Vámbéry Ármin: Keleti életképek (részlet)

A családi élet.

A múlt szakaszban festett képhez ezúttal a mindennapi és családi élet leírását kívánjuk csatolni. A kettő oly viszonyban áll egymáshoz mint test és ruha. A kettő tökéletesen illik egymáshoz; mert ha már a ház és külső háztartás meglepő, de mindig kellemetlen hatást tesz az európai szemlélőre, a családi élet látása, – ha ugyan az együttélés keleten megérdemli, e szép elnevezést – okvetlenül nyomasztólag hatványozza e lehangoló benyomást.
Valamint a nagy és üres termek látogatásakor, úgy itt is bizonyos gyanús, hideg érzés lep meg bennünket, oly elidegenítőleg hideg érzés, mit a szerelem, gyöngédség és egyetértés kedélyderítő sugara nem enyhit, mert a nyugati életnek vonzó, nyájas családi képe, itt Keleten, titokzatosan el van fátyolozva, sötét s a borzadályig rideg.

Látogasson meg velem a szíves olvasó korán reggel egy török házat.

Néhány tompa kopogás hallatszik a Dolab-on, egy kerek, sajátlagos szerkezetű szekrény, melynek hangja által a szolgáknak s legfőképp a ház azon tagjainak adatik jel, kiknek a hárem küszöb átlépése nincsen megengedve. A kopogás a D o l a b o n mind hevesebben ismétlődik: erre nemsokára egy szolga nehéz léptei hangzanak a folyosón, s egy rabnő azon fontos hírt közli vele, hogy a ház ura elhagyta ágyát, megfürdött, s most a szelamlikot szándékszik magas jelenlétével boldogítani, hogy ott reggeli csibukját szíhassa. Ezután rövid szünet áll be. Nemsokára elterjed a hír, hogy a pasa, bey, efendi, khán, vagy mirza "kijött" miáltal gyöngéden kifejeztetik a női lakosztályból a férfi lakosztályba való átjövetel.
A kiáltás: "kijött az úr!" talpra állítja a szolgahadat. Egy csibuk, nargileh és csilimszolga nehézkesen végig biceg a folyosón ura szobája felé tartva majd álmos szemeit dörzsölgetve, majd teljes tüdejéből fújva a tüzet, melynek rendeltetése a narkótikus mérget megeleveníteni.
Utána következik a kávé- vagy tea-szolga, mert bárha a háziúr a háremben már egyszer hódolt ezen élvezeteknek, a szelamlikban azokat mégis ismételnie kell. Ami amott történt, az itt nem történtnek tekintetik s ámbár ott már egyszer felébredt itt mégis újból fel kell ébrednie. Anélkül, hogy köszönne, vagy köszöntetnék - mert a szolga nem üdvözli urát s viszont attól sem vétetik figyelembe, – a keleti étiquette követelményei szerint, most nagyokat kell húznia úgy csibukjából, mint a felszolgált italból. – Alig tett eleget ebből kötelességeinek, már a v e k i l k h a r d s (a majordomo) közeledik, vagy pedig a k h a z i n e d a r , (kincstárnok) és rőfnyi hosszú írott számlákat rak ura elé, ilyen vagy amolyan háztartási ügyre nézve engedélyt kérve, vagy pedig aláírását, ugyanis pecsétlenyomatát kívánva, hogy a családi bankárnál pénzt vehessen fel. Mert nem szabad elfelednünk, hogy a háziasszony kötelességei Keleten a háziurat illetik. Álmos, kedvetlen arccal futja át a különböző háziköltségek hosszú számsorozatát, azonban még nagyobb ellenszenvvel nyúl végre a selyem zacskó után, melyben a különféle pecsétnyomók tartatnak, s mit csupasz mellén viselve, még saját gyermekei előtt is rejtve tart s még éjjel sem tesz le, egy percre sem. – A számadás helybenhagyatik, a pénzutalványok kiadatnak, mialatt a keleti házúr folyvást nyög és sóhajtozik. Jól tudja, hogy a számlák egyes tételeinek fele, vagy legalább harmada csalás; jól tudja, hogy az az ember, kit tíz-tizenöt év óta tart házánál szemtelenül meglopja és ezután is lopni fog; mindez nem titok előtte. Mert az illető szolga havonként 200, 250 piaster fizetést húz, míg 500, sőt gyakorta 1000 is szokott költeni.
Mellékesen nem foglalkozik semminemű üzlettel; tehát hol vette, ha nem lopott? A török sóhajt e tényálladék felett, azonban nem változtat rajta. Azzal vigasztalja magát, hogy az észrevétlen lopás nem fáj neki, s véleménye szerint jobbnak tartja: "ha a legyet, mely vérével teleszítta magát tovább engedi színi, mintha ennek elűzése, vagy agyonütése által egy másik, éhesebbnek helyet ád!"