1791. szeptember 21-én született Bécsben. Apja Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum alapítója, anyja Festetics Julianna, a Georgikont létrehozó Festetics György húga volt. Az ifjú gróf a soproni bencésekhez és a pesti piaristákhoz járt, majd 1807-1808-ban filozófiát tanult a szombathelyi akadémián. Az 1809-es nemesi felkelés idején Károly főherceg a vezérkarhoz osztotta be. Részt vett a Napóleon elleni győri csatában: egy éjjel csónakon kelt át a Dunán, s a francia állásokon át vitt jelentést a főhadiszállásra, amiért kitüntették.
Az 1813-as hadjáratban Schwarzenberg Károly fővezér futártisztjeként ott volt a "népek csatájában" Lipcsénél. Részt vett az 1815-ös bécsi kongresszuson, majd bejárta Nyugat-Európa fejlett államait, de Török- és Görögországot, Szicíliát és Máltát is. Barátja lett Wesselényi Miklós, aki felébresztette hazafiságát, együtt utaztak Angliába és Franciaországba. Széchenyi rengeteget olvasott, s a könyvek erősen hatottak rá, sikertelen szerelmei viszont sokszor kétségbe ejtették. 1824-ben szerette meg Zichy Károlyné Seilern Crescentiát, akit tíz év múlva, annak 1834-es megözvegyülése után vett feleségül.
Külföldi tapasztalatai alapján változtatni kívánt az elmaradott állapotokon, s ehhez a nagybirtokosok támogatását kereste. Tevékenységét még felsorolni is nehéz. 1822-ben vezette be a lóversenyeket, s létrehozta a Lótenyésztő Egyesületet. 1825-ben, csatlakozva Felsőbüki Nagy Pál javaslatához, felajánlotta egy évi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Elsőként szólalt fel magyarul a főrendiházban, 1827-ben hozta létre a Nemzeti Kaszinót. Feljebbvalóival politikai tevékenysége miatt összetűzött, ezért leköszönt kapitányi rangjáról.
A bolond Stefi gróf?
Széchenyi részt vett a dunai gőzhajózás életre hívásában, ő alapította az Óbudai hajógyárat, létrehozta a téli kikötőt. 1835-37 között királyi biztosként irányította az Al-Duna szabályozását és a róla elnevezett út építését. Sürgette a Duna-Tisza-csatorna építését, mozgalmat indított állandó Duna-híd építése érdekében. Angliai útja után jelentést írt a Buda-pesti hídegyesülethez, a két Clarkkal megépíttette a Lánchidat, itt fizetett először a nemesség. Bankot és gyárakat alapított, A magyar játékszínrűl című írásával támogatta a magyar színház ügyét, ösztönözte a bortermelést és a selyemhernyó-tenyésztést, a Szépészeti Bizottmány révén fővárossá akarta tenni Pest-Budát.
Az 1840-es években nagy sikere volt a Tisza-szabályozás és a balatoni gőzhajózás megindítása. 1845-ben lett a Helytartótanács Közlekedési Bizottságának elnöke, s mozgalmat indított a budai Alagút ügyében. Ekkor kezdődtek ellentétei Kossuth Lajossal: 1841-ben, Kelet népe című írásában izgatással vádolta meg Kossuthot, támadta kezdeményezéseit, a Védegyletet és a Magyar Kereskedelemi Társaságot, mivel félt, hogy ezek összeütközést provokálnak Béccsel.
1847-ben mosoni követ lett, hogy ellensúlyozza Kossuth szerepét, az országgyűlésen nagyszabású közlekedési tervet nyújtott be. Az 1848-as forradalmat örömmel fogadta, s mikor a király szentesítette a polgári átalakulást, a Batthyány-kormány közlekedési és közmunkaügyi minisztere lett. Az udvar és a magyarság közti fokozódó ellentétek azonban megviselték idegeit, s 1848 szeptemberében ideggyógyintézetbe küldte orvosa. Útközben megszökött és a Dunába akart ugrani, erővel vitték Döblingbe, ahol nyugtalansága egy idő után fásultságba csapott át.
1854-től állapota javult, 1856-ban ismét dolgozni kezdett. 1857-ben Nagy Szatírájában gúnyolta ki az abszolutizmust, majd 1859-ben Ein Blick auf den anonymen Rückblick (Egy pillantás a névtelenül megjelent Visszapillantásra) címmel választ írt egy, a Bach-rendszert dicsőítő röpiratra. A Londonban név nélkül megjelent röpirat miatt rendőri felügyelet alá helyezték. A hatóságok által folyamatosan zaklatott Széchenyi 1860. április 8-án főbe lőtte magát.
Hazaszeretete, hite a haladásban, akaratereje, harca a reformokért, alkotó szenvedélye, áldozatkészsége, gyakorlati munkássága hazánk kiemelkedő személyiségévé tette. "Nem hal meg az, ki milliókra költi / Dús élte kincsét, ámbár napja múl" - írta róla Arany János.
forrás. múltkor.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése