2009. október 24., szombat

61 éve halt meg Lehár Ferenc



Lehár Ferenc (Révkomárom, 1870. április 30. – Bad Ischl, 1948. október 24.) zeneszerző, operettkomponista, karmester.

Lehár tehetségét talán Puccini jellemzése támasztja alá a legjobban, aki azt nyilatkozta, hogy amennyiben Lehár érdeklődése az operák világa felé terelődik, legnagyobb ellenfele lett volna. Karrierje kezdetén megpróbált a lírai műfajban otthonra lelni, azonban kezdeti sikertelenségei után (Rodrigo és Kukuska) inkább az operettet választotta, amely a 19. század végén, a 20. század elején Bécs zenei életének egyik meghatározó eleme volt.


Lehár számára az igazi áttörést, a szakítást az operettkomponálás hagyományos szabályaitól A víg özvegy hozta meg. Az igazi újítást azonban nem a zenei anyag jelentette, hanem a librettóban feldolgozott történet: a biedermeier álszemérem és érzelgősség eltűnt, helyét frivol nagyvárosi kötetlenség, merészebb humor, a kapitalista álmorál, a házasság, a politika kritikája váltotta fel.

A víg özveggyel, a Luxemburg grófjával és más műveivel Lehár igazi bravúrt hajtott végre. Sikerült újra integrálnia az erősen megosztott nagyvárosi publikumot, amelyben az ezoterikus, szakralizált magas kultúra mind élesebben elkülönült a közép- és az alsó rétegek számára készült zenei tömegtermeléstől. Ennek legfőbb bizonyítékai A drótostót, A mosoly országa valamint A cárevics, amelyekben sikeresen építette be a népi hagyományokat illetve az egzotikus külföldi, nem utolsó sorban keleti zenei vonásokat zenéjébe.

Lehár Ferenc: Luxemburg grófja

Nincsenek megjegyzések: