Michelangelo: Cecchino Bracci halálára

5.

A szépség, aki itt nyugszik, legyőzte
a leggyönyörűbb teremtményeket,
de a halál, hogy a természetet
megbékítse maga iránt, megölte.

15.

Alighogy belenéztem szép szemébe,
mely neked az élet volt és az éden,
máris halni csukódott, hogy az égben
fölnyíljék az Isten szemléletére.

Szánom-bánom (nem vagyok bűnös érte),
hogy szépségét csak oly későn szerettem.
Most itthagyott titeket s hevemben
engen is, a halál korán letépte.

35.

Ezért, hogy márványban megörökítsem,
Luigi, Cecchino páratlan alkját,
bár köztünk már föld súlyosul sötéten, -
mert művészet nincs, ha mintája nincsen,
s barát barátban él tovább: ha arcát
akarom, a te arcod kell kivésnem.

38.

Csak egy időre nyugszik itt a testem,
hogy megszépüljön lényem földi fátyla,
mert az égnek sincs több szépsége, bája,
mely a természet mintája lehessen.

Bracci pihen itt; arcával növelte
volna a természet fényét az Isten;
de mert csak fecsérlődött kincse itt lenn,
csak megmutatta s nyomban visszavette.


A SÍREMLÉKRE

Braccit s égi szépségét rejtem itt;
s formát s létet, mint a testnek a lélek,
szépsége ad nemes emlékkövének.
A szép penge szép hüvelyben lakik.