Amikor az új év virrad, tudatában kell lennünk annak, hogy túl kell szárnyalnunk önmagunkat. Túl kell mennünk jelenlegi képességeinken és megvalósításainkon. Ha ilyen erős elhatározással bírunk, akkor Isten az Ő különleges Áldásával ajándékoz meg minket.
Isten mindig azt kívánja, hogy előre mozduljunk; nem akarja, hogy visszanézzünk. Ha a futó gyorsan fut és visszanéz, akkor megbotlik. Ugyanígy, ha mindig visszanézünk az elmúlt évre, akkor csak bánatra, nyomorra, frusztrációra, bukásra gondolunk. De ha előre nézünk, a reménység virradatát látjuk mélyen önmagunkban.
Az új év minden napja egyformán fontos. Tegyük fel, hogy egy futónak száz métert kell futnia, hogy elérje a célját. Miután húsz métert teljes sebességgel futott, az az érzése, hogy ezzel a tempóval pillanatok alatt a célnál van. És akkor jön a lazítás. De a versenyt csak akkor nyerheti meg, ha a starttól a célig a csúcssebességet tartja. Mondhatnánk úgy is: csak akkor lesz teljesen elégedett és büszke a sebességére.
Amikor egy életcél elérésére törekszünk, fokozatosan fejlődünk. De fokozatos fejlődésünk közben állandóan ugyanazt a törekvési szintet kell tartanunk. Tegyük fel, hogy valakinek öt mérföldet kell futnia. Mikor a startpisztoly eldördül, a futó még inspirált és nagyon gyorsan kezd futni. De két-három mérföld után nagyon fáradt lesz. A futás fárasztóvá és nehézzé válik. Ha most feladja csak azért, mert fáradt és elmúlt a lelkesedése, sohasem éri el a célját. De ha folytatja a versenyt, még ha sebessége csökken is, végül célba ér. Akkor pedig érezni fogja, hogy megérte a küzdelem és a fizikai szenvedés.
Mindennap, mikor a reggel virrad, éreznünk kell, hogy valami újat kell megvalósítanunk. Mindennap haladunk. Ha törekszünk, akkor állandóan benne vagyunk a futás folyamatában. Mikor reggel útra kelünk, éreznünk kell, hogy ez tegnapi utazásunk folytatása, nem pedig egy teljesen új kezdet. Aztán a következő nap azt kell éreznünk, hogy megint megtettünk egy mérföldet. Mindennap éreznünk kell, hogy egy újabb mérföldet haladtunk. Ily módon tudni fogjuk, hogy egy napon elérjük a Célunkat.
Isten mindig azt kívánja, hogy előre mozduljunk; nem akarja, hogy visszanézzünk. Ha a futó gyorsan fut és visszanéz, akkor megbotlik. Ugyanígy, ha mindig visszanézünk az elmúlt évre, akkor csak bánatra, nyomorra, frusztrációra, bukásra gondolunk. De ha előre nézünk, a reménység virradatát látjuk mélyen önmagunkban.
Az új év minden napja egyformán fontos. Tegyük fel, hogy egy futónak száz métert kell futnia, hogy elérje a célját. Miután húsz métert teljes sebességgel futott, az az érzése, hogy ezzel a tempóval pillanatok alatt a célnál van. És akkor jön a lazítás. De a versenyt csak akkor nyerheti meg, ha a starttól a célig a csúcssebességet tartja. Mondhatnánk úgy is: csak akkor lesz teljesen elégedett és büszke a sebességére.
Amikor egy életcél elérésére törekszünk, fokozatosan fejlődünk. De fokozatos fejlődésünk közben állandóan ugyanazt a törekvési szintet kell tartanunk. Tegyük fel, hogy valakinek öt mérföldet kell futnia. Mikor a startpisztoly eldördül, a futó még inspirált és nagyon gyorsan kezd futni. De két-három mérföld után nagyon fáradt lesz. A futás fárasztóvá és nehézzé válik. Ha most feladja csak azért, mert fáradt és elmúlt a lelkesedése, sohasem éri el a célját. De ha folytatja a versenyt, még ha sebessége csökken is, végül célba ér. Akkor pedig érezni fogja, hogy megérte a küzdelem és a fizikai szenvedés.
Mindennap, mikor a reggel virrad, éreznünk kell, hogy valami újat kell megvalósítanunk. Mindennap haladunk. Ha törekszünk, akkor állandóan benne vagyunk a futás folyamatában. Mikor reggel útra kelünk, éreznünk kell, hogy ez tegnapi utazásunk folytatása, nem pedig egy teljesen új kezdet. Aztán a következő nap azt kell éreznünk, hogy megint megtettünk egy mérföldet. Mindennap éreznünk kell, hogy egy újabb mérföldet haladtunk. Ily módon tudni fogjuk, hogy egy napon elérjük a Célunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése