Borisz Paszternak: Őszi erdő

Begubódzott az őszi erdő.
Csönd benne, álom és homály.
Se mókus, se bagoly, se zörgő
harkály nem riasztja már.

A nap az őszi vad-csapáson
Belopódzik lenyugtakor,
nézdel körös-körül vigyázón,
nem les-e csapda valahol.

Zsombék, mocsár és nyárfa s néhol
égerfa: rajta moha nőtt.
Valahol kakas kukorékol
utak végén, falu fölött.

Túlkukorékolja kevélyen
magát is, majd hallgat nagyot,
mintha azon tűnődne mélyen,
micsoda zengést is adott!

De új kakas rikolt erősen,
még messzebbről az égre fel.
Rá, mint a szolgálatos őrszem,
az előbbi visszafelel.

Visszafelel. S most, mint a visszhang,
kikiriki kikirikit követ.
Torkukkal jelzik, hogy hol is van
Észak és Dél, Nyugat s Kelet.

És eléri a kakas-ének-
verseny az erdő peremét,
s az meglátja megint a rétek
s a kék egek végtelenét.

/Ford.: Illyés Gyula/

...