EZ A KUTYA NEM ELADÓ!
Greenall Bridge-ben mindenki ismerte Sam Carraclough kutyáját, Lassie-t. Mi több: Lassie volt a legismertebb kutya a faluban, mégpedig három okból.
Először is mindenki megegyezett abban, hogy ilyen szép skót juhászkutyát még nem láttak a faluban.
Ez pedig nagy szó. Greenall Bridge ugyanis Yorkshire megyében fekszik, és nincs még egy hely kerek e világon, ahol olyan nagy urak volnának a kutyák, mint itt. Úgy látszik, hogy Észak-Angliának ezen a zord vidékén jobban tenyésznek, mint bárhol másutt. Szél és hideg eső fésüli a lápokat, és az növeszti sűrűre a kutyák bundáját is. Ugyanúgy megizmosodnak, mint az itteni emberek.
Ez a nép szereti a kutyát, és tudja, hogyan kell vele bánni. Száz meg száz bányászfaluja van Anglia e legnagyobb megyéjének; bárhová mégy, azt látod, hogy olyan tiszta tenyészetű és nemes tartású kutyák lépkednek a rosszul öltözött munkások után, amilyenekért még egy gazdag kutyabolondot is elepesztene az irigység.
És Greenall Bridge semmiben sem különbözött a többi yorkshire-i falutól. Lakói ismerték, értették és szerették kutyáikat. Jó egynéhány pompás példány ballagott gazdája után, de abban nem volt vita, hogy ha akadt is valaha Greenall Bridge-ben kiválóbb kutya Sam Carraclough háromszínű Lassie-jénél, akkor az rég lehetett, olyan rég, amikor még a mostani öregemberek sem éltek.
De volt még egy oka annak, hogy Lassie-t ilyen jól ismerte a falu. Mégpedig az - ahogy az asszonyok szokták mondani -, hogy "az órát utána lehetett igazítani".
Ez régen kezdődött. Még akkor, amikor Lassie egyéves, gyors eszű, ugrabugra kutyakölyök volt, és Joe, Sam Carraclough kisfia rettentő izgalomban érkezett haza:
- Édesanyám, képzeld, mi történt! Kijövök az iskolából, és a kapu előtt ott várt rám Lassie... Csak azt nem értem, honnan tudta, hogy ott vagyok.
- Biztosan megszimatolta a nyomodat, Joe. Más magyarázat nincs.
Akárhogy is volt, Lassie másnap megint ott ült az iskola kapuja előtt, és harmadnap megint. Hetek, hónapok, évek múltak el, és ő mindig megvárta a kisfiút. Az asszonyok kinéztek az ablakon, a Fő utca boltosai kiálltak az ajtajukba, meglátták a Fekete-fehér-arany színű Lassie-t, ahogy büszkén ellépkedett előttük, és azt mondták:
- Öt perc múlva négy. Itt megy Lassie.
A kutya mindig ott volt, akár esett az eső, akár sütött a nap, és várt egy kisfiúra, egyre a sok közül, aki keresztülfutott a kikövezett játszótéren, s akik közül a kutyát nem érdekelte más senki, csak az az egy. Mindig egyforma örömmel üdvözölték egymást, aztán szépen hazasétáltak, a kutya meg a kisfiú. Így folyt ez kerek négy éven át.
Lassie közkedvelt alakja volt a falu mindennapi életének. Úgyszólván mindenki ismerte. Sőt Greenall Bridge népe valami olyanért is büszke volt rá, amit maguk se nagyon tudtak volna megmagyarázni. Ez a valami nagyon közel állt a hiúságukhoz, a hiúságuk pedig nagyon közel állt a pénzhez.
Tudniillik, ha valaki fölnevelt egy különösen szép kutyát, akkor az a kutya egy szép napon megszűnt kutya lenni. Egyszerre átalakult egy négylábú valamivé, amiért pénzt lehetett kapni. Persze azért még kutya volt, de ugyanakkor valami más is, aminek híre esetleg eljuthatott egy gazdag ember fülébe, vagy pedig fölfigyelt rá valamelyik jó szemű kutyatenyésztő, aki aztán megvette. Persze igaz, hogy a gazdag ember éppúgy szeretheti a kutyáját, mint a szegény, csakhogy ezek ketten nem egyformán nézik a pénzt. A szegény ember ugyanis leül, és elkezdi a fejét törni, hogy mennyi szén kell télire, hány pár cipő a gyerekeknek, és mennyi élelmiszert kell vásárolnia, hogy a gyerekei jól fejlődjenek - s egy nap hazajön és kijelenti:
- No, hát meg kellett tenni, ne kínozzatok! Majd fölnevelünk egy másikat, és azt éppúgy fogjátok szeretni, mint emezt.
Hány szép kutya tűnt el így a Greenall Bridge-i házakból! De Lassie nem volt közöttük.
Tudta is az egész falu, hogy még a rudlingi hercegnek sem sikerült Lassie-t a gazdájától megvásárolni, még ennek a gazdag hercegnek sem, aki hatalmas birtoka közepén pompás kastélyában, egymérföldnyire lakott a falutól. Híres volt róla, hogy kutyaóljai szebbnél szebb kutyákkal vannak tele.
Három éven át hiába próbálta a herceg megvásárolni Lassie-t. Sam Carraclough állta a sarat.
- Ne is fárassza magát lordságod azzal, hogy ráígér a tavalyi árra - szokta mondani. - Ez a kutya... no, hát ez a kutya nem eladó.
Tudta ezt az egész falu. Ez volt az a valami, amiért különösképpen szerették Lassie-t. Büszkék voltak rá, hogy ezt a kutyát még egy herceg pénze sem tudta tőlük elvenni.
Igen ám, csakhogy a kutyának az ember az ura, az embernek pedig a sorsa. És jöhet olyan idő az ember életében, amikor úgy megveri a sors, hogy meg kell hajtania fejét, és le kell nyelnie büszkeségét, hogy a családjának betevő falatja legyen.
Fordította: Thurzó Gábor
Greenall Bridge-ben mindenki ismerte Sam Carraclough kutyáját, Lassie-t. Mi több: Lassie volt a legismertebb kutya a faluban, mégpedig három okból.
Először is mindenki megegyezett abban, hogy ilyen szép skót juhászkutyát még nem láttak a faluban.
Ez pedig nagy szó. Greenall Bridge ugyanis Yorkshire megyében fekszik, és nincs még egy hely kerek e világon, ahol olyan nagy urak volnának a kutyák, mint itt. Úgy látszik, hogy Észak-Angliának ezen a zord vidékén jobban tenyésznek, mint bárhol másutt. Szél és hideg eső fésüli a lápokat, és az növeszti sűrűre a kutyák bundáját is. Ugyanúgy megizmosodnak, mint az itteni emberek.
Ez a nép szereti a kutyát, és tudja, hogyan kell vele bánni. Száz meg száz bányászfaluja van Anglia e legnagyobb megyéjének; bárhová mégy, azt látod, hogy olyan tiszta tenyészetű és nemes tartású kutyák lépkednek a rosszul öltözött munkások után, amilyenekért még egy gazdag kutyabolondot is elepesztene az irigység.
És Greenall Bridge semmiben sem különbözött a többi yorkshire-i falutól. Lakói ismerték, értették és szerették kutyáikat. Jó egynéhány pompás példány ballagott gazdája után, de abban nem volt vita, hogy ha akadt is valaha Greenall Bridge-ben kiválóbb kutya Sam Carraclough háromszínű Lassie-jénél, akkor az rég lehetett, olyan rég, amikor még a mostani öregemberek sem éltek.
De volt még egy oka annak, hogy Lassie-t ilyen jól ismerte a falu. Mégpedig az - ahogy az asszonyok szokták mondani -, hogy "az órát utána lehetett igazítani".
Ez régen kezdődött. Még akkor, amikor Lassie egyéves, gyors eszű, ugrabugra kutyakölyök volt, és Joe, Sam Carraclough kisfia rettentő izgalomban érkezett haza:
- Édesanyám, képzeld, mi történt! Kijövök az iskolából, és a kapu előtt ott várt rám Lassie... Csak azt nem értem, honnan tudta, hogy ott vagyok.
- Biztosan megszimatolta a nyomodat, Joe. Más magyarázat nincs.
Akárhogy is volt, Lassie másnap megint ott ült az iskola kapuja előtt, és harmadnap megint. Hetek, hónapok, évek múltak el, és ő mindig megvárta a kisfiút. Az asszonyok kinéztek az ablakon, a Fő utca boltosai kiálltak az ajtajukba, meglátták a Fekete-fehér-arany színű Lassie-t, ahogy büszkén ellépkedett előttük, és azt mondták:
- Öt perc múlva négy. Itt megy Lassie.
A kutya mindig ott volt, akár esett az eső, akár sütött a nap, és várt egy kisfiúra, egyre a sok közül, aki keresztülfutott a kikövezett játszótéren, s akik közül a kutyát nem érdekelte más senki, csak az az egy. Mindig egyforma örömmel üdvözölték egymást, aztán szépen hazasétáltak, a kutya meg a kisfiú. Így folyt ez kerek négy éven át.
Lassie közkedvelt alakja volt a falu mindennapi életének. Úgyszólván mindenki ismerte. Sőt Greenall Bridge népe valami olyanért is büszke volt rá, amit maguk se nagyon tudtak volna megmagyarázni. Ez a valami nagyon közel állt a hiúságukhoz, a hiúságuk pedig nagyon közel állt a pénzhez.
Tudniillik, ha valaki fölnevelt egy különösen szép kutyát, akkor az a kutya egy szép napon megszűnt kutya lenni. Egyszerre átalakult egy négylábú valamivé, amiért pénzt lehetett kapni. Persze azért még kutya volt, de ugyanakkor valami más is, aminek híre esetleg eljuthatott egy gazdag ember fülébe, vagy pedig fölfigyelt rá valamelyik jó szemű kutyatenyésztő, aki aztán megvette. Persze igaz, hogy a gazdag ember éppúgy szeretheti a kutyáját, mint a szegény, csakhogy ezek ketten nem egyformán nézik a pénzt. A szegény ember ugyanis leül, és elkezdi a fejét törni, hogy mennyi szén kell télire, hány pár cipő a gyerekeknek, és mennyi élelmiszert kell vásárolnia, hogy a gyerekei jól fejlődjenek - s egy nap hazajön és kijelenti:
- No, hát meg kellett tenni, ne kínozzatok! Majd fölnevelünk egy másikat, és azt éppúgy fogjátok szeretni, mint emezt.
Hány szép kutya tűnt el így a Greenall Bridge-i házakból! De Lassie nem volt közöttük.
Tudta is az egész falu, hogy még a rudlingi hercegnek sem sikerült Lassie-t a gazdájától megvásárolni, még ennek a gazdag hercegnek sem, aki hatalmas birtoka közepén pompás kastélyában, egymérföldnyire lakott a falutól. Híres volt róla, hogy kutyaóljai szebbnél szebb kutyákkal vannak tele.
Három éven át hiába próbálta a herceg megvásárolni Lassie-t. Sam Carraclough állta a sarat.
- Ne is fárassza magát lordságod azzal, hogy ráígér a tavalyi árra - szokta mondani. - Ez a kutya... no, hát ez a kutya nem eladó.
Tudta ezt az egész falu. Ez volt az a valami, amiért különösképpen szerették Lassie-t. Büszkék voltak rá, hogy ezt a kutyát még egy herceg pénze sem tudta tőlük elvenni.
Igen ám, csakhogy a kutyának az ember az ura, az embernek pedig a sorsa. És jöhet olyan idő az ember életében, amikor úgy megveri a sors, hogy meg kell hajtania fejét, és le kell nyelnie büszkeségét, hogy a családjának betevő falatja legyen.
Fordította: Thurzó Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése