modern polgári államrendszer alapjait, ezen időszak alatt fogadta el az országgyűlés a polgári törvénykezési rendtartás és a kötelező elemi oktatás bevezetését (1868.), a Legfőbb Állami Számvevőszék felállítását (1870.), az igazságszolgáltatás különválasztását a közigazgatástól (1869.) és az európai viszonylatban is egyedülálló nemzetiségi törvényt.


A francia-porosz háborúban (1870-1871.) a semlegesség és a kivárás taktikáját szorgalmazta, azonban azon számítása, hogy a Monarchia a majdani győztes francia hadsereggel együtt Oroszország ellen vonulhat, nem vált be.
Különös célja volt baráti, majd szövetségi viszonyba lépni az új német császársággal, melynek kancellárjával, Bismarck herceggel bensőséges barátságot kötött. Eleinte elfogadta és ápolta a régi szent szövetség nyomán keletkezett úgynevezett három-császár-szövetséget (Ausztria-Magyarország, Németország és Oroszország), de a Magyarországon tapasztalt hangulat hatása alatt, legfőképpen az orosz politikának a keleti kérdésben tanúsított magatartása miatt, 1875-ben szakított az orosz kormánnyal.
A san-stefanoi béke (1878.) után az angol és német kormány hathatós támogatásával egy nemzetközi kongresszust indítványozott.


Az 1878-as berlini kongresszus összehívása és megtartása Andrássy Gyula külpolitikai tevékenységének legkiemelkedőbb eseménye volt. Itt kapta, mint a nagyhatalmak mandatariusa, Bosznia és Hercegovina megszállásának megbízatását, hogy a magyar határok közelében egy állandó forradalmi tűzhelyet eloltson és hogy a monarchia megvesse lábát a Balkán-félszigeten. A megszállás okozta pénz- és véráldozat miatt erős támadások érték, melyek megérlelték elhatározását, hogy lemondjon.
Elbocsátását 1879. október 8-án kapta meg, egy nappal korábban aláírva életének, a kiegyezés után kétségtelenül legnagyobb műve okiratát, a német birodalommal való szerződést. Ez a szerződés méltán foglal helyet a kiegyezés mellett, a kiegyezés a monarchia belső nyugalmát biztosította, a szerződés pedig a külső politikájában szerzett szilárd alapot.

Utolsó nyilvános szereplése 1889. március 5-én volt.
Ezután kínzó betegsége mindjobban erőt vett rajta, de még megérte népszerűségének visszatérését és tapasztalta a részvétet, amellyel az egész ország kísérte hosszas betegségének fázisait.

Érdemeit törvénybe iktatták (1890. III.t.cikk.), lovas szobrát pedig a király, a közös miniszterek jelenlétében 1906. december 2-án leplezte le, ahol Széll Kálmán emlékbeszédében az alábbiakat mondta: "Andrássy Gyula diplomatának született és Európa legnagyobb államférfiaival egyenrangúnak bizonyult.

A második világháború után lovas szobrát eltávolították, de Budapest egyik legszebb, a Világörökség részét képező sugárútja ma is a nevét viseli.


Jeles tulajdonságait méltán bámulták, de még gyengéi is kedvesek voltak nemzete előtt. Nem annyira mély tanulmány jellemezte, inkább éleslátása, gyors feltalálása, az emberek és helyzetek felismerése és felhasználása. Jelleme szerencsés vegyülete volt a magyar arisztokratának a modern művelt gentlemanével.


Síremléke a felvidéki Tőketerebesen található.