2010. január 15., péntek

Remete Szent Pál ünnepe

Remete Szent Pál (228? - 341) sivatagi remete volt, akit a Magyar Pálos Rend szellemi őseként, példaképeként tisztel.

Remete Szent Pál gazdag thébai családból származott, 228 körül született. Kiváló képzésben részesült, jól ismerte a görög és egyiptomi irodalmat. A hagyomány szerint 16 évesen elvesztette szüleit, és egyedüli örökösként - nővére már férjnél volt - nagy vagyon birtokosa lett.

249-ben kitört a Decius-féle keresztényüldözés. Az ifjú Pál a vértanúk mellett olyan keresztényekkel is találkozott, akik - megtörve a kínzásoktól - megtagadták hitüket. Talán ő sem érezte magát elég érősnek a vértanúsághoz. Mivel félt sógorától, hogy feljelenti őt, vidéki házába húzódott. Nővére férje valóban feljelentette Pált a római hatóságoknál, ezért menekülnie kellett. Alsó-Théba pusztaságában egy barlangra talált, melynek bejárata rejtve volt. A barlang közelében datolyapálmák és egy tisztavizű forrás volt - eszményi rejtekhely.

Isten pedig menekülésében megérintette a fiatal Pált: úgy döntött, hogy teljesen Istennek szenteli életét, és nem tér többé vissza a világba. A pálmafák leveleiből ruhát készített magának (innen ered ábrázolása: levelekből szőtt, zöldes ruhában).

Remete Szent Pál körül kialakult egy laza közösség. Nem éltek közösségi életet, talán csak az istentiszteletre gyűltek össze - mégis: a pálosok "lelki elődei" lehetnek.


Remete Szent Pál életéből talán a legismertebb jelenet, amikor Remete Szent Antal meglátogatta. Szent Antal égi szózatot hallott, amely figyelmeztette: nem ő a legidősebb, legszentebb remete, hanem Pál. A 90 éves Antal többnapi vándorlás után megtalálta a 113 éves Pál barlangját. Közösen dicsőítették Istent, elmélkedtek, beszélgettek. Beszélgetésük alatt megérkezett a holló, aki most nem fél, hanem egy egész cipót hozott. Hálát adtak Istennek, aki így gondoskodik szolgáiról.

Az átimádkozott éjszaka után Pál kérte Antalt, hozza el Szent Athanáz püspök köpenyét. Antal sietve útra kelt, de amikor visszafelé tartott, érezte, hogy Pál meghalt. A legenda szerint látta Szent Pál lelkét, amint angyalok, próféták és szentek kísérik a mennybe.


Sietve tette meg a hátralévő utat. Pált térdelve, ég felé emelt karokkal, holtan találta. Beburkolta testét a Szent Athanáztól kapott köpenybe, Pál pálmalevélből készített ruháját megtartotta (ettől kezdve a legnagyobb ünnepeken mindig azt hordta), majd a szent testét eltemette abba a mélyedésbe, amit két váratlanul megjelenő oroszlán kapart ki.

Később Antal tanítványai, az első szerzetesek, kegyelettel zarándokoltak el a minden remeték Fejedelmének és Mesterének szent barlangjához, s egyben sírjához, hogy ott tegyenek engedelmességi fogadalmat. Ezzel megőrizték annak helyét. A sivatagi körülmények miatt Szent Pál teste gyorsan mumifikálódott.
Remete Szent Pál életszentségének híre gyorsan terjedt. 494-ben Gelasius pápa szentté avatta. Romlatlan állapotban talált tetemét pedig 1169-ben Konstantinápolyba szállították.

A pálosok nagyon vágytak rá, hogy ősatyjuk teste náluk pihenjen. Nagy Lajos, aki szerfölött kedvelte a pálosokat, fogadalmat tett: ha nyer a Velence elleni háborúban, megszerzi kedvelt Rendje számára az óhajtott ereklyét. Indulása előtt Boldog P. Lukács márianosztrai perjel megjövendölte a győzelmet.

Előbb a budai királyi kápolnában helyezték el az ereklyét, majd onnan a budaszentlőrinci monostorba, a Pálos Rend főmonostorába szállították át, fényes körmenettel, 1381. november 14-én.
II. Lajos 1523-ban ígéretet kapott a cseh uraktól arra nézve, hogy a Karlstein várában féltve őrzött fej-ereklyét kiadják a magyaroknak. 1523. május 25-én illesztették össze a fejet és a testet Budaszentlőrincen.

A pálosok, féltve az oly nagy becsben tartott kincset, Szent Pál atyánk ereklyéjét, a török elől elmenekítették előbb az elefánti kolostorba (Nyitra megye), majd onnan Trencsén várába, remélve, hogy ott nagyobb biztonságban lesz. De a török Budaszentlőrinc feldúlása és elpusztítása után 1527-ben eljutott Trencsénbe is, ahol a drága ereklye az ostrom alkalmával elégett.

/részletek: http://www.palosrend.hu/remetepal.htm/

Nincsenek megjegyzések: