2009. szeptember 30., szerda

Petrarca: Szem, amelyről oly forrón daloltam



A szem, amelyről oly forrón daloltam,
a kar, a kéz, a lába, arca, keble,
melyeknek láttán magam is feledve
az emberek közt elmagányosodtam,

a színarany haj, száz fényes bodorban,
angyal-mosolyt villantó játszi kedve
s mi még földünk mennyországgá tehette:
most ott hever mind egy maroknyi porban.

S én mégis élek! Búban és haragban,
mert elhagyott a fény, mit úgy szerettem,
s romlott hajóm vihar tépázza-rázza!

A szerelem dalát így abbahagytam:
az ér kiszáradt bennem, és rekedten
csap át kifáradt lantom is sírásba.

(Sárközi György)

Nincsenek megjegyzések: