64 éve halt meg Bartók Béla

Szuhafői Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York, 1945. szeptember 26.) a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára.
Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.

Thomas Mann azt mondta róla, hogy művészetének lényege a szemében tükröződött. Halk szavú volt, de a zenéje beszélt helyette.

A népzenegyűjtést a magyar falvakban Kodály és Bartók 1905-ben, ill. 1906-ban kezdte el. Külön-külön, összehangolt terv szerint keresték fel az akkori Magyarország legjobb hagyományőrző területeit: a Felvidéket, a Dél-Dunántúlt, Székelyföldet. Bartók hamarosan nemzetközi irányba terjesztette ki a gyűjtést: 1906-tól szlovák, 1909-től pedig román népzenét is gyűjtött. (Később, 1913-ban algériai arabok, 1937-ben pedig anatóliai törökök közt végzett gyűjtést.) 1913-ban – ekkorra kettejük és mások (főleg Vikár Béla) gyűjtéséből a gyűjtemény mintegy 6000 népdal volt – készítettek először tervezetet egyetemes magyar népdalgyűjtemény kiadására.

A Kodály által fogalmazott tervezetszöveg szerint a dallamokat az akkor lehetséges legmodernebb zenei rendszerben – közös végzőhangra transzponálva és szótárszerűen elrendezve – adták volna ki. A tervezet címzettje, a népdalok kiadásában illetékes Kisfaludy Társaság azonban válaszra sem méltatta Kodályék tervét. A magyar népdalok összkiadásának elindítása végül is a két világháború utánra maradt.

Bartók Béla a népzenéről:
A népzene tehát a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene. Ezek a dallamok a művészi tökéletesség megtestesítői. Példái annak, miként lehet legkisebb formában, legszerényebb eszközökkel valamilyen zenei gondolatot legtökéletesebben kifejezni.