Részt vett a szabadságharcban. Ez az ifjúkori élménye végigkísérte egész életén; művészetét mindvégig a nemzeti függetlenség eszméjének szentelte.
A szabadságharc leverése után egy ideig bujdosott, majd jogot tanult, amit azonban hamarosan felcserélt a festőpályával. 1853-55 között a bécsi akadémián a történeti-festészeti szakosztály hallgatója volt.
Ekkor festette elsõ történeti tárgyú képét (Kuruc és labanc), amelyet 1856-ban Budapesten állítottak ki. Ezután Waldmüller szabadabb szellemû magániskolájába került, e korszak termése A bujdosó álma címû Thököly Imrét ábrázoló műve.
1856-tól Párizsban L. Cogniet műtermében tanult, ahol az akadémikus-romantikus szemléletű történelmi festészet képviselői közül különösen Delaroche művészete hatott rá.
Itt alkotta meg 1859-ben élete fõ mûveit: Hunyadi László siratása, Zách Felicián és Zrínyi Ilona Munkács várában című történelmi jeleneteit. 1864-ben festette Zrínyi és Frangepán, 1868-ban Dobozi és hitvese című képeit, 1867-ben Dózsa-portréját és ugyancsak 1868-ban Dózsa népe című kompozícióját. Drámai erejű történelmi festményeit Párizsban aranyéremmel tüntették ki.
1870-ben hazajött Budapestre, ám a francia művészethez kapcsolódó, erőteljes művei nem nyerték meg a bécsi szokványhoz szokott kritika tetszését. Bethlen Gábor tudósai körében című. pályaművét visszautasították. Egy 1873-ban történt újabb méltánytalanság után visszavonult a festészettől, s apjától örökölt üzletével foglalkozott. 1875-ben festett Petőfi halála című képe mûvészi erejének hanyatlásáról tanúskodott.
Üzlete tönkrement, 1902-ben elárverezték, 1903-ban újra festeni kezdett, főként portrékat és néhány fáradt történelmi kompozíciót alkotott. Korábbi művei azonban a romantikus-akadémikus történelmi festészet egyik legjobb hazai képviselőjévé avatták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése