2010. szeptember 23., csütörtök

42 éve halt meg Pio atya



Francesco Forgione (Pietrelcina, 1887. május 25. – San Giovanni Rotondo, 1968. szeptember 23.) stigmatizált olasz római katolikus pap, kapucinus szerzetes. A Pio nevet a szerzetesrendben kapta. Pappá szentelése után Padre Pio (Pio atya) néven vált ismertté. Számos különleges esemény fűződik nevéhez. 1999-ben boldoggá, 2002-ben pedig szentté avatták.

Szent Ferenc óta az egyetlen teljesen stigmatizált férfi egy kapucinus barát volt, Pio atya, aki alázatos életének nagy részét Itáliában, a San Giovanni Rotondo kolostorban, töltötte, és 1968-ban halt meg.

1915-ben, 28 éves korában hosszú meditációjából szúró fájdalomra eszmélt, melyet kezében érzett. 3 évvel később éppen Szent Ferenc stigmáiról emlékezett meg egyedül, amikor éles sikolyára lettek figyelmesek rendtársai. Eszméletlenül találták, Krisztusnak mind az öt sebét magán viselte, s igen erősen vérzett. Könyörgött, hogy tartsák a dolgot titokban, azonban híre ment a történteknek.
Minden alkalommal, amikor mise közben felemelte az oltári szentséget, extázisba esett, s bőven folyt vér a sebeiből.
Csak nehezen és nagy fájdalommal tudott mozogni, ennek ellenére megpróbált visszavonultan élni, s elrejteni a kezeit.


Amikor sírját 2008. március 3-án felnyitották, teste teljesen épen feküdt a koporsóban.

Nincsenek megjegyzések: