A kínai írás

Krisztus előtt kétezer évvel a világ másik végén Kína feltalálja azt az írást, amelyet ma is használ.

Ez a kínai porcelánpecsét a betűnyomás őse.

A kínai írás egyedi eset: a Kr. előtti II. évezred táján keletkezett, körülbelül Kr. e. 1500-ban alkották meg szabályait. Egységes rendszerré alakították Kr. előtt 200 és Kr. u. 200 között, s ez az írás megközelítőleg azonos azzal, amelyet napjainkban is használnak a kínaiak.

A mai Egyiptomban, akárcsak a jelenkori Mezopotámiában (Irakban) az arab írás évszázadok óta helyettesíti a hieroglifákat és az ékírást. De a kínai írás ma is kínai írás. Igaz, míg hagyományosan ecsettel és tintával (tussal) írták, pontosabban: kalligrafálták a kínai szójeleket, manapság a kínaiak töltőtollat, sőt golyóstollat használnak.

A kínai és a japán festészetben a szójelek kalligráfiája jelentéstani eleme is a vonás rajztechnikája, színe és intenzitása egyesül, hogy a látványt teljesen érthetővé tegye.

A kínaiak, akárcsak az egyiptomiak, a mondák világából származtatják írásukat.
A legenda három császártól eredezteti az írást, többek között Huang-titől, aki állítólag a Kr. e. XXVI. században élt, és miután tanulmányozta az égitesteket és a természeti tárgyakat, különösen a madár- és állatnyomokat, kitalálta az írást. Láthatólag igen rossz tanulmány volt ez.

A kéziratokból tekercsek készülnek, amelyeket az országot bebarangoló buddhista zarándokok a hátukra vettek.

Sokkal inkább megvilágosít bennünket az a felfedezés, amely a Sárga-folyó egyik mellékfolyójának 2898-99-es áradását követően született: a víz teknőcdarabokat, szarvasok lapockacsontjainak töredékeit hozta napvilágra. A törmelékeken feliratokat, a kínai írás legrégibb ismert nyomait találták.