2009. november 7., szombat

59 éve történt

1950. november 7-én Sztálin híd néven felavatják a budapesti Árpád hidat Budapesten, az Oktogont November 7. tér-nek, az Erzsébet és Teréz körutat Lenin körút-nak nevezik át.

Az Árpád híd Budapest legészakibb közúti hídja Budapest III. kerülete és Budapest XIII. kerülete között, egyben a leghosszabb budapesti Duna-híd.


Helyén már a rómaiak is létesítettek hidat, amely összekötötte Aquincumot a túloldali erőddel. Az Árpád híd építését már 1903-ban eltervezték, azonban a tervpályázatot csak 1929-ben írták ki. Építése 1939-ben indult meg Kossalka János tervei szerint.
1958-ban keresztelték vissza Árpád hídra.

Az Oktogon Budapest VI. kerületében, a Nagykörút és az Andrássy út kereszteződésében található nyolcszögletű tér, egyben a Millenniumi Földalatti Vasút egyik megállója.

A szó görögül nyolcszöget (nyolcszögű síkidomot) jelent.
1872-ig, a Sugár út kiépítéséig mély gödör állt a helyén, ekkor töltötték fel. A következő két évben épült fel a teret övező négy eklektikus épület, Skalnitzky Antal tervei alapján.
Eleinte Nyolcszög térnek, Oktogonnak hívták. 1936-tól 1945-ig Mussolini tér, 1945 és 1990 között November 7. tér volt az elnevezése. 1990 óta ismét Oktogon.

Nincsenek megjegyzések: