2009. március 3., kedd

213 éve halt meg Michael Thonet

1796. március 3- án meghal Michael Thonet műbútorasztalos

Németországi születésű osztrák műbútorasztalos Boppard-ban látta meg a napvilágot. 1796. július 2-án. 1819-ben nyitotta meg első műhelyét Boppardban, a Rajna mellett, s 1842-ben Metternich kancellár Bécsbe hívta, ahol 1849-ben alakult meg a később világhírűvé lett Thonet Fivérek cég. Első nemzetközi sikerét az 1851-es londoni világkiállításon érte el Ausztria pavilonjában.
Bécsben alapított cége 1856-ban kapott kizárólagos jogot az általa kikísérletezett, bútorhajlító eljárásra. Amikor privilégiuma megszűnt, a cseh-morva területeken, illetve a magyar Felvidéken sorra alakultak a hajlított bútorokat készítő gyárak. Később bútorai világszerte elterjedtek, s nagy előszeretettel vásárolták azokat még Amerikában is. Sikerét több tényező is elősegítette: a hajlításra legalkalmasabb bükkfa éppen a Kárpátok körzetében honos, s e térségben éppen akkor fejlődött ki a bútorokat tömegesen igénylő nagyvárosi élet, valamint a bankhálózat.


Amerika újgazdag polgárai pedig az európai múlttal igyekeztek helyettesíteni a maguk történelmét, legalábbis a lakberendezésekben. A XX. század fordulóján a bécsi szecesszió neves művészei vettek részt a bútorok tervezésében, s az 1911-es katalógus már 1400 tárgyat tartalmazott, a termelés 85 százaléka pedig exportra ment. A Thonet-cég még sokáig - a két háború között is - megőrizte vezető helyét. A technológia új irányú fejlődésével, a nagyipari módszerek elterjedésével azonban a cég már csak egy lett a sok közül, de az eredeti Thonet-bútorok még ma is értékesek.

Nincsenek megjegyzések: