2009. szeptember 16., szerda

116 éve született Korda Sándor



Korda Sándor (Sir Alexander Korda) (Pusztatúrpásztó, 1893. szeptember 16. – London, 1956. január 23.) magyar származású filmrendező és producer, a brit filmipar egyik meghatározó alakja és a London Films brit filmstudió alapítója.

Korda Sándor, aki az ugyancsak a filmiparban dolgozó Korda Zoltán és Korda Vince bátyja, Kellner Sándor László néven látta meg a napvilágot egy zsidó családban. Mezőtúron járt elemi iskolába, majd a Mester-utcai Kereskedelmi iskolába, itteni kedvenc jeligéjéből ("Sursum corda!" – azaz: "emeljétek fel szíveteket") származik későbbi vezetékneve.


Fiatal éveiben újságírással foglalkozott, először a Független Magyarország párizsi tudósítója lett, ezután a filmekkel foglalkozó újságokba kezdett írni. 1912-ben, 19 évesen már filmelméleti cikkek sorát publikálta a Mozgófénykép Híradóban, a Világ című napilap filmkritikusa, és 1918-ig több filmlap (Pesti Mozi, A mozi és a Mozihét) szerkesztője volt. 1914-től filmrendezőként is dolgozott, első filmje a A becsapott újságíró. Magyarországról történő távozása (1919) előtt már 25 film rendezése fűződött a nevéhez.

A Tanácsköztársaság idején Korda direktóriumi tag, a filmgyártás művészeti vezetője volt. :((
A diktatúra bukása után színésznő felesége, Korda Mária azzal mentette meg életét, hogy kivitte Bécsbe. Ezek után Hollywoodba költöztek, ahol Korda a United Artists rendezője lett.
Mégis, Nagy-Britannia volt az a hely, ahol legnagyobb sikereit elérte. Testvéreivel Londonban telepedett le és itt alapította meg 1932-ben a London Films filmstúdiót és több kisebb stúdiót.

Filmjei igazán látványosak voltak, ami a színes filmek megjelenésével csak fokozódott.

Leghíresebb filmje az 1933-as VIII. Henrik magánélete azonnal óriási nemzetközi filmsiker lett és Oscar-díj-ra is volt jelölve. Ezek után még több nagysikerű filmet forgatott, mint például a Rembrandt (1936). Producerként többek között olyan filmek fűződnek még nevéhez, mint A dzsungel könyve és a III. Richárd.

1942-ben Korda Sándor lett az első filmrendező, akit lovaggá ütöttek. 62 évesen hunyt el Londonban szívrohamban. A Brit Filmakadémia az év legkiemelkedőbb filmjeinek járó díjat Korda Sándorról nevezte el. Ugyancsak ő a névadója az Etyeken létesített Korda Filmstúdióknak.
Testvérei, Zoltán és Vince is a filmiparban szereztek maguknak nevet.

Nincsenek megjegyzések: