554 éve történt a nándorfehérvári diadal

II. Mehmed július 4-én vette ostrom alá a várat, majd Hunyadi János egy július 14-én zajlott ütközetben áttörte a török hajózárat a Dunán, és csatlakozott sógora Szilágyi Mihály várat védő seregéhez. Az egyesült magyar sereg július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztes sereg segítségével vereséget mért a török hadseregre.

Az eseményt a magyar hadtörténelem – tekintettel kivívásának körülményeire, hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi jelentőségére – az egyik legjelentősebb magyar győzelemként tartja számon. A győzelem mintegy 70 évre megállította a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását.

A déli harangszó az egész keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet, a pápa a déli harangszóval hívta fel az emberek figyelmét arra, hogy imádkozzanak a szabadságukért. 2010. július 22-én a nándorfehérvári diadal 554. évfordulójára emlékezünk.

Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása.
Dugovics „mivel sehogy sem tudta megakadályozni, hogy a toronyra kitűzze a jelvényt, átnyalábolta a törököt, és a magasból a mélybe leugorva, magával rántotta.” (Antonio Bonfini)

Tagliacozzo, szerzetes író elbeszéléséből úgy látszik, hogy a krónikás több olyan pillanatot ismer, amelyben az igazi katonák, Hunyadi János, Szilágyi Mihály reménytelennek ítélték a helyzetet, és már-már feladták a harcot. János ekkor lelket öntött beléjük, hol látomásaira, hol szent históriákra hivatkozva meggyőzte őket arról, hogy az Úr minden emberi számítgatás ellenére is meg fogja segíteni övéit. A szerzetes író ezekkel a történetekkel természetesen a szent szerepét óhajtotta kidomborítani, a dolog azonban a valóságban sem mehetett végbe másképpen. Reális esély valóban nem volt a győzelemre, és ezt Hunyadinak tudnia kellett. Kapisztránnak azonban - aki mindaddig nem látott eleven törököt - fogalma sem volt erről, ő csak azt tudta, hogy a tömeg az általa felkeltett fanatizmus bűvöletében hihetetlen dolgokra képes. A két ellentétes egyéniség, a két különböző szándék tehát egyetlen pillanatban tökéletesre egészítette ki egymást. És ez éppen a döntő pillanat volt. ...
Az alapos tüzérségi előkészítés után tehát július 20-án dél tájban hirtelen elhallgattak az ágyúk, és a tájra nyomasztó csend telepedett. Kapisztrán Hunyadi utasítására még az utolsó pillanatban 4000 emberét bevitte a várba, a legvitézebbeket, a legmegbízhatóbbakat, a legjobban fölfegyverzetteket. Mindnyájukat buzdította az éber vigyázatra, a vértanúhalálra, a védelemre, az állhatatosságra és a hűségre, mint azelőtt is szokta, de most lelkesebben, hozzátéve, hogy a törökök hamarosan megtámadják őket. Áldást osztott, majd a sebesültekkel, az elfáradtakkal visszament a zimonyi táborba, hogy szükség esetén onnan tudjon újabb támogatást vinni. Szíve szerint maga is a várban maradt volna, Hunyadi azonban szigorúan ráparancsolt, hogy térjen vissza övéihez, hiszen azok nélküle mit sem érnek.