"Amikor meghallok egy zenedarabot… olyan önfeledt örömöt érzek, melyben a józan észnek semmi szerepe sincs. A kritikai elemzés csak azután kezdődik, hogy az áhitat megfogant. A zeneszerző által felszabadított energiával avagy elképzeléseinek nagyszerűségével egyenes arányban túláradó érzelmeim azonnal különös felbolydulást okoznak a vérkeringésemben; a könnyek, melyek rendszerint a lázas kitörés végét jelzik, sokszor éppen annak fokozódására utalnak és valami még teljesebb érzelem felé törnek.
Én ebben az esetben megtapasztalom még az izmok görcsös összehúzódását, a végtagok remegését, a lábak, kezek teljes zsibbadtságát, a látó- és hallóidegek részleges lebénultságát is. Többé alig érzékelek valamit – mintha egy örvény szippantana magába.”
Hector Berlioz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése