Benedek Elek: Mikulás apó

Amikor télen hullani kezd a hó,
Indul útjára Mikulás apó.
A szél szakállát tépi, lengeti,
De őkigyelme ezt csak neveti.
Szélnek, viharnak vígan nekivág,
Csak egy arasz neki a nagy világ.
Egy pillanat: átszáll a tengeren,
Egy pillanat: mindenütt ott terem.
Hátán egy zsák. Vaj' mivel van teli?
Miben a gyermek örömét leli.
Mogyoró, dió s az Ég tudja, még
Hogy mennyi mindenféle nyaladék.
A zsák kicsiny, egy vékás sincs talán,
És mégis, mégis - mely csodás talány! -
Ki a kicsiny zsák addig nem ürül,
Míg a jó apó nem járja körül
Szép rendiben egész föld kerekét,
S nem látta annak minden gyermekét.
*
Alszik a gyermeknép, sejtelme sincs,
Hogy az ablakon zörren a kilincs.
És nyíl az ablak, s lassan megjelen
Mikulás apó késő éjjelen.
Jóságos szeme - mely kedves dolog! -
Az alvó gyermekekre mosolyog.
Aztán ablak közt egy s mást ott „felejt",
Egy-két mogyorót a földön elejt -
-S a koppanásra itt-ott egy gyerek
Megmozdul, aztán tovább szendereg...

*
Ó, kedves éj! Szép álmok éjjele!
Emlékeddel lelkem most is tele.
Hajam, szakállam fehér, mint a hó,
Öreg vagyok, mint Mikulás apó,
De ezen a kedves, szép éjjelen,
Amikor a jó öreg megjelen:
Úgy érzem, újra gyermek lettem én,
Mikulásváró kicsi kis legény!

...

(Forrás: Cimbora - Jó gyermekek képes hetilapja)