Alig nézi magát körül Az ember e világban, Ittlétének alig örül, Sírja immár tátva van. Benne van a mulandóság A föld minden porában: Barátim hát! ne henyéljünk A kevésből sokat éljünk, Míg a tátott sír befal; Rövid éltünk, mint e dal.
Embernek lenni fáj, és ettől a fájdalomtól csak harc árán szabadulhatunk.
A harc azonban mindig csak magunkkal folyik.
Ebben a harcban mindig belebotlunk valakibe, belekapaszkodunk, keresünk valami állandót, biztosat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése