2010. március 10., szerda

Szegedet elárasztja a Tisza

1879. március 11.


A Tisza és mellékfolyói szabályozásának első nagy szakasza az eredeti Vásárhelyi-Passetti-terv alapján az 1870-es évek közepére lezárult, mivel a nagy szárazságok és az alacsony vízállás miatt az illetékesek a folytatását feleslegesnek ítélték.

Azonban a tiszai árvizek szintje 1855 óta folyamatosan emelkedett. Ezt a már évtizedek óta folyó Tisza-szabályozási munkálatok következményeinek tulajdonították. Az 1870-es években egymás után következtek az árvizes évek és a legnagyobb vízszintek. A sorozatos árvizek rámutattak a várost védő akkori töltések gyengeségére, emiatt Szeged a kormányhoz fordult segítségért.


Az 1879-es árvíz előjelei már 1878 decemberében megmutatkoztak. A tél folyamán a megszokottnál magasabbra emelkedett a Tisza vízállása, s ehhez csatlakoztak a mellékfolyók árvizei. Sok hó esett a folyó vízgyűjtő területein. A nagy hidegben a szegedi vasúti hídnál jégtorlódás is keletkezett. A jég megindulása után se csökkent azonban jelentősen a vízszint, sőt januárban 658 cm-rel a tetőzés is bekövetkezett.

Március 5-én hajóhíddal kötötték össze a szegedi és az újszegedi partot. Ezen a hajóhídon menekülhetett el később a város lakossága a már betört árvíz elől. A város fiataljait mentési munkálatokra szervezték be, az iskolákat bezárták, a gyerekeket hazaküldték. A várat jelölték ki a várost elhagyni szándékozók gyülekezési helyéül. A rendőrkapitány elrendelte, hogy a kocsmák és bormérőhelyek zárórája városszerte egységesen este 11 óra legyen és vészlövésekkel értesítsék a lakosságot abban az esetben, ha a víz átszakítja a percsorai gátat. A rendelkezésről szóló plakáton az is szerepelt, hogy ebben az esetben sincs még nagy baj, hiszen van töltés, ami védi a várost. Ezért hát senki ne veszítse el a fejét: van még remény.


Közben az országgyűlésben felszólaló képviselők egymásra mutogattak, miért nem tettek hamarabb valamit. Tisza Kálmán miniszterelnök válaszában Szegedet hibáztatta a kialakult helyzetért, mondván, pár évtizeddel korábban nem engedte, hogy a Marost a város alatt kössék a Tiszába.

Mikszáth a védelmi vonalakat járva a következőket írta:
„...Szeged hiába vár a kormánytól segítséget. Évszázadok óta maga nem győzi a gátak emelését, fönntartását, mert azok költségei fölemésztik magát a kommunitást, ennélfogva az lesz, ami évszázadok óta volt, egy veszedelmes, mély fekvésű nagy falu!
Oka ennek, hogy a kormány bűnös telhetetlenségében tartományokat megy hódítani a nemzet pénzén (Boszniát), itthon lomhán nézi Fél-Magyarországnak évről-évre megújuló halálvergődését...”


A városházán tanácskozókhoz este 10 órakor befutó hajdú boldogan hozta a hírt az apadásról. Taschler József főkapitány jelezte: ez baj lehet, mert ha nem a hó esik, akkor az eső, de attól nem fogyhat a Tisza vize, csak attól, ha valahol átszakadt a gát vagy átvágták. Reménykedtek a téves mérésben, de az éjfél tájban érkezett távirat azt erősítette meg, hogy Petresnél átszakadt a gát.
Sem a rendőrkapitány, sem a városházán jelenlévő sportegyesületek fiataljai nem tudták, merre van Petres. Ha Petres a Tisza jobb oldalán fekszik, akkor elvesztünk, hanem ha a baloldalán megmenekültünk! - vélekedtek. Végül sikerült megtudniuk, hogy Petres a jobb oldalon fekszik, Dóc felé, s ez bajt jelent. De a vészlövések még mindig nem dördültek el.

A víz 6-án reggel már átlépte a sövényházi keresztgátat és a Korcsolyázó-töltés, Szeged - Hódmezővásárhely vasúti töltés, a Macskási-, Szillér-Baktói töltés fele folytatta útját.
Március 7-én kora hajnalban ez a töltésrendszer két helyen is átszakadt. A reggeli Budapestre menő vonat már vízben haladt. Hosszú hónapokig ez volt az utolsó járat.

Március 12-én hajnali fél 2-kor 100 méter hosszan átszakadt a töltés, és a víz Szeged városára zúdult.

Nincsenek megjegyzések: