2010. március 7., vasárnap

A szerencsét próbáló királyfi (Székely mese)


Volt egyszer egy királyfi. Ez a királyfi azt mondja az édesapjának:

- Felséges apámuram! Én elmegyek szerencsét próbálni, de engedje meg, hogy elvigyem magammal az én öreg szolgámat is!

Azt feleli erre az öreg király:

- Én nem bánom, édes fiam, menj el, s vidd magaddal hűséges szolgádat is, csak az életedre ügyelj!

Felkészül a királyfi, s jó hajnalban elindulnak. Mennek, mendegélnek, s hát egyszer egy nagy rengetegbe érnek. Abban a rengetegben találnak egy forrást, mellé telepednek, s előveszik a tarisznyát, hogy egy kicsit falatozzanak.

Hát amint az ebédet elköltötték, jön egy kicsi emberke, akinek hétsinges volt a szakálla, s a vállán egy mázsás botocskát cipelt. Ez a kicsi emberke csak beleszökik a forrásba, s eltűnik.

- No - mondja a királyfi -, megyek utána, mert ez bizonyosan Tündérországba ment. Te pedig, öreg szolgám, menj vissza, s mondd meg az én édesapámnak, hogy hová mentem: s ha egy esztendő múlva nem kerülök elő, csináltasson nagy temetést az emlékezetemre: mert akkor, tudom, istenem: nem leszek az élők között!

Azzal beszökik a forrásba, nagy hirtelen elmerül, s hát egy szempillantásra egy gyönyörűséges szép réten találja magát. Ezen a réten volt egy aranyvár, de az egész fekete gyásszal volt bevonva. Találkozik egy emberrel, kérdi, hogy miért vonták azt a várat feketébe.

- Azt bizony azért - feleli az ember -, mert a városon kívül van egy tó, s abban lakik egy hétfejű sárkány, akinek minden áldott nap egy leányt kell adni ebédre, különben az egész várost elpusztítja még a föld színéről is. Most éppen a király leányára került a sor. Senki sem ajánlkozik megmentésére, pedig aki azt megcselekedné, ugyan boldog lenne: neki adná a király a leányát, s mellé fele királyságát!

Gondolja a királyfi, ő bizony szerencsét próbál. Egy élete, egy halála, ha addig él sem engedi meg, hogy a király leányát a sárkány megölje!

Hát csakugyan jött a királykisasszony fekete gyászruhában, mellette a hóhérlegény. Sem a várból, sem a városból nem mert senki lélek velük jönni, csak úgy messziről húzta tizenkét banda a szomorú indulót is. Mikor a tóhoz értek, a hétfejű sárkány már ott heverészett a tó partján, szörnyű hét száját tátogatta, szakadt a láng a torkából, s úgy várta, hogy valamelyikbe bedobják az ártatlan leányt.

De csak odaszökik ekkor nagy hirtelenséggel a királyfi, felöleli a királykisasszonyt, egy-két lépéssel odébb teszi, s neki a sárkánynak. Hej, szegény világ, lett itt verekedés! Csurgott a verejték mind a kettőről, de még a vér is! Hanem a királyfi nem hagyta magát, s hat fejét le is vágta a sárkánynak. Aj, szegény egy feje, hát könyörög a sárkány, hogy ne ölje meg egészen, hagyja meg ezt az egy fejét! A királyfi bizony nem engedett, a hetedik fejét is levágta a sárkánynak.

Mikor ezzel készen volt, odafordult a leányhoz, s azt mondta neki:

- Felséges királykisasszony, most menjünk haza az apádhoz, hadd örüljön!

No, lett hét országra szóló vendégség! Olyan kedve is volt minden léleknek, hogy csupa gombostűkön táncoltak!

Aközben eltelt az egy esztendő, s a királyfinak eszébe jutott, hogy neki haza kellene mennie. Hatlovas hintóba ült feleségestül, s úgy kihajtott a forráson, hogy meg se vizesedett senki, semmi. Hát amikor kiértek, az apja ott várja egész udvarnépével! Volt öröm! Szinte megették egymást...Hazamentek, nagy vendégséget csaptak. Aztán tojáshéjba kerekedtek, a Küküllőn leereszkedtek. Holnap legyenek a ti vendégeitek!

Nincsenek megjegyzések: