256 éve született Gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója

Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Ferenc János József (Fertőszéplak, 1754. április 29. – Bécs, 1820. december 13.) Somogy vármegye főispánja, főkamarásmester, aranygyapjas lovag, királyi küldött és biztos, a legnagyobb magyar édesapja

Johann Ender Széchényi Ferencet ábrázoló festménye, 1823

„Felséges Uram!

Ifjúságomtól kezdve fáradhatatlan gonddal, nagy áldozattal szereztem meg magamnak azt a gyűjteményt, amely részint közvetlenül, részint közvetve Magyarországra és a társországokra vonatkozik, s amely
a) nyomtatott könyvekből,
b) kéziratokból,
c) érmekből és régi pénzekből,
d) rézmetszetekből,
e) czímerekből,
f) földabroszokból,
g) a magyar térképeken kívül még mintegy 5000 darabot számító térképgyűjteményből áll.

...Méltóztassék kegyesen engedélyezni, hogy ezen gyűjteményt Magyarországnak adományozhassam, amely nekem az ezek megszerzésére szükséges eszközöket nyújtotta…
...Legyen szabad a gyűjteményt életem folyamán a sajátomból továbbra is gyarapítani és, amennyire csak lehetséges, teljessé tenni. Ígérem, hogy e célból sem a fáradságot, sem az utánjárást nem fogom kímélni.”

1802 márciusában kelt gróf Széchényi Ferenc folyamodványa, amely a helytartótanács és az udvari kancellária közvetítésével eljutott az uralkodóhoz, I. Ferenchez, aki nemcsak „kíváló tetszéssel” fogadta a felajánlást, de „kegyelmes
engedélye” még arra is kiterjedt, hogy a könyvtár alkalmazottait maga az adományozó nevezhesse ki, fizetésüket pedig az egyetemi alapból nyerjék.

I. Ferenc

Széchényi Ferenc nagyvonalú tette nem volt példa nélküli családjában.
Dédnagybátyját, Széchényi György veszprémi püspököt „a bőkezűség és adakozás csodája”-ként emlegették. Egyébként ő volt az, aki a nemesi rangot szerezte, és megalapozta a vagyont, amelyet az oldalági utódok grófi koronával és hatalmas
földbirtokokkal gyarapítottak.
Az 1754-ben született Ferenc politikai pályára készülvén a bécsi Theresianumban tanult, mint általában a magyar katolikus arisztokrácia és vagyonosabb nemesség fiai. Hozzájuk hasonlóan ő is olyan kastélyból érkezett, amelynek fontos része volt a könyvtárterem, de érdeklődését a bibliográfia tudománya iránt a Theresianum keltette fel.
Másik meghatározó élménye a felvilágosodás eszméivel, a szabadelvű tudomány és politika német és francia nyelvű műveivel való találkozás, ami közrejátszott a szabadkőműves mozgalomhoz való későbbi csatlakozásában. (Gróf Erdődy Lajos Monyorókeréken – ma Eberau – alapította Az arany kerékhez címzett páholyt, ennek lett tagja az akkor Kőszegen hivatalnokoskodó Széchényi Ferenc.)

Pályája gyorsan emelkedik: még nincs harmincesztendős, amikor a császár kinevezi Horvátország helyettes bánjává, majd
királyi biztosként különböző közigazgatási feladatokat lát el Szlavóniában.
„Azonban hazafiúi lelkét fájdalommal töltötte el az a tapasztalás, hogy József császár reformjainak éle nemcsak azon intézmények ellen irányul, melyek a haladás akadályai valának, hanem a nemzeti lét alapját, a nyelvet támadja meg és miként a német nyelv hivatalos használatának elrendelésével, úgy a nemzeti önállóság szimbólumának, a Szent koronának Bécsbe szállításával nyíltan föltárta a végső célt, amely szemei előtt lebegett” – olvashatjuk Fraknói Vilmos: Gróf Széchényi Ferenc című életrajzában.

Nyílt ellenzéki szerepet nem vállalt ugyan, de megromlott egészségére és külföldi gyógykezelésre hivatkozva lemondott hivatalairól. Tettét Falk Miksa így magyarázza 1867-ben írt tanulmányában: „Egy nevezetes családi hasonlatosság valamennyi Széchényit – egész a legnagyobb magyarig – jellemez: roppant becsvágy mellett az a megmagyarázhatatlan törekvés, hogy minden párttól elszigeteljék magokat, föl és lefelé egyformán megőrizzék függetlenségöket.”

Széchényi tehát 1787-ben hosszabb külföldi tanulmányútra indult: Prága, Berlin, Göttinga, Köln, Aachen voltak az állomásai, majd Belgiumon át Angliába sietett, ahol – mint később fiát, Istvánt is – a gyáripar, az állattenyésztés, a csatornaépítés egyaránt érdekelte, miközben nem feledkezett meg könyvtára gyarapításáról sem.
A gyűjtéssel egyidejűleg – a Felvidéktől Erdélyig és külországokig számos „szállítója” volt – folyt a könyvek rendszerezése.
A munkával a tehetséges jogvégzett fiatalembert, Hajnóczy Józsefet bízta meg, aki – miután Széchényi ajánlására Szerém
vármegye alispánja lett – az egykori Sirmiumból származó római pénzekkel gyarapította pártfogója régiséggyűjteményét.
1790-ben, II. József halálát követően, Széchényi Ferenc egy rövid időre visszatért a közéletbe. Az utód, II. Lipót koronázási ünnepségén ugyanis a nápolyi királyi pár magyar díszruhában jelent meg, s ez arra késztette a magyar főnemeseket, hogy egy arany emlékérmen örökítsék meg az eseményt.


II. Lipót jóváhagyásával Széchényi megterveztette az érmet, és személyesen vitte Nápolyba, ahol a király a Szent Januarius renddel tüntette ki. Ő volt az első külföldi, aki ebben a megbecsülésben részesült. II. Lipót rövid uralkodása után zord idők jönnek: a magyar jakobinus összeesküvés résztvevőinek elfogása és elítélése.
A kivégzettek közt ott van Hajnóczy is. Széchényit mélyen megrendíti barátja mártíromsága, de azt is látnia kell, hogy kapcsolatuk révén milyen közel járt ő is ahhoz, hogy osztozzék sorsában. Ekkor végleg visszavonul, hogy a tudománynak
szentelje életét.
Elhatározta, hogy egybegyűjti „az összes nyomtatványokat, melyek Magyarországban és magyarországi íróktól külföldön
jelentek meg; továbbá a nyomtatványokat és kéziratokat (az utóbbiakat akár eredetiben, akár másolatban), melyek a magyar
korona országainak múltjára és állapotaira világot vetnek.” „A magyar korona országai” fogalmat használja, Széchényi.
…A múzeumok a könyvtárakon belül vagy azok mellett berendezett studiolókból, majd ritkaságtárakból keletkeztek, mint ahogy a korai középkorban a levéltár és a könyvtár, vagy a kincstár és a könyvtár sem vált szét. Széchényi Ferenc tehát nemzeti gyűjteményt alapított…”

Felismervén a katalógusok fontosságát is, három kötetben készíttette el – az alapító okirattal egy időben – a könyvek és nyomtatványok katalógusát. Példányait elküldte számos írónak, hazai és külföldi tudósnak, valamint az egyházi és világi hatóságoknak. A nagy tettet méltató levelek mellett befutottak a folyamodványok is a „könyvtár-őri” (csak 1812-től nevezik igazgatónak) állásokra.
A jelentkezők között volt Csokonai Vitéz Mihály is, de az aprólékos és kitartó munkát kívánó feladatra Széchényi alkalmasabbnak látta – a költőzseni helyett – Miller Jakab Ferdinánd nagyváradi tanárt. Neve nem tartozik az ismertek közé, annál inkább az utódok közül Pulszky Ferencé, aki az 1867-es kiegyezés után tért haza az emigrációból, és negyedszázadon át vezette az intézményt. Olyan tudósok dolgoztak mellette, mint Rómer Flóris, Henszlmann Imre, Hampel József, akiknek idején az egyes szakterületek osztályaiból fokozatosan önálló, új múzeumok alakultak.



Külön történet az épületé. Az alapításkor a helytartótanács a pálos rend papnevelő intézetét jelölte ki a könyvtár elhelyezésére, s az ünnepélyes megnyitást 1803-ban tartották József nádor, a gyűjtemény kormányzójának jelenlétében. De
– mint tudjuk – ez nem volt a végső otthon. Előbb Napóleon közelgő hadaitól félve Temesvárra menekítették a könyvtárt,
majd visszaszállításakor a pálosok igényt tartottak a helyiségekre, s ezért József nádor az egyetem épületébe költöztette
az egyre gyarapodó anyagot, amelyet Széchényi – alapító okiratához híven – értékes ásvány-, valamint pénz- és éremgyűjteménnyel gazdagított.
Más adományok is érkeztek, így az alapítás után tíz évvel József nádor múzeum rangjára emeli az intézményt, és új, megfelelő
épület terveztetéséről intézkedik.
1813-ban jelölik ki a telket a hajdani pesti Országút mentén, de ennek elkészültét Széchényi nem érhette meg. Úgy hunyt el
1820-ban, hogy az általa alapított intézmény sorsát nem látta megnyugtatónak.


(1818-ban saját soproni világirodalmi gyűjteményét akarta áruba bocsáttatni, hogy a múzeumi tisztviselők fizetésemelést kapjanak. Végül József nádor rendezte az ügyet, és a világirodalmi gyűjtemény nem árverésre, hanem újabb adományként
a múzeumba került.) Az új, véglegesnek szánt épület költségét csak az 1832–36-os országgyűlés szavazta meg. Pollack Mihály tervei addigra már elkészültek, s az építést hátráltató nagy pesti árvíz után 1847-ben végre megnyílt a Magyar Nemzeti Múzeum.


Bizony, ércnél maradandóbbat alkotott gróf Széchényi Ferenc, akinek tettét már az alapításkor ékes latin ódában méltatta kortársa, Révai Miklós:

Hirdeti majd hálás
Hona hűn szerető fia tettét
És gondolva nagy áldozatára,
Melylyel emelte javát meg a fényét messzi jövőben
Cserkoszorút fon ő neki egykor,
S míg magyar áll és míg magyar él csak emitt eme földön,
Széchenyi nagy neve élni fog addig.

(részlet: Cservenka Judit: „...a közösségnek hasznára és javára...” c. írásából)