2009. november 10., kedd

341 éve született Couperin

François Couperin, „a nagy” (Párizs, 1668. november 10. – Párizs, 1733. szeptember 11.) francia barokk zeneszerző.

François Couperin zenei tehetsége már gyermekkorában annyira nyilvánvaló volt, hogy apja halála után – ekkor tízéves volt – felajánlották neki a St. Gervais-templom orgonistai állását. Ez azonban csak eszmei jelentőségű megbízás volt, az állást hivatalosan csak 18 éves korában foglalhatta el. Persze, azért már előtte is zenélt a templomban, és fizetést is kapott érte. Fiatalon nősült, felesége Marie-Anne Ansault volt (Couperin lányai, Marianne és Marguerite is kiváló zenészek lettek).

1693-ban XIV. Lajos, a „napkirály” orgonistája, csembalistája és a királyi gyermekek tanára lett. 1696-ban saját címert, 1702-ben pedig lovagi címet adományoztak neki. Állásában az új király, XV. Lajos is megerősítette 1715-ben, sőt újabb előkelő tanítványok zeneoktatását is rábízták.
Couperin egyik példaképe Arcangelo Corelli volt, az olasz zene szeretete élete végéig elkísérte.



video

Nincsenek megjegyzések: