Naponta meghalok egyetlen szó után.
Akár a telihold, reámdől és ragyog.
Varázslat ez. Nincsen kívüle más szavam.
Egyetlen szó. Hallom jól itt belül,
tisztán és pontosan. Ezért szenvedek így.
Mást szerelme, bajok éles kartácsai
vernek, s görnyed belé. Testvérem ő nekem,
hiszen mindenkinek egy szép testről beszél,
minden hasonlít rá, de mégsem ugyanaz.
Eszébe jut, ha jár, eszébe jut, ha ül,
tehetetlen vele, ezért lerészegül,
mert részegebb, ha csak rágondol józanul,
mert részegebb, ha csak így van együtt vele.
Annyira kívánja, hogy szinte már övé,
és mégsem az övé, s ebbe őrül bele.
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése