A lottó szerencsejáték, nevét az olasz lotto (magyarul: sors, nyeremény) szóból kapta. Magyarországon sokáig lutri néven is emlegették. Génuából (a mai Genova) származik, ahol a szenátorokat, megjelölt golyók segítségével választották ki.
A lottó magyarországi meghonosodásának lassú ütemét valószínűleg az idegen eredet és a viszonylag nehézkes játékszabályok eredményezhették. A hazafias érzelmű polgárság a gyűlölt osztrák fináncok kezelésében levő lottójátékot egyszerűen bojkottálta. A kiegyezés után is csak apránként oldódott a feszültség a gyanakvó magyarokban.
1868-ban – 1868. évi XV. tc. – létrejött a Magyar Királyi Lottóigazgatóság, amely évente hárommillió forinttal gazdagította az államkincstárt. Mivel a bevételekből származó haszon immár az ország vagyonát gyarapította rövidesen négyszáz gyűjtőhelyet tartottak nyilván.
Az őslottó, vagyis a génuai modell alapján elfogadtak betétet határozatlan egyes húzásra, azaz nyerni lehetett az egyes találattal. Lehetett fogadni határozott egyes húzásra, ez azt jelentette, hogy a fogadónak előre meg kellett határoznia az öt nyerőszámon belül az általa megtett szám kihúzásának sorrendjét. A határozatlan egyes találatért a jogos tizennyolcszoros pénz helyett csak a megtett összeg tizennégyszeresét fizették, a terno majd tizenkétezerszeres nyereményszorzója helyett pedig a tét négyezer-nyolcszázszorosát kínálták csupán.
Éppen ezért az osztrák-magyar lottó szorzószámai voltak a fogadóra nézve a legkedvezőtlenebbek. Mindezek ellenére a lottóból fakadó bevételek 1867-től kezdve évről évre milliós tételként szereplnek az államkincstár bevételi rovatában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése